Bankbetétből befektetési alapokba vándorolt a lakossági megtakarítás

A lakosság jelentős összegeket helyezett át bankbetétekből befektetési alapokba az idén az első negyedévben, ezért a forintbetét állomány 3,6 százalékos csökkenésén belül a lakossági betétállomány 4,4 százalékkal mérséklődött, míg az intézményi megtakarítások 8,2 százalékkal emelkedtek - állapította meg a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (BAMOSZ) negyedéves Regiszterében.

A befektetési alapok vagyona 11,5 százalékkal, míg a BAMOSZ Regiszter által érintett vagyonkezelt kör 6,3 százalékkal nőtt az előző negyedévhez képest Az információt szolgáltató vagyonkezelők és a BAMOSZ saját adatai alapján az intézményi megtakarítások teljes állománya 2010. március végén 8.849 milliárd forintot tett ki piaci értéken.

 

A vagyonkezelésben lévő eszközökön belül a befektetési jegyek mértéke jellemzően nőtt az elmúlt időszakban, s már a teljes vagyonkezelt vagyon 16,3 százalékát teszi ki. A nettósított vagyonkezelt vagyon - 4.607 milliárd forint - a nettó intézményes megtakarítások - 7.841 milliárd forint - 58,75 százalékát teszik ki.

 

Az évezred eleje óta a vagyonkezelt vagyonok csaknem hét és félszeresükre, a letétkezelt vagyonok pedig több mint nyolcszorosukra nőttek. Továbbra is a pénztárak és a biztosítók a vagyontulajdonosok két meghatározó intézményi csoportja. A BAMOSZ adatai alapján a gazdálkodó szervezetek, önkormányzatok és a magánszemélyek vagyona a teljes vagyonkezelt állomány 1,5-2 százaléka körül volt az utóbbi időben, és trendszerűen csökkent, míg az egyéb intézményi befektetők (alapítványok, betétbiztosítási és befektető-védelmi alapok) adták a nem pénztári és biztosítói vagyonok nagyobb részét (a teljes vagyonkezelt állomány 4-5 százalékát).

 

Az összes kezelt vagyon több mint háromötöde pénztári, további közel harmada pedig biztosítói vagyon - hosszútávon a nyugdíjpénztárak által vagyonkezelésbe adott vagyon aránya trendszerűen nőtt, míg a biztosítóké fokozatosan csökkent, és ez a trend a negyedévben is jelentkezett, mivel a pénztári vagyonok gyorsabban bővültek a biztosítói vagyonoknál. A kezelt vagyon legnagyobb hányada, 3.386 milliárd forint a pénztárak (elsősorban nyugdíjpénztárak) számára kezelt vagyon.

 

A biztosítói vagyonon belül a befektetésekhez kötött biztosítások, a unit linked termékek részére kezelt vagyon a negyedévben az egyéb biztosítói vagyonoknál gyorsabban nőtt, a negyedév végére az összes kezelt vagyon 11,6 százalékát tette ki. Az egyéb befektetők vagyona szintén nőtt, bár arányuk némileg csökkent, a negyedév végén 7 százalék volt. A negyedévben az összesített részvényarány a pénztáraknál 34,8 százalékra csökkent, ezzel szemben nőtt a hazai betétek, és diszkontkincstárjegyek aránya. Csökkent viszont az államkötvényeké, a hazai állampapírok együttesen a pénztári portfoliók 52,9 százalékát jelentik.

 

"A befektetési jegyek aránya a pénztári portfoliókon belül 28,4 százalék volt az első három hónapban, ami továbbra is azt erősíti, hogy a külföldi befektetések jelentős részben a költséghatékonyság és kockázatkezelés szempontjából előnyösebb megoldást kínáló befektetési alapokon keresztül valósulnak meg." - magyarázta Temmel András.

 

A negyedévben a részvénypiacok, különösen a BÉT lendületesen erősödött: a részvények hozama ismét meghaladta a magyar állampapírokét, igaz az állampapírok hozama is elérte a 7 százalékot. A piaci mozgások eredményeként a negyedévben a pénztári vagyonkezelt vagyonok piaci értéke átlagosan 7,3 százalék körüli mértékben bővülhetett, míg a vagyon 7,5 százalékkal nőtt, ami azt mutatja, hogy a negyedévben 5 milliárd forint körüli friss tőke érkezhetett a pénztárakba. Megjegyzik, hogy a Regiszter indulása óta számított hat évben (a 2008-as év válság generálta veszteségeivel együtt is) 7,5 - 8,5 százalékos hozamot érhettek el a pénztárak.

 

A biztosítói vagyonok kisebb részét a unit-linked termékek teszik ki - ez az összesített adatok alapján 641 milliárd forint -, míg a nagyobb részt az egyéb biztosítói vagyonok (például a biztosítási tartalékok) jelentik - melyek negyedév végén 1.095 milliárd forintot tettek ki. A negyedév során a unit-linked portfoliókban nőtt a hazai, míg csökkent a külföldi részvények aránya, az együttes arány összességében 48,6 százalékra mérséklődött. Nőtt a hazai bankbetétek, a diszkontkincstárjegyek és az államkötvények, esett viszont a hazai egyéb kötvények aránya. Emellett a külföldi, kötvénytípusú eszközök aránya is nőtt.

 

A külföldi befektetések elsősorban befektetési jegyeken (nagyobb részt külföldi alapokon) keresztül történtek - a befektetési jegyek aránya 57,8 százalék volt az év első három hónapjában. A unit-linked termékek esetében a nagyobb részvényarány miatt a negyedéves piaci teljesítmények átlagosan 7,5 százalék körüli hozamot eredményezhettek, a vagyon 9,9 százalékos bővülése tehát azt jelentette, hogy a negyedévben az előző negyedévek tőkekivonása után ismét 15 milliárd forint körüli friss tőke érkezhetett a unit-linked termékekbe.

 

A biztosítók vagyona (a unit-linked termékeket leszámítva) a negyedév alatt 1,3 százalékkal nőtt, ami a 6,1 százalék körüli átlagos piaci teljesítmény figyelembevételével azt mutatta, hogy a negyedévben a biztosítói vagyont ismét jelentős tőkekivonás csökkenthette. Az egyéb kezelt portfoliók vagyonának több mint 84 százaléka továbbra is magyar állampapírokban található. Az egyéb portfoliókezelt vagyonok a negyedévben átlagosan 6 - 6,2 százalék körüli hozamot érhetett el, ennél az 5,3 százalékos negyedéves vagyonbővülés kisebb mértékű, azaz a negyedévben 2,5 -3 milliárd forint tőkekivonás történhetett az egyéb portfoliók esetében.


Vitézy Dávid: a korrupciót illetően zéró tolerancia van

A korrupciónak nincs olyan szintje, amit elfogadunk és megengedünk, zéró tolerancia van - hangoztatta Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter egy a közösségi oldalán szombaton megjelent felvételen, amely a Vasúttörténeti Parkban készült. Mint az egy megelőző Facebook-bejegyzéséből kiderül, a tárcavezető a minisztérium állománygyűlésén, 1700 kollégájához beszélt.
2026. 07. 04. 15:30
Megosztás:

Rekordszámú turistaambulancia működik idén Horvátországban

Rekordszámú, 62 turistaambulancia működik az idei nyári szezonban Horvátországban, hogy a megnövekedett vendégforgalom idején gyorsabban jussanak egészségügyi alapellátáshoz a belföldi és a külföldi turisták - közölte szombaton a horvát egészségügyi minisztérium.
2026. 07. 04. 14:30
Megosztás:

Új információk derültek az iskolakezdési támogatásról

Úgy módosítják a jogszabályokat, hogy a százezer forintos iskolakezdési támogatás adómentes legyen, és ne lehessen végrehajtás alá vonni - közölte Kármán András pénzügyminiszter szombaton közösségi oldalán.
2026. 07. 04. 13:30
Megosztás:

A kánikula hatását enyhítő eszközöket kapnak az állatmenhelyek a kormánytól

A kánikula hatását enyhítő eszközöket kapnak az állatmenhelyek, ebrendészeti telepek a kormánytól - közölte az élő környezetért felelős miniszter Facebook-oldalán pénteken.
2026. 07. 04. 12:00
Megosztás:

44 százalékot bukott az FBI igazgatója a titkolt Strategy-befektetésén

Jelentős veszteséget szenvedhetett el Kash Patel, az FBI igazgatója egy korábban nem megfelelően feltüntetett részvénybefektetésén. Patel 100 ezer dollárt meghaladó értékben vásárolt a világ legnagyobb vállalati Bitcoin-tartalékát kezelő Strategy részvényeiből, amelyek árfolyama azóta több mint 44 százalékkal zuhant.
2026. 07. 04. 10:00
Megosztás:

Népszavazást tartanak Szlovákiában

Népszavazást tartanak szombaton Szlovákiában. Az ország történetének tizedik össznépi cenzusán egy a legfőbb közjogi méltóságok javadalmazását érintő kérdésről, valamint a különleges ügyészség ismételt létrehozásáról lehet majd véleményt mondani.
2026. 07. 04. 09:00
Megosztás:

Kapitány István: a paksi atomerőmű elkezdte visszaemelni a teljesítményét

A Duna vízhőmérséklete lecsökkent annyira, hogy a Paksi atomerőmű pénteken elkezdhette visszaemelni a teljesítményét - írta Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter Facebook-oldalán.
2026. 07. 04. 07:00
Megosztás:

Doktor24 : megszűnt a felszámolási eljárás a cég ellen

Fővárosi Törvényszék visszamenőleges hatállyal megszüntette a felszámolási eljárást a Doktor24 ellen, törölte a felszámolás elrendelését, így a cég mentesült a jogkövetkezmények alól – közölték a cég vezetői pénteken az MTI-vel.
2026. 07. 04. 06:00
Megosztás:

Vételi jelzést adott az XRP – újabb emelkedés jöhet?

Az XRP árfolyama ismét életjeleket mutat: a token az elmúlt napokban 1,05 dollárról 1,11 dollár közelébe emelkedett, miközben egy népszerű technikai indikátor, a SuperTrend június közepe óta először vételi jelzést adott. A kereskedők figyelmét azért keltette fel a jelzés, mert ugyanez az indikátor korábban időben figyelmeztetett a júniusi jelentősebb árfolyamesésekre is.
2026. 07. 04. 05:00
Megosztás:

13,3 százalékkal több új autót helyeztek forgalomba az idei első fél évben

Magyarországon 74 905 új személyautót helyeztek forgalomba az első fél évben, 13,3 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában; a második negyedévben a piac az elsőnél is dinamikusabban teljesített, ami erősödő lendületre utal - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) pénteken az MTI-vel.
2026. 07. 04. 04:00
Megosztás:

Vesztegetés miatt vettek őrizetbe egy kormányhivatali osztályvezetőt

A megalapozott gyanú szerint egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei vállalkozó közel egymilliárd forintos pályázatot nyújtott be egy vidéki megyeszékhely kormányhivatalához.
2026. 07. 04. 03:00
Megosztás:

Ha kisebb a nyugdíja, mint 262.100 Ft, akkor bajban van!

Sok magyar nyugdíjas számára meglepő lehet a legfrissebb hivatalos adat: az öregségi nyugdíj átlagos havi összege már meghaladja a 262 ezer forintot. Ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy egy átlagos nyugdíjas valóban ekkora összeget kap kézhez. A mediánnyugdíj ugyanis mindössze 231 ezer forint, vagyis a nyugdíjasok jelentős része az országos átlagnál jóval kisebb összegből kénytelen megélni.
2026. 07. 04. 02:00
Megosztás:

A 6-os lottót feladtad már? Kár volt… A kukába is dobhatod a szelvényt…

Néhány száz forint, hat bejelölt szám, majd kezdődhet az álmodozás: családi ház, világ körüli utazás, gondtalan nyugdíjasévek és egy olyan bankszámla, amelynek egyenlegét már szinte képtelenség fejben tartani. A Hatoslottó azonban kegyetlenül őszinte játék. A telitalálat esélye annyira csekély, hogy azt hétköznapi gondolkodással szinte fel sem lehet fogni.
2026. 07. 04. 01:00
Megosztás:

Kínai külügyi szóvivő: az Egyesült Államok és az EU ideológiai alapon bírálja az új nemzetiségi törvényt

Az Egyesült Államok és az Európai Unió ideológiai előítéletektől vezérelve és politikai megfontolásokból bírálja a nemzetiségi egységről szóló új kínai törvényt, miközben figyelmen kívül hagyja Kína gazdasági és társadalmi fejlődését, valamint az emberi jogok területén elért eredményeit - közölte pénteken Kuo Csia-kun, a kínai külügyminisztérium szóvivője a tárca szokásos pekingi sajtótájékoztatóján.
2026. 07. 04. 00:05
Megosztás:

A rendőrség továbbra is támogatja a szolgálati kutyák otthon tartását

A rendőrség továbbra is támogatja a szolgálati kutyák otthon tartását - közölték pénteken a Magyar Rendőrség Facebook-oldalán.
2026. 07. 03. 23:00
Megosztás:

A második legmelegebb volt az idei június, extrém hőhullámmal

A második legmelegebb volt az idei június, extrém hőhullámmal - közölte a HungaroMet Zrt. pénteken a honlapján.
2026. 07. 03. 22:00
Megosztás:

Új programot indít a Mol a hazai elektromobilitás további bővítése érdekében

Új programot indít a Mol a hazai elektromobilitás további bővítése érdekében; a Mol Plugee Partnerprogramba bekerülő vállalatokat akár nettó 3,6 millió forintos marketing hozzájárulással segítik, hogy új, nagy teljesítményű elektromos autótöltő-berendezést telepítsenek - közölte a cég pénteken az MTI-vel.
2026. 07. 03. 21:00
Megosztás:

A Kärcher és a STIHL jövőformáló akkumulátor-együttműködést hoz létre

Két innovációs éllovas, egy közös jövőkép: az Alfred Kärcher SE & Co. KG és az ANDREAS STIHL AG & Co. KG bejelentette, hogy stratégiai akkumulátor-együttműködést kötnek, amelynek célja, hogy a professzionális felhasználók számára egységes, nagy teljesítményű és hosszú távon is jövőbiztos akkumulátorrendszert kínáljon. A partnerség fókuszában a STIHL által fejlesztett ALLPRO akkumulátorrendszer áll, amelyet a jövőben mindkét vállalat professzionális termékei fognak használni.
2026. 07. 03. 20:00
Megosztás:

Kapitány István: megnyíltak az 500 milliárd forint értékű energetikai pályázatok

Megnyíltak a több mint 500 milliárd forint értékű energetikai pályázatok csütörtökön- közölte gazdasági és energetikai miniszter pénteken Facebook-oldalán.
2026. 07. 03. 19:00
Megosztás:

Új villamosvonal épül a Szent Gellért tér és a Budafoki út között

Aláírták a Budai Fonódó villamoshálózat folytatásának 32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatási szerződését, így új villamosvonal épül a Szent Gellért tér és a Budafoki út között, a Műegyetem rakparton keresztül - jelentette be Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter pénteken Facebook-bejegyzésében.
2026. 07. 03. 18:30
Megosztás: