Balog Zoltán vonja vissza az elődje által benyújtott újabb egészségügyi salátatörvényt

Az MSZP azt követeli Balog Zoltán leendő erőforrás minisztertől, hogy első intézkedései között vonja vissza a még elődje, Réthelyi Miklós által benyújtott újabb egészségügyi salátatörvényt, és szerezzen pénzt az egészségügyi dolgozók béremeléséhez - mondta Kökény Mihály, az MSZP Egészségpolitikai Tanácsadó Testületének elnöke vasárnap, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján

Kökény Mihály kiemelte: Balog Zoltán számára "nincs kegyelmi időszak", mert egy nagyon súlyos válsághelyzet idején érkezik a magyar egészségügy élére. Mint mondta: az MSZP kíváncsian várja, Balog Zoltánnak van-e megoldása a problémákra, vagy elődjéhez és államtitkárához, Szócska Miklóshoz hasonlóan tudomásul veszi, hogy "mindent megmondanak felülről". A párt legfőbb kérdése a leendő miniszterhez az, hogy nevét és arcát adja-e ahhoz a salátatörvényhez, amely többek között a nemrég még "történelminek" nevezett orvosi béremelést lefokozza egyszerű bérkiegészítéssé, a pályakezdő nővéreket pedig kizárja a béremelésből - mondta a képviselő.

 

Ezzel együtt a bérkiegészítés fedezetére semmilyen plusz forrás nem érkezik, így azt máshonnan kell elvonni - mondta Kökény Mihály, aki szerint ez azt jelenti, hogy kevesebb jut majd a kórházakban, szakrendelőkben felújításra, gyógyszerbeszerzésre, az eszközök cseréjére. Ezáltal hosszabbak lesznek a várólisták, "tovább romlik a kórházi és szakrendelői ellátás színvonala" - fogalmazott a képviselő. Kökény Mihály arra is kitért, hogy az új salátatörvény tervezete értelmében a kórházvezetők befolyása minimálisra zsugorodik, az egészségügyért felelős miniszter kezében pedig "soha nem látott hatalom összpontosulna".

 

A miniszternek módja, lehetősége lesz arra, hogy az államosított kórházakban vezetőket nevezzen ki, vagy váltson le, döntsön a kórházak költségvetésének jóváhagyásáról, továbbá meghatározhatja a teljesítményértékelés szabályait. Az MSZP Balog Zoltántól, minisztersége küszöbén azt kérdezi: elfogadja-e a gyógyszerkassza megfelezését, és azt, hogy Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter Széll Kálmán Terve Magyarországot az egészségügyi közkiadások tekintetében, "az Európai Unió sereghajtói közé süllyeszti".

 

Az ellenzéki párt kíváncsi arra is, hogy a leendő miniszter elfogadja-e azt a kormányrendeletet, amely "egy sajátos jogi értelmezéssel" a kórházi adósságrendezésre tavaly adott 27 milliárd forintból, 12 milliárdot utólag visszavon, "veszélyeztetve ezzel az érintett intézmények működését". Mindezek mellett az MSZP-t az is érdekli, hogy a leendő miniszter "elfogadja-e, hogy az étrendi előírások betartására anyagi okok miatt képtelen cukorbetegektől megvonják a korszerű inzulinkezelést" - fejtette ki a szocialista képviselő. Kökény Mihály megjegyezte: jól emlékszik arra, hogy Balog Zoltán korábban "milyen elszántsággal" állt ki a betegek, köztük a pszichiátriai betegek jogainak védelmében.

 

Ennek kapcsán felidézte, amikor Balog 2007. áprilisában az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) bezárása ellen tiltakozott. Mint a szocialista politikus kiemelte: "az MSZP kíváncsi, hogy Balog Zoltán miniszterként is kiáll-e majd a betegek jogaiért, az egészségügyi dolgozók helyzetének javításáért". Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője csütörtökön jelentette be, hogy lemondott posztjáról Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter, a tárca új vezetőjének Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárt kérte fel Orbán Viktor miniszterelnök. Balog Zoltán a miniszteri jelölését nagy megtiszteltetésnek nevezte, a megbízatást elvállalta. Az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: terveiről és minden egyéb részletkérdésről a parlamenti bizottsági meghallgatásokon kíván beszámolni. (MTI)

Robban a stabilcoin piac: 719 billió dolláros forgalom jöhet 2035-re

A stabilcoinok (stablecoins) már nem csupán kriptokereskedési eszközök – a következő évtizedben a globális fizetési infrastruktúra egyik alapkövévé válhatnak. Egy friss iparági előrejelzés szerint a piac volumene akár elképesztő magasságokba is emelkedhet.
2026. 04. 12. 14:00
Megosztás:

Geopolitikai feszültségek rázták meg a kriptopiacot – esett a Bitcoin és az altcoinok

A nemzetközi diplomáciai kudarcok ismét rávilágítottak arra, mennyire érzékeny a kriptovaluta-piac a geopolitikai eseményekre. A Bitcoin árfolyama gyors visszaesést mutatott, miközben a befektetők kockázatkerülő üzemmódba kapcsoltak.
2026. 04. 12. 13:00
Megosztás:

Jelentős segítség érkezik a gazdasági nehézségekkel küzdő hízósertés ágazatnak

Újabb jelentős segítség érkezik a gazdasági nehézségekkel küzdő hízósertés ágazatnak - közölte az Agrárminisztérium (AM) pénteken az MTI-vel.
2026. 04. 12. 12:00
Megosztás:

Orbán győzelmét jósolja az amerikai közvéleménykutatás

Orbán Viktor győzelmére számít, és úgy véli, hogy a Fidesz megszerzi a parlamenti többséget – erről beszélt John McLaughlin amerikai közvélemény-kutató a Patrióta YouTube-csatorna szombaton megjelent videójában.
2026. 04. 12. 11:00
Megosztás:

Figyelj! Pecsét nélkül érvénytelen a szavazólap

Meglepő szabály a szavazólapokról, amit sokan nem tudnak!
2026. 04. 12. 10:00
Megosztás:

Kik a tagjai a Nemzeti Választási Bizottságnak?

Sokan nem tudják pontosan, kik alkotják a választások egyik legfontosabb testületét. A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) összetétele azonban szigorúan szabályozott.
2026. 04. 12. 09:00
Megosztás:

Elrontottad a szavazólapot? SOKKOLÓ igazság: csak egyszer javíthatsz

Sokan izgulnak a választások napján, és nem véletlenül: egy apró hiba is komoly következményekkel járhat. De vajon mi történik akkor, ha valaki elrontja a szavazólapot? Van visszaút, vagy egyetlen tollvonással elúszhat a szavazat? Most minden fontos részletet elárulunk!
2026. 04. 12. 08:00
Megosztás:

Látványos csillaghullás lesz megfigyelhető az égbolton

Április 22-én éri el maximumát a Lyridák meteorhullása, emellett négy égitest látványos együttállása is megfigyelhető lesz az égbolton - közölte az MTI-vel pénteken a Svábhegyi Csillagvizsgáló.
2026. 04. 12. 07:30
Megosztás:

Tilos fényképezni a szavazófülkében vagy pedig hogyan megengedett?

A szavazóhelyiségben általában paravánokkal elkülönített fülkéket alakítanak ki, ahová a választók bevihetik a szavazólapot, hogy nyugodtan kitöltsék. Ugyanakkor ez nem kötelező: aki szeretné, a fülkén kívül is leadhatja a szavazatát.
2026. 04. 12. 06:42
Megosztás:

Az amerikai gyáripari megrendelések értéke stagnált havi szinten

Az elemzők által várt csökkenéssel szemben stagnált a gyáripari megrendelések értéke februárban havi szinten az Egyesült Államokban - derült ki a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, a Census Bureau pénteken közzétett adataiból.
2026. 04. 12. 06:00
Megosztás:

Trump: Irán egyetlen kártyája a Hormuzi-szorost érintő zsarolás

Donald Trump szerint Irán vezetésében nem tudatosul, hogy egyetlen kártyája az, hogy a világot rövidtávon zsarolni képes egy nemzetközi hajózási útvonallal, a Hormuzi-szorossal.
2026. 04. 12. 05:00
Megosztás:

Megtévesztő e-mail terjed a választással kapcsolatban

Csalók a Magyarország.hu ügyfélszolgálata nevében szándékosan megtévesztő e-mailt küldenek, amelyben a lakcímkártyájuk "bizonytalan státuszával" riogatják az állampolgárokat - tudatta az Energiaügyi Minisztérium (EM) szombaton az MTI-vel.
2026. 04. 12. 04:00
Megosztás:

A brit kormány felfüggesztette a Diego Garciáról kötött megállapodás végrehajtását

A brit kormány felfüggesztette a Chagos-szigetek, köztük a legnagyobb brit-amerikai támaszpontnak otthont adó Diego Garcia szuverenitásáról Mauritiusszal kötött megállapodás végrehajtását, miután lejárt az egyezmény tárgyalására biztosított parlamenti idő, és az Egyesült Államok hivatalos jóváhagyása is késik.
2026. 04. 12. 03:00
Megosztás:

Választás eredmények élő – így alakul az állás MOST, ennyi szavazatot számolnak össze estére

Ahogy bezárnak a szavazókörök, mindenki ugyanazt kérdezi: mi a választás állása most, ki vezet a választáson, és mikor jönnek az első élő választási eredmények 2026? A legfrissebb információk alapján már pontosan tudni lehet, hogyan folyik a szavazatok feldolgozása, és mikor várható az első komoly adatfrissítés.
2026. 04. 12. 02:00
Megosztás:

Elfogadták a jogszabályt! A nyugdíjak növekedése minden 30 nap után 0,5% lehet

Vonatkozó jogszabály: 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról. A rendelkezésre álló lehetőségek közötti választás során az egyik legfontosabb szempont a várható nyugdíj összege lehet. Ez az összeg ugyanis attól függően is eltérhet, hogy melyik évben történik a nyugdíjba vonulás.
2026. 04. 12. 01:00
Megosztás:

Szabotálták a Triesztből Ausztriába tartó kőolajvezetéket

Szabotálták a Transalpine olajvezetéket, amely Trieszt kikötőjéből szállít olajat Közép-Európába - közölte a RAI1 olasz közmédia szombat este, amely elsőként felvételeket is közölt a hatóságok szerint szándékos károkozásról.
2026. 04. 12. 00:05
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 15. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 04. 11. 23:00
Megosztás:

XRP árfolyam visszarendeződés? A technikai elemzés trendfordulót mutat

Az XRP ismét a figyelem középpontjába került, miután stabilizálódni látszik az 1,30 dolláros szint körül. A befektetők és elemzők egyaránt azt találgatják: vajon egy komolyabb rali előszobájában állunk, vagy csupán átmeneti fellélegzésről van szó a piacon?
2026. 04. 11. 22:00
Megosztás:

Bhután eladta Bitcoin-készletének 70%-át – véget érhet az állami bányászat korszaka?

Látványos fordulat a kriptopiacon: a himalájai királyság, amely egykor az egyik legkülönlegesebb állami Bitcoin-stratégiát építette ki, most jelentős mértékben leépítette tartalékait. A háttérben stratégiai átrendeződés, piaci nyomás vagy akár a bányászat leállása is állhat.
2026. 04. 11. 21:00
Megosztás:

Súlyos büntetést kap aki emberi viselkedést utánzó mesterséges intelligenciát készít

Kína új szabályozást vezet be az emberi viselkedést és kommunikációt utánzó mesterséges intelligencián (MI) alapuló szolgáltatásokra, különös tekintettel a kiskorúak védelmére - jelentette a kínai állami média a hatóságok közlésére hivatkozva.
2026. 04. 11. 20:00
Megosztás: