BÉT: indokolatlan jókedv?

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 644,61 pontos, 2,66 százalékos emelkedéssel, 24.890,16 ponton zárt csütörtökön.A Buda-Cash Brókerház Zrt. határidős üzletkötője szerint semmi sem indokolta azt az optimizmust, amely a nemzetközi tőzsdéket jellemezte csütörtökön.

A részvénypiac forgalma 24,6 milliárd forint volt csütörtökön, a vezető részvények egyaránt erősödtek az előző napi záráshoz képest. Söre Balázs, a Buda-Cash Brókerház Zrt. határidős üzletkötője elmondta: semmi sem indokolta azt az optimizmust, amely a nemzetközi tőzsdéket jellemezte csütörtökön. A szakértő úgy vélte, érthetetlen miért uralkodott el a piacokon egy rendkívül erős vevői hangulat a csütörtöki kereskedés során, mivel semmilyen olyan hír nem látott napvilágot, amely erre alapot adott volna. Rámutatott: a magyar tőzsde jelentősen felülteljesítő volt mind a régiós, mind a nyugat-európai börzékhez viszonyítva. A rendkívül pozitív hangulatot jelezte az is, hogy a befektetők nem csak a vezető részvényeket, hanem a kisebb papírokat is nagy mennyiségben vásárolták, ami likviditási bőséget jelez a piacon. Söre Balázs szerint elsősorban nagy nemzetközi befektetők húzhatták fel a részvényárfolyamokat azt követően, hogy csütörtökön fél háromkor több amerikai makroadat is napvilágot látott. Pénteken az európai tőzsdék nagy része zárva tart majd a húsvéti nagypéntek miatt - a BÉT nyitva lesz -, valamint nem kereskednek az amerikai börzéken sem. A Mol árfolyama 500 forinttal, 2,49 százalékkal 20.600 forintra erősödött, 4,0 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 269 forinttal, 3,92 százalékkal 7.140 forintra nőtt, forgalmuk 15,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 11 forinttal, 1,37 százalékkal 813 forintra emelkedett, forgalma 1,9 milliárd forint volt. A Richter papírok árfolyama 800 forinttal, 1,88 százalékkal 43.300 forintra nőtt, a részvények forgalma 2,2 milliárd forintot ért el. Az Egis árfolyama 216,9 millió forintos forgalom mellett 500 forinttal, 2,36 százalékkal 21.690 forintra erősödött. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 2.188,90 ponton zárt csütörtökön, ez 53,13 pontos, 2,49 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva. A BÉT áruszekciójában csütörtökön a határidős termények árai közül csak egy mozdult. Az euro búzánál mindegyik jegyzés az előző napin ragadt. A májusi lejárattól indulva a régi-új elszámoló árak: 26.500, 27.000, 28.000 és 30.000 forint. A takarmánybúza árai közül is csak az augusztusi mozdult meg, 200 forinttal növekedve 26.000 forint lett.

Mozgolódik a Marathon Bitcoin-tárcája: eladási hullám jöhet a piacon?

Újra a reflektorfénybe került a Marathon Digital, miután a vállalat 200 BTC-t mozgatott meg egy olyan tárca irányába, amelyet a blokkláncelemzők gyakran eladási aktivitással hoznak összefüggésbe. Bár egy ilyen tranzakció önmagában még nem jelent biztos piaci dumpot, a lépés elég volt ahhoz, hogy a kereskedők és elemzők ismét fokozott figyelemmel kezdjék követni a nagy bányászvállalat on-chain mozgásait.
2026. 04. 07. 22:00
Megosztás:

Donald Trump szerint egy teljes civilizáció pusztulhat el

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.
2026. 04. 07. 20:30
Megosztás:

CME újabb kriptotermékekkel bővít: érkeznek az AVAX- és SUI-határidős ügyletek

A Chicago Mercantile Exchange (CME) tovább mélyíti jelenlétét a kriptoderivatívák piacán: a tőzsde bejelentette, hogy az Avalanche (AVAX) és a Sui (SUI) tokenekhez kötött határidős kontraktusok elindítását tervezi. A lépés jól mutatja, hogy az intézményi szereplők egyre nagyobb érdeklődést mutatnak a feltörekvő digitális eszközök iránt – méghozzá szabályozott, hagyományos pénzügyi keretek között.
2026. 04. 07. 20:00
Megosztás:

A cseh kormány korlátozta az üzemanyagok maximális árát

Szerdán Csehországban legfeljebb 49,59 korona (793,44 forint) lehet a gázolaj és 43,15 korona (690,40 forint) a benzin literének ára – közölte Alena Schillerová pénzügyminiszter kedden Prágában.
2026. 04. 07. 19:30
Megosztás:

Erősödött a forint kedd estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 04. 07. 19:00
Megosztás:

Folytatódik a balatoni vasútállomások megújítása

A balatoni vasútállomások felújítása érdekében indított közbeszerzési eljáráson hét állomás, illetve megállóhely esetében történt eredményhirdetés kedden. A programban összesen 26 balatoni állomás épülete és közvetlen környezete újulhat meg, így az utasok kényelmesebb, korszerűbb és akadálymentes állomásokat vehetnek igénybe - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) kedden az MTI-vel.
2026. 04. 07. 18:30
Megosztás:

Magyar vállalkozók hazaköltözése Dubajból az adótanácsadó szemével

Mint ismert, február 28-án az Egyesült Államok és Izrael közös katonai műveletet indított Iránnal szemben. Válaszlépésként Irán a környező államokra mért légi- és rakétacsapásokat. A konfliktus miatt több millió ember került veszélybe. Sajtóértesülések szerint csak az Egyesült Arab Emírségekben („UAE”) több mint 2500-an regisztráltak konzuli védelemre, azonban becsléseink szerint ennél jelentősen több turista, átutazó vagy éppen kint élő vállalkozó érezheti magát veszélyben. Dr. Horváth Balázs, az SQN Trust Bizalmi Vagyonkezelő Zrt. igazgatósági tagja szerint a kérdés így már hetek óta nem csupán az, hogy Dubaj vonzó célpont-e, hanem az is, hogy szükség esetén milyen áron lehet onnan hazatérni.
2026. 04. 07. 18:00
Megosztás:

A Hormuzi-szoros lezárása még az online rendeléseket is drágíthatja

Az iráni háborús feszültség és az ebből adódó energiaár-növekedés jelentős hatással van a globális ellátási láncokra. Az olcsó távol-keleti import, különösen a kisebb, gyakran rendelt csomagok kerülhetnek nehezebb helyzetbe. Rövid távon ez inflációt idézhet elő, de közben felértékelheti a hazai e-kereskedők szerepét a piacon.
2026. 04. 07. 17:30
Megosztás:

Új diagnosztikai berendezések érkeztek a szentesi kórházba

Új diagnosztikai berendezésekkel, egy korszerű, 128 szeletes CT-vel és egy csúcstechnológiás digitális mammográffal bővült a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Dr. Bugyi István Szentesi Multidiszciplináris Centruma - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény kedden az MTI-t.
2026. 04. 07. 16:00
Megosztás:

Az osztálykép nem mehet automatikusan a Facebookra!

Új kommunikációs és edukációs kezdeményezést indított az Európai Adatvédelmi Testület 2026-ban, amelynek célja a kiskorúak adatvédelmi tudatosságának növelése. A technológiai fejlődés és a közösségi média térnyerése miatt a gyermekek személyes adatai minden eddiginél nagyobb veszélynek vannak kitéve. Dr. Tóth Judit Lenke adatvédelmi szakjogász szerint a hazai és európai joggyakorlat is egyre szigorúbban lép fel a gyermekek digitális biztonsága érdekében.
2026. 04. 07. 15:30
Megosztás:

Szenátusi döntés rázta fel a piacot: miért tekintik sokan hatalmas győzelemnek az XRP számára?

Komoly visszhangot váltott ki a kriptopiacon az a friss amerikai szenátusi döntés, amely 2030-ig korlátozza a Federal Reserve lakossági CBDC-jének (jegybanki digitális valuta) bevezetését. A fejleményt az XRP-közösség és több piaci szereplő is kifejezetten pozitívan fogadta, mivel szerintük a döntés nagyobb teret nyithat a magánszektorból érkező digitális fizetési megoldások előtt.
2026. 04. 07. 15:00
Megosztás:

Alapjaiban alakul át az uniós vámrendszer: számos céget érint majd a reform

Az Európai Unió vámrendszere olyan jelentős változás előtt áll, amire az elmúlt 50 évben nem volt példa, miután a Tanács és az Európai Parlament megállapodott az uniós vámügyi keretrendszer átfogó reformjáról. A változások minden importáló vagy exportáló vállalat működésére érdemi hatást fognak gyakorolni, mivel alapjaiban alakítják majd át az áruk behozatalának és kivitelének folyamatát az egész EU-ban – hívja fel a figyelmet az EY Magyarország.
2026. 04. 07. 14:30
Megosztás:

KPMG: eltűnhet Magyarországon a nemek közötti bérszakadék

Megjelent a KPMG „See it differently” tanulmányának első része, amely részletesen bemutatja, hogyan készülhetnek fel a cégek a 2026 nyaráig bevezetendő EU-s bértranszparencia-irányelvre. A tanulmány körüljárja a globális munkavállalói mobilitás jelenlegi legfontosabb kérdéseit és kihívásait, valamint az aktuális trendeket is.
2026. 04. 07. 14:00
Megosztás:

Pi Network mérföldkőhöz ért: megérkeztek az első validátori jutalmak, de a közösség továbbra is elégedetlen

Fontos fejleményt jelentett be a Pi Network: a projekt lezárta az első validátori jutalomkiosztási kört, miközben több mint 526 millió hitelesítési feladat teljesült világszerte. Bár ez papíron komoly előrelépésnek számít a hálózat decentralizált működése szempontjából, a Pi közösség jelentős része továbbra sem ünnepel – sok felhasználó ugyanis még mindig a tokenmigrációkra vár, miközben a PI árfolyama történelmi csúcsa óta több mint 94%-ot zuhant.
2026. 04. 07. 13:30
Megosztás:

Mi történhet ma éjjel a háborúban? Trump fenyegetése

Trump ismét hangsúlyozta, hogy ma éjjel (szerda hajnali 3:00 CET / magyar idő szerint) lejár a „határidő”, amelyig Iránnak meg kell nyitnia a Hormuzi-szorost — ellenkező esetben azzal fenyegetőzik, hogy elpusztítja az ország energetikai infrastruktúráját. Ugyanakkor hozzátette, hogy a tárgyalások „jól haladnak”, és szeretne megállapodást elérni — a piac ezt klasszikus tárgyalási taktikaként értelmezi.
2026. 04. 07. 13:00
Megosztás:

Bitcoin ETF-ekbe ömlik vissza a tőke

Újra élénkül a befektetői étvágy a Bitcoin iránt: az amerikai spot Bitcoin ETF-ek hétfőn több mint hat hét óta a legerősebb napi tőkebeáramlást produkálták. Bár a friss intézményi kereslet egyértelműen pozitív jel a piac számára, a makrogazdasági és geopolitikai kockázatok továbbra is korlátozhatják a BTC árfolyamának tartós emelkedését.
2026. 04. 07. 12:30
Megosztás:

Nehéz piaci környezetben is erősödni tudott az MBH Bank az agrárfinanszírozásban

A kihívásokkal teli piaci és termelési környezet ellenére 2025-ben tovább erősítette pozícióját az MBH Bank az agrárfinanszírozásban. Bár az ágazat teljesítménye egyes területeken valamelyest mérséklődött tavaly, a hitelintézet erősíteni tudta pozícióit: mezőgazdasági és élelmiszeripari hitelállománya majdnem 2 százalékkal bővült, hitelpiaci részesedése pedig 26 százalék fölé emelkedett. A finanszírozási ökoszisztéma is új elemekkel gazdagodott, és az MBH Bank továbbra is elkötelezett, stabil partnerként kívánja támogatni az agrárszektor szereplőit.
2026. 04. 07. 11:30
Megosztás:

Tovább emelkedtek az üzemanyagárak Horvátországban

A horvát kormány döntése alapján ismét emelkedtek a szabályozott üzemanyagárak keddtől: a benzin literenkénti ára négy centtel, a gázolajé 12 centtel nőtt, az új árak két hétig maradnak érvényben.
2026. 04. 07. 11:00
Megosztás:

Több mint 610 ezren már véglegesítették az szja-tervezetüket

Az szja-bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét vagy kiegészítve beküldeni a bevallást, hogy mielőbb megkapja a neki járó összeget - hívta fel a figyelmet kedden a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), megjegyezve, hogy már több mint 610 ezren véglegesítették az szja-tervezetüket.
2026. 04. 07. 10:30
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők húsvét után?

Kínában a RatingDog szolgáltatószektori BMI márciusban 52,1 pontra csökkent a februári 56,7 pontról. Ezzel a mutató a februári 33 hónapos csúcsáról esett vissza, a várakozásoknál nagyobb értékben.
2026. 04. 07. 10:00
Megosztás: