Az ukrán gazdasági miniszter lett a Bonbonetti főrészvényese

Az ukrán gazdasági miniszter tulajdonában lévő Rochen édesipari vállalat engedélyt kapott az ukrán monopóliumellenes bizottságtól arra, hogy megvegye a magyarországi Bonbonetti Choco csokoládégyár részvényeinek több mint 50 százalékát.

Az ukrán sajtó üzleti hírei között megjelent információ szerint Petro Porosenko vállalata a részvényvásárlásnak köszönhetően az Európai Unióban bővíti tovább termékei piacát. A Bonbonetti magyar csokoládégyár és a Rochen konzorcium július végén kötött egymással stratégiai együttműködési megállapodást a Bonbonetti márka európai erősítése és terjeszkedésének elősegítése céljából. A Rochen vállalathoz tartozik Ukrajnában a kijevi, a kremencsugi, a vinnyicai és a mariupoli csokoládégyár.

 

A vállalat külföldi terjeszkedése során először 2001-ben az orosz Likonf üzemet szerezte meg, majd 2006-ban a litvániai Klaipedos konditerija nevű gyárat. A vállalat jelenleg több mint tízezer alkalmazottat foglalkoztat, legalább kétszáz fajta csokoládét, bonbont, karamellt, kekszet, tortát és egyéb terméket állít elő évi több mint 410 ezer tonnát. A konzorcium mintegy 1,2 milliárd dolláros évi árbevételével a világ 15-ik legnagyobb édességgyártó vállalata. Jelenleg főként a volt szovjet térség országaiba, az Egyesült Államokba, Kanadába, Németországba és Izraelbe exportál.

 

A Kommerszant-Ukraina gazdasági napilap szerint a Bonbonettinek 40 országban van képviselete, a részvényvásárlás által a Rochen tehát újabb piacokat szerez termékeinek. A Rochen márkanév a vállalat tulajdonosának, Petro Porosenkónak családnevéből ered. Az Ukrajnában "csokoládégyárosként" emlegetett Porosenko régóta szereplője a hazai politikai életnek. Jelenleg a Viktor Janukovics elnök mögötti Régiók Pártjának kormányában vezeti a gazdaságfejlesztési és kereskedelmi tárcát.

 

Meghatározó szereplője volt a 2004-es narancsszínű forradalomnak, Viktor Juscsenko elnöksége alatt a nemzetbiztonsági- és védelmi tanács elnöki tisztét töltötte be és az akkori államfő egyik legközelebbi bizalmasának számított. Az október 28-én megtartott parlamenti választásokon szülőföldjén, Vinnyica megyében indult független jelöltként, és képviselői mandátumot szerzett. A 46 éves üzletember a Korreszpondent tekintélyes ukrán hetilap tavalyi összesítése alapján Ukrajna 13. leggazdagabb embere, személyes vagyonát 980 millió dollárra becsülte 2011-ben az újság.

Parajd: Ismét látogatható a bányakatasztrófa miatt két hónapja bezárt wellness-központ

Újra megnyitották a látogatók előtt szombaton a parajdi bányakatasztrófa következtében két hónapja bezárt wellness-központot - közölte a Maszol.ro hírportál.
2025. 08. 23. 16:00
Megosztás:

Több mint 900 társasház pályázott a lakossági távhőprogramra

Több, mint 900 társasház pályázott a lakossági távhőprogramra. A benyújtási lehetőség felfüggesztéséig az eredeti keretösszeg másfélszeresére, 7,6 milliárd forintra nyújtottak be igényeket - közölte Facebook-oldalán szombat délelőtt az Energiaügyi Minisztérium (EM).
2025. 08. 23. 14:00
Megosztás:

Kriptórészvények szárnyalása: a kamatcsökkentés reménye új lendületet adott a piacnak

Powell jelzése megmozdította a kriptoszektort: Jerome Powell, az amerikai jegybank elnöke pénteken olyan megjegyzést tett, amely újra életet lehelt a kriptovalutákhoz köthető részvényekbe: a szeptemberi kamatcsökkentés lehetőségét már nem zárja ki a Fed.
2025. 08. 23. 13:00
Megosztás:

Magyarország energiaszuverenitását erősítő vállalati innovációs program indul

Magyarország energiaszuverenitásának erősítése érdekében 13 milliárd forintos vállalati innovációs program indul a Jedlik Ányos Energetikai Programban - jelentette be Hankó Balázs, kultúráért és innovációért felelős miniszter és Lantos Csaba energiaügyi miniszter közös sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
2025. 08. 23. 12:00
Megosztás:

Megerősítette az Egyesült Államok államadós-osztályzatát a Fitch Ratings

Megerősítette változatlan stabil kilátással az Egyesült Államok elsőrendű, "AA plusz" szintű hosszú távú szuverén besorolását a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő hangsúlyozta ugyanakkor, hogy továbbra is az amerikai államadósságráta folyamatos növekedésével számol.
2025. 08. 23. 11:00
Megosztás:

A Digital Asset Treasuries DAT fogalma, jelentése és értelmezése – új trend vagy veszélyes buborék a kriptopiacon?

Amikor a vállalatok is kriptóba fektetnek: a kriptovaluták világában nap mint nap születnek új technológiák, pénzügyi eszközök és befektetési stratégiák. Az egyik legújabb és legvitatottabb ilyen jelenség a Digital Asset Treasuries, röviden DAT. Ez a fogalom olyan vállalatokat, vállalati struktúrákat vagy tőzsdei szereplőket takar, amelyek kriptovalutákat tartanak vállalati szinten, jellemzően Bitcoin vagy Ethereum formájában, és ezeket a digitális eszközöket saját mérlegükben szerepeltetik.
2025. 08. 23. 10:00
Megosztás:

A készpénzes vevő most már nem elég erős az ingatlan piacon? Győzhet az Otthon Start?

Az Otthon Start hitel alapjaiban forgatja fel az ingatlanpiacot: a kamattámogatott hitelre vásárlókra várnak az eladók, hiszen magasabb árakat érhetnek el általuk. A szakértő szerint ugyanakkor ez a konstrukció gyengíti a vásárlók pozícióját, és a korábban előnyben lévő készpénzes befektetők is kénytelenek alkalmazkodni a megváltozott piaci viszonyokhoz.
2025. 08. 23. 08:00
Megosztás:

Félévi vagyonmustra: Jól hangzik a 11 százalékos vagyonbővülés, de a Blochamps szerint ez csupán a szűk elit boldogsága

A Blochamps Capital szerint a felületes szemlélőnek megtévesztő a jegybank friss jelentése: a 11 százalék feletti éves vagyonnövekedés valójában a felső 1 százalék vagyonosodását tükrözi. Karagich István ügyvezető arra is rámutatott: a statisztikákban szereplő céges érdekeltségek bizonytalan értékelése miatt a lakosság pénzügyi helyzete sokkal kedvezőbbnek látszik, mint amilyen. A klasszikus, likvid megtakarítások növekedése jóval szűkebb rétegre korlátozódik.
2025. 08. 23. 07:00
Megosztás:

Otthon Start hitel: ezért lehet életveszélyes már most lefoglalózni bizonyos ingatlanokat

Az Otthon Start esetében fontos kérdés, hogy egy ingatlan lakás vagy ház. Igen ám, de ezt nem is olyan könnyű sokszor eldönteni. Ezért a BiztosDöntés.hu szakértői szerint semmiképpen nem szabad lefoglalózni egy ingatlant addig, amíg ebben bizonytalanság van. Ugyanis, ha végül mégsem sikerül a hiteligénylés, a kifizetett foglaló összegét a vevő akár el is veszítheti.
2025. 08. 23. 06:00
Megosztás:

A Waberers és az MVM hosszú távú együttműködésről állapodott meg

A Waberer’s Logisztikai Szegmense és az MVM Csoport három évre szóló új, stratégiai együttműködésről állapodott meg, amelynek alapján egységes, hatékony logisztikai és szállítási rendszert alakítanak ki az energetikai szektorban; a megállapodás hozzájárul az MVM ellátásbiztonságának és működési hatékonyságának növeléséhez - tájékoztatta a Waberer’s Csoport pénteken az MTI-t.
2025. 08. 23. 05:00
Megosztás:

Az EU több mint 4 milliárd eurót folyósított Ukrajnának

Az Európai Unió 4,05 milliárd eurót utalt át pénteken Ukrajnának.
2025. 08. 23. 04:00
Megosztás:

Nem csökkent a mikroműanyagok koncentrációja a Tiszában

A Tokaj alatt, Tiszaladánynál gyűjtött mintában több, mint 150 darab, 5 milliméternél kisebb, döntően a csomagolóanyagokból származó mikroműanyag-részecskét találtak 1000 liter vízmintában az Eurofins Environment Testing Hungary Kft. szakemberei. A független laboratórium a PET Kupát támogató friss vizsgálata azt mutatja: a korábbi mérésekhez képest nőtt a mikroplasztikok koncentrációja. 2025-ben egy nemzetközi projekt keretében a Tisza több pontján is történik ehhez hasonló vizsgálat...
2025. 08. 23. 03:00
Megosztás:

Házkutatást tartott az FBI John Bolton korábbi nemzetbiztonsági főtanácsadónál

Szövetségi nyomozók tartottak házkutatást John Bolton volt elnöki nemzetbiztonsági főtanácsadó Washingtonhoz közeli otthonában pénteken.
2025. 08. 23. 02:00
Megosztás:

Jó hír a gyerekeseknek! Nő a GYED és CSED összege is, mutatjuk mennyivel!

Nő a CSED, GYED nettó összege, jön az e-tb kiskönyv, az egyszerűsített foglalkoztatás közterhei emelkednek.
2025. 08. 23. 02:00
Megosztás:

Elfogadták a törvényt! Az özvegyi nyugdíj változása sokakat érint

Az özvegyi nyugdíjra való jogosultság szabályai 2025. március 14-étől módosultak. Vonatkozó jogszabályok: az 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról és a 168/1997. (X.6.) Korm. rendelet. Nézzük meg mit jelent ez pontosan, érthetően.
2025. 08. 23. 01:00
Megosztás:

40%-ot ralizott a kriptósok új kedvenc békás érméje egy fontos hír után

A Wall Street Pepe (WEPE) ára egy nap alatt 40%-ot emelkedett, miután a projekt hivatalosan is bejelentette a token elindítását a Solana blokkláncán. A bejelentés óta a projekt több, mint 1 milliárd tokent égetett el az Ethereum blokkláncán a kétláncos mechanizmusra való átállás részeként.
2025. 08. 23. 00:01
Megosztás:

XRP árfolyam-előrejelzés: Az XRP háromszorozhat 2026-ig, de a Layer Brett akár 100 dollárt 10 000 dollárrá alakíthat

Ha a következő nagy áttörést keresed, az aktuális XRP árfolyam-előrejelzés felkeltheti a figyelmedet. Egyes elemzők szerint az árfolyam akár megháromszorozódhat 2026-ra.
2025. 08. 22. 23:00
Megosztás:

Több mint egyéves csúcsra gyorsult az infláció Ausztriában

Ausztriában a fogyasztói árak éves növekedési üteme az előzetesen becsült 3,5 százalék helyett 3,6 százalék, tavaly március óta a leggyorsabb volt júliusban, miután júniusban 3,3 százalékos emelkedést jegyeztek fel - derült ki az osztrák statisztikai hivatal (Bundesanstalt Statistik Österreich - STAT) végleges adataiból.
2025. 08. 22. 22:00
Megosztás:

A Cardano két alternatívája, amelyek 2025-ben akár 250 dollárt 250 000 dollárrá alakíthatnak

A Cardano régóta része a kriptovilágnak, és hírnevét a „lassan, de biztosan” megközelítéssel építette fel.
2025. 08. 22. 21:00
Megosztás:

A Gazdasági Versenyhivatal azt állapította meg, hogy árréscsökkentés eredményes, mert csökkentette az érintett termékek árait

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) ismételten visszautasítja, hogy az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) közvetlenül, illetve a médián keresztül politikai nyomásgyakorlásra próbálja felhasználni a versenyhatóság gyorsított ágazati vizsgálatairól szóló, még nem lezárt jelentéstervezeteit.
2025. 08. 22. 20:00
Megosztás: