Banki elszámolás - egyre több a panasz

Május 11-ig 137 elszámolással, forintosítással kapcsolatos kérelem érkezett a Pénzügyi Békéltető Testülethez (PBT), többségük az elszámolási kötelezettség fennállását vitatja - tájékoztatta a testület elnöke az MTI-t.

Kovács Erika felhívta a figyelmet: a PBT - honlapjáról is letölthető - külön kérelem nyomtatványokat alakított ki 151-es, 152-es és 153-as azonosítóval az elszámolási ügyekhez, fontos, hogy az érdekeltek ezeken nyújtsák be panaszukat a békéltető testülethez, és ezeket kizárólag a 670-es számú postafiókra küldjék meg.

 

Az ügyfelek akkor fordulhatnak a jegybank mellett működő, bíróságon kívüli alternatív vitarendezési fórumhoz kérelemmel, ha előzőleg nem tudták rendezni panaszügyüket pénzügyi szolgáltatójuknál vagy 60 nap alatt sem kapnak választ panaszukra.
    

Kovács Erika elmondta: márciusban 8, áprilisban 79, májusban pedig eddig 50 beadvány érkezett a PBT-hez. Hozzátette, érzékelhetően növekvő tendenciáról van szó. Arra számítanak, hogy június végén, július elején rövid idő alatt nagyobb számban érkeznek majd kérelmek.
    

A 137 ügyből eddig hármat zártak le, egyben egyezség született az ügyfél és a pénzügyi szolgáltató között az elszámolási kötelezettség teljesítéséről, két esetben nem történt meg az érdemi elbírálás, mert a kérelmező nem teljesítette hiánypótlási kötelezettségét.
    

Az elszámolással és forintosítással kapcsolatban háromféle kérdéskörben fordulhatnak a PBT-hez: kérhetik, hogy a testület állapítsa meg, hogy az elszámolás és/vagy a forintosítás helyes-e (erre a 151-es kérelem nyomtatvány szolgál); állapítsa meg, hogy a panasz elkésett-e (152-es nyomtatványt kell alkalmazni); állapítsa meg, van-e a szolgáltatónak elszámolási kötelezettsége (153-as kérelem nyomtatvány).
    

A legtöbb - 137-ből 88 - kérelem az elszámolási kötelezettség teljesítésének megtagadását vitatta, ebből 39 esetben a pénzügyi intézmény - jellemzően lízingcégek - azon állítását tették szóvá, hogy nem minősülnek fogyasztónak.
    

A PBT elnöke megjegyezte: sokan nem tudják, hogy a 2004. május 1. előtt kötött szerződések nem tartoznak az elszámolási törvény hatálya alá, ahogy azt sem, hogy a 2009. július 26. előtt lezárt és elévült követelések után sem kell elszámolni. Akkor sincs elszámolási kötelezettség, ha változott a fogyasztó személye, például a magánszemélytől egy cég vállalta át a hiteltartozást, ilyenkor a céggel nem kell elszámolni.
    

Az elszámolás, forintosítás eredményével szemben 49 esetben emeltek kifogást, de csak 4 ügyben vitattak konkrét adatokat, számítási hibát. Az ügyfelek jelentős része (30) konkrét okok megjelölése nélkül csak azért írt, hogy közölje: nem ért egyet az elszámolással. Egyebek között azért, mert a médiában ismertetett 20-25 százalékkal szemben az ő törlesztő részletük például csak 5 százalékkal csökkent, vagy mert tőketartozásuk a több éves törlesztés ellenére a forintosítás után a sokszorosára duzzadt. Kovács Erika hangsúlyozta: azon kérelmeknél, amelyekben nem jelölnek meg konkrétumokat, a PBT nem tud érdemi döntést hozni. A Kúria döntése nyomán az elszámolás az árfolyamrésre és a tisztességtelenül felszámított költségekre, nem az árfolyamváltozás hatásainak ellentételezésére vonatkozik.
    

A kérelmeket döntő részben lízingügyletekkel kapcsolatban nyújtották be eddig, a 137 beadványból 83 autófinanszírozási ügy, a többi lakáscélú vagy szabad felhasználású hitelre vonatkozik. Az eddig benyújtott kérelmek megoszlása: Budapest Autófinanszírozó 26, Erste Bank 19 (ezeknek többsége ugyancsak lízingügy), Lombard Lízing 12, OTP 8, K&H 7, MKB 6, a fennmaradó 59 beadvány egyéb pénzügyi szolgáltatót érint.
    

A PBT elnöke felhívta a figyelmet: az ügyfelek az elszámolási ügyekhez létrehozott kérelem nyomtatványokon nyújtsák be panaszukat és a 670. számú postafiókra küldjék azt, illetve csak elszámolási kérelmekhez használják ezeket, más igények esetén ne. Ez azért fontos, mert az elszámolási ügyekre más szabályok vonatkoznak, mások a határidők és a jogorvoslati lehetőségek is. Figyelmeztetett arra is, hogy a békéltető testület csak olyan ügyekben tud eljárni, amelyekre a törvény feljogosítja, az adóstársak egymással szembeni igényérvényesítése például nem tartozik ezek közé. A PBT előtt csak olyan elszámolási igények terjeszthetők elő, mint az elszámolás vitatása, a panasz elkésettsége és az elszámolási kötelezettség fennállásának kérdése. Minden más igény előterjesztése esetén az eredmény csak elutasítás lehet.
    

Kovács Erika elmondta: az elszámolási és a forintosítási törvény a PBT-t jelölte ki elsődleges jogorvoslati fórumként, de csak az említett tárgykörökben. Minden további igény bíróság előtt érvényesíthető továbbra is. Ha nem tudnak a felek megállapodni, a PBT-nek konkrét döntést kell hoznia, meg kell állapítania a helyes elszámolást minden elszámolási vitában, ami kötelező a felekre nézve. Az elszámolási törvény hatálya alá tartozó ügyekben 60 nap a panaszkezelési határidő, a PBT eljárása pedig változatlanul 90 nap.  
   

 Az elszámolási ügyekben a PBT döntéseivel szemben nem peres eljárásban lehet jogorvoslatot keresni a fogyasztók lakóhelye szerint illetékes törvényszék mellett működő járásbíróságtól. A kérelmeket a PBT-hez kell benyújtani, ők továbbítják majd a bírósághoz.


Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: