BÉT - Nagy intézményi befektető vásárolt a budapesti részvénypiacon

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 993,07 pontos, 4,58 százalékos emelkedéssel, 22.654,21 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 39,7 milliárd forint volt, a vezető részvények látványosan erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Ágoston Róbert, a Cashline Értékpapír Zrt. üzletkötője elmondta: a kereskedés elejétől folyamatosan emelkedett a magyar részvénypiac. Ennek a folyamatnak két összetevője volt. Egyrészt az amerikai piac előző napi jelentős emelkedése nyomán a világ részvénypiacain jó hangulat alakult ki. Megjelent továbbá a BÉT-en egy komoly intézményi vevő, aki az egész piacot vette.

 

Ennek következtében még az olyan papír is, mint például a Magyar Telekom - amely lényegében stagnált már másfél hónapja -, komoly emelkedést tudott produkálni - hívta fel a figyelmet a Cashline üzletkötője. Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője szerint "magyar anomália, abszolút unikum" történt csütörtökön a budapesti részvénypiacon. Túlmentünk minden limiten, ami elképzelhető volt - mondta a kereskedő.

 

A növekedést szerinte is az okozta, hogy egy befektető - "bedőlve az amerikai felfutásnak" - agresszíven beszállt a piacra. Megjegyezte, hogy a várakozásoknak megfelelőek lettek a kamatdöntések a brit jegybank és az Európai Központi Bank részéről, azaz egyikük sem változtatott az irányadó kamatán.

 

A Mol 1.040 forinttal, 5,25 százalékkal 20.840 forintra erősödött, 10,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 257 forinttal, 5,22 százalékkal 5.178 forintra nőtt, forgalmuk 21,9 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 29 forinttal, 4,46 százalékkal 679 forintra emelkedett, forgalma 2,9 milliárd forint volt. A Richter 1.530 forinttal, 3,53 százalékkal 44.850 forintra drágult, forgalma 3,7 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 514,5 millió forintos forgalom mellett 1.050 forinttal, 5,43 százalékkal 20.400 forintra erősödött. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 2.021,33 ponton zárt csütörtökön, ez 42,81 pontos, 2,16 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.

Augusztus elsején kezdődik a csengeri CSAK! fesztivál és workshop

Augusztus 1. és 10. között rendezik meg a csengeri CSAK! fesztivált és workshopot. Az ingyenesen látogatható programsorozat középpontjában az idén a filmművészet áll.
2025. 07. 28. 02:00
Megosztás:

Ursula von der Leyen: megállapodás született az Egyesült Államokkal egy egységes, 15 százalékos vámtételben az EU-export túlnyomó többségére vonatkozóan

Az EU megállapodott az Egyesült Államokkal egy egységes, 15 százalékos vámtételben az EU-export túlnyomó többségére vonatkozóan – jelentette be Ursula von der Leyen az Európai Bizottság elnöke vasárnap Skóciában, Donald Trump amerikai elnökkel folytatott egyeztetését követően.
2025. 07. 28. 01:00
Megosztás:

Ismét Magyarországon tartják a guppi tenyésztők Európa bajnokságát és kiállítását

Ismét Magyarországon tartják a guppi akváriumi díszhal tenyésztők Európa bajnokságát és kiállítását, július 31. és augusztus 2. között Pakson rendezik meg a versenyt, tíz országból mintegy 30 tenyésztőtől 60 trió - 3 tökéletesen egyforma guppi hím - nevezésre számítanak a szervezők - közölte Pasaréti Gyula, az Akvaristák Magyarországi Egyesületének (AME) elnöke az MTI-vel.
2025. 07. 28. 00:05
Megosztás:

A buszsávok használatát ellenőrizte a rendőrség a fővárosban

A buszsávok használatát ellenőrizte a rendőrség szerdán és csütörtökön a fővárosban; 63 vezetővel szemben intézkedtek - közölték a police.hu oldalán vasárnap.
2025. 07. 27. 23:00
Megosztás:

Jövő héten nem túl meleg idő várható néhol záporokkal, zivatarokkal

A jövő hét elején több helyen lehet csapadék, akár felhőszakadás, később nem túl meleg, gomolyfelhős-napos idő várható néhol záporokkal, zivatarokkal - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2025. 07. 27. 22:00
Megosztás:

Lemondott az új román kormány korrupciós botrányba keveredett miniszterelnök-helyettese

Bejelentette lemondását vasárnap Dragos Anastasiu, az egy hónapja beiktatott román kormány egyik miniszterelnök-helyettese, akiről kiderült, hogy nyolc éven át "védelmi pénzt" fizetett egy korrupcióért bebörtönzött adóellenőrnek.
2025. 07. 27. 21:00
Megosztás:

Szijjártó Péter: Magyarország nagy nyertese a Kínával való gazdasági együttműködésnek

Magyarország nagy nyertese a Kínával való gazdasági kapcsolatoknak, hazánk kiváló példa arra, hogy menyit is lehet profitálni a keleti és a nyugati vállalatok közötti kulturált, civilizált együttműködésből - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap Budapesten.
2025. 07. 27. 20:00
Megosztás:

Izrael naponta tízórás "humanitárius szünetet" tart a Gázai övezetben

Az izraeli hadsereg naponta tíz órán át "humanitárius szünetet" tart a harcokban a Gázai övezet több térségben – jelentette be az izraeli hadsereg (IDF) vasárnap reggel.
2025. 07. 27. 19:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 30. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2025. 07. 27. 18:00
Megosztás:

Coca-Cola vagy PepsiCo: melyik üdítőóriás a jobb befektetés?

Bár az amerikai gyorsjelentési szezon még csak most kezdődött, a két legnagyobb üdítőipari rivális, a PepsiCo (NASDAQ: PEP) és a Coca-Cola (NYSE: KO) már közzétette a 2025 második negyedévére vonatkozó eredményeit. A szénsavas italok csökkenő népszerűsége, valamint a Pepsi esetében a nassolnivalók iránti kereslet visszaesése visszafogott növekedést eredményezett.
2025. 07. 27. 17:00
Megosztás:

KIM: mikrotanúsítványok a szakképzésben is

A legfrissebb jogszabályváltozások új lehetőségeket teremtenek a szakképzésben, hogy a mikrotanúsítványokkal a rendszer gyorsabban és rugalmasabban reagálhasson a munkaerőpiac igényeire - tudatta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) az MTI-vel vasárnap.
2025. 07. 27. 16:00
Megosztás:

Kevés olyan hagyomány tudott két évszázadot átívelően megmaradni, mint az Anna-bál

Kevés olyan hagyomány van, amely két évszázadot átívelően is meg tudott maradni nemcsak külsőségeiben, hanem szellemében és méltóságában is - méltatta az Anna-bált annak szombati balatonfüredi megnyitóján a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke.
2025. 07. 27. 15:00
Megosztás:

Jogalkotási baki: megszűnt az adómentesség a négygyermekes idősebb anyáknál

A családi pótlékra vonatkozó új törvényi definícióval sikerült az állítólagos szándék ellenére törölni az idősebb négy vagy többgyermekes anyák adómentességét.
2025. 07. 27. 14:00
Megosztás:

18 ezer munkahely veszett el a kaliforniai gyorséttermekben a minimálbér-emelés után

Visszaesett a foglalkoztatottak száma Kalifornia gyorséttermeiben, miután az államban törvény kötelezte a foglalkoztatókat a minimális órabér emelésére 2024-ben – derül ki egy friss gazdasági elemzésből.
2025. 07. 27. 13:00
Megosztás:

Már több mint 500 ezer járóbeteg időpontot foglaltak digitálisan a betegek

Már több mint 500 ezer járóbeteg időpontot foglaltak le digitálisan a betegek - közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára vasárnap az MTI-vel.
2025. 07. 27. 12:00
Megosztás:

Stabilcoinok a pénztárcádban: Hamarosan kiválthatják a bankkártyát és a bankszámlát is

Nem sokáig lesz már meglepő, ha egy online vásárlás során az Apple Pay vagy PayPal mellett a „Fizetés stabilcoinnal” lehetőség is felbukkan. A nemrég elfogadott GENIUS-törvény új fejezetet nyithat a kriptovaluták világában, és a stabilcoinok tömeges elterjedéséhez vezethet – anélkül, hogy a fogyasztók elsőre bármit észrevennének ebből. De hosszú távon gyökeresen megváltozhat, ahogy fizetünk, pénzt küldünk, és akár ahogy bankolunk is.
2025. 07. 27. 11:00
Megosztás:

Direct One: Töretlen a streamingszolgáltatások népszerűsége

Töretlen a streamingszolgáltatások népszerűsége, a Direct One adatai szerint az elmúlt egy évben mintegy 13 százalékkal emelkedett a műsorszolgáltató felhasználóinak száma, így ma már több mint 40 ezren használják rendszeresen az appot szórakozásra és informálódásra.
2025. 07. 27. 11:00
Megosztás:

Új korszak az elektronikus számlák archiválásában

2025. július 1-jétől új korszak kezdődött a számlakezelés terén: a közműszolgáltatók számára kötelezővé tették az elektronikus számlázást és ez új feladatot ró minden számlabefogadóra. A változás nemcsak technológiai, hanem számviteli és jogi kihívásokat is felvet, ugyanis az elektronikus számlákat kizárólag digitálisan lehet archiválni.
2025. 07. 27. 10:00
Megosztás:

Személyi kölcsön kamatok: újra az egy számjegyű kamatok uralkodnak

Ádáz kamatversenybe kezdtek a személyi kölcsönök piacán a bankok a nyári csúcsszezonra – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Miközben a nyári hónapokban a piacon már a havi százmilliárd forintos kihelyezés elérése a cél, a bankok egymás alá licitálnak, hogy elnyerjék az ügyfelek kegyeit.
2025. 07. 27. 09:00
Megosztás:

A „Befektetési Bizottság” bemutatta a többéves pénzügyi keret első változatát

A költségvetési tervezet lényegesen átalakítaná a hagyományos uniós szakpolitikákat és a védelmi iparra helyezi a hangsúlyt.
2025. 07. 27. 08:00
Megosztás: