Beindult a cafeteria nyilatkoztatási szezon
Mind a SZÉP kártyák számát, mind az azokra érkező feltöltések mértékét – 51 milliárd forint – tekintve megőrizte 75 százalékos piaci részesedését az OTP Pénztárszolgáltató tavaly, teljesítve ezzel 2013-as fő üzleti célkitűzését.
„Ma négyből három SZÉP kártyát az OTP bocsát ki, de arra is büszkék vagyunk, hogy a 700 000 OTP SZÉP kártyáról több mint 84 milliárd forint áramlott vissza a hazai gazdaságba, így nyugodtan kijelenthetjük, hogy ez a Cafeteria elem mára a hazai turizmus és vendéglátóipar egyik motorjává vált.
Mivel a munkáltatók továbbra is kedvezményesen biztosíthatják dolgozóik számára ezt a béren kívüli juttatást, arra számítunk, hogy idén is megmarad a SZÉP kártya népszerűsége.” –számolt be várakozásairól Róth Lajos, az OTP Pénztárszolgáltató vezérigazgatója.
Az OTP SZÉP kártya mellett az OTP Pénztárszolgáltató portfóliójában elérhető a Cafeteria kártya is, amelyen keresztül a munkáltatók adhatnak például kultúra, sport vagy ajándékutalványt dolgozóik számára, illetve ezzel a kártyával férhetnek hozzá a munkavállalók az OTP Egészségpénztári juttatásaikhoz is. Mindemellett az OTP Bank célja, hogy felkészítse és segítse a munkáltatókat a vissza nem térítendő, méltányolható lakáshitel törlesztésére fordítható támogatás bevezetésében. Az OTP Bank készen áll a pénzügyi szolgáltatások fejlesztésére, ugyanakkor megteremti a lehetőségét annak, hogy a béren kívüli juttatásként igényelhető hiteltörlesztési mód elérhető legyen portfoliójában.
Az OTP Pénztárszolgáltató további célkitűzése, hogy kiterjessze elektronikus cafeteria rendszerét munkáltatói partnerei körében. Ez elsősorban a munkáltató adminisztratív terheinek minimalizálását jelenti, mivel a munkavállalók online tudnak nyilatkozni a választott juttatásokról, amiket ezután elektronikus úton, átutalással kapnak SZÉP vagy Cafeteria kártyájukra. Emellett tavaly év végétől már mind a munkáltatókat, mind a munkavállalókat e-számlán értesítjük az utalásokról és az egyenlegek aktuális állásáról. Ezzel tovább csökkentve a papír alapú adminisztrációt.
A 2013-as évben az OTP munkáltatói partnerei 1,2 millió dolgozónak, vagyis a hazai dolgozók mintegy egyharmadának biztosított valamilyen béren kívüli juttatást.