Bejárta a külföldi sajtót Schmitt Pál lemondásának híre

A Die Welt című konzervatív német lap a címoldalán közölt kommentárt a Schmitt Pál köztársasági elnök kisdoktori értekezése körül kialakult ügyről, amellyel a Deutschlandradio német közszolgálati rádió is kommentárban foglalkozott, a brit The Guardian és az Irish Times ír lap online kiadása áttekintést közölt a magyar belpolitikai folyamatokról illeve a magyar-uniós viszonyról.

A Die Welt című német konzervatív lap a címoldalán közölt kommentárt Plágium? Nem probléma címmel. A szerző, Boris Kalnoky szerint Schmitt Pál az új disszertáció megírására vonatkozó bejelentésével "leleményes választ" adott doktori címének megvonására, ugyanakkor hitelességi válságot okozhat Orbán Viktor számára, hiszen "megsérti Orbán konzervatív forradalmának" gyakorta hangoztatott alapértékeit". Hozzátette: Schmitt "szívesen adja a nagy katolikust", de a lopásnak és a hazugságnak a tízparancsolatbeli tilalmát "mintha nem akarná alkalmazni saját magára". Kifejtette: a kormány előszeretettel jeleníti meg magát Gyurcsány Ferenc ellenpólusaként, aki 2006-ban nem mondott le, miután "beismerte, hogy reggel, délben, este hazudott", most viszont "Schmitt azt teszi, amit Gyurcsány" tett, vagyis "kapaszkodik a székébe".


A Deutschlandradio német közszolgálati rádióban Pál, ennek vége! címmel hangzott el Klaus Blume kommentárja. A szerző kifejtette: az államfőnek le kellene mondani minden tisztségéről, és nemcsak a politikában, hanem a sportban is. "És akkor mi marad, kérdeznéd" - tette hozzá a Schmittet kommentárjában tegezve megszólító Blume. Egy olyan ember emléke maradna meg, aki "tüzes lendülettel és biztos számítással lépett a pástra, és akiről legalábbis kezdetben azt lehetett gondolni, hogy a sportpolitikában is hasonlóképpen cselekszik" - fejtette ki, hozzátéve, hogy mindez "önmagában sem kevés, több azonban nem marad, sajnos".


Mindaz, ami az európai liberálisokat irritálja, csodálatot kelt Orbán Viktor iránt azokban a lengyelekben, akik részt vettek a múlt havi budapesti kormánypárti demonstráción, és magyarok millióiban is - írta hétfői riportjában a The Irish Times. A legnagyobb ír napilap honlapján Daniel McLaughlin tudósító tollából megjelent írás szerint a magyar kormányfő - azzal, hogy hazája érdekeinek megvédése végett szembeszáll a nemzetközi véleményekkel, és hitet tesz a kommunista korszak utolsó maradványainak eltávolítása mellett - a lengyel szimpátiatüntetőket a jobboldal varsói élharcosára, Jaroslaw Kaczynskire emlékezteti. Míg azonban Jaroslaw Kaczynski viharos miniszterelnöki időszaka rövid volt, és valószínűtlen, hogy megismétlődik, Orbán Viktornak hatalmas többsége van a magyar parlamentben, és a kormányfő "fennkölt magasságokból" tekint le a zűrzavar jellemezte liberális ellenzékre - áll a The Irish Times hétfői írásában. Az ellenzék képviselői azt kívánják, hogy "a Viktátor" is kövesse Kaczynski példáját, és jobboldali hősből a tegnap emberévé váljon, ám tudják azt is, hogy Orbán Viktor valószínűleg még számos nemzeti ünnepen jelen lesz - fejeződik be az ír lap budapesti riportja.


A The Guardian című vezető baloldali brit napilap online kiadásának hétfői cikke szerint - amelyet Jan-Werner Mueller, Princeton egyetemének politikatudományi oktatója írt - Magyarország és az EU konfliktusa mélyítheti a megosztottságot a kis és a nagy tagállamok között, mert olybá tűnik, hogy csak az előbbieket éri állandóan bírálat, a nagy alapító tagállamok - mint például Olaszország Berlusconi idején - "mindent megúszhatnak". Mueller szerint azonban lehet másfajta hatás is: azoknak, akik "igazi transznacionális európai politikát" akarnak, el kell fogadniuk az ilyen konfliktusok lehetőségét, hiszen nincs politika konfliktusok nélkül. Valójában "a konfliktus az egyetlen előrevivő út, ha az európai politika nem csupán egymással konfrontálódó nemzetállamokról szól, hanem a nemzetállamok fölé emelkedő politikai és morális összetartozásokról" - fejtegeti elemzésében a The Guardian szemleírója. (MTI)
 

Buterin 4 éves mesterterve: villámgyors és kvantumálló lehet az Ethereum

Radikális gyorsulás és kvantumbiztos jövő – az Ethereum következő négy éve alapjaiban írhatja át a hálózat működését. Vitalik Buterin részletes ütemtervet vázolt fel, amely a blokkok előállítását másodpercek alá szorítaná, miközben a láncot a kvantumszámítógépek fenyegetésére is felkészítené.
2026. 02. 26. 19:00
Megosztás:

Foglaló vagy előleg? A különbség, ami vitánál mindent eldönthet

Ingatlanvásárlásnál szinte mindig felmerül az előleg vagy foglaló kérdése. Sokan azt hiszik, ugyanazt jelenti a kettő, de ez tévedés. Egy jogvita esetén pont ezen múlhat, hogy visszakapod-e a pénzed, vagy végleg búcsút inthetsz neki. Tudd meg, mit vállalsz, mielőtt aláírsz bármit!
2026. 02. 26. 18:30
Megosztás:

Hatéves csúcs is megdőlt a magyar lakásépítésben, és még csak most jön a java!

Több mint 28 ezer új lakásra adtak ki építési engedélyt Magyarországon 2025-ben, ez 37%-kal volt magasabb a 2024-es adatnál. Közben a használatba vételi engedélyek száma 9 százalékkal esett vissza, így alig 12 ezer lakás készült el az országban. Nem csak a budapesti piac indult élénkülésnek, a megyei jogú városokban például hatéves csúcs dőlt meg az építési engedélyek számában. Az igazi piaci felfutás pedig csak most indulhat be, hiszen tavaly egy sor olyan kormányzati program indult, melyek a kínálat élénkülését célozzák – mutat rá friss elemzésében az OTP Ingatlanpont.
2026. 02. 26. 18:00
Megosztás:

1 milliárd TPS az AI-korszak küszöbén? A Stripe szerint brutális skálázás vár a blokkláncokra

Az AI-ügynökök (AI agents) hamarosan az internet fő tranzakciókezelőivé válhatnak – és ez olyan terhelést zúdíthat a blokkláncokra, amire a jelenlegi infrastruktúra egyszerűen nincs felkészülve. A Stripe vezetői szerint akár másodpercenként 1 milliárd tranzakció (1B TPS) is szükséges lehet a jövőben.
2026. 02. 26. 17:30
Megosztás:

Üzembe helyezték az Alteo új villamosenergia-tárolóját Győrben

Üzembe helyezték az Alteo új, mintegy 100 megawattóra (MWh) kapacitású villamosenergia-tárolóját Győrben, amely az eddig átadott legnagyobb ipari energiatároló Magyarországon, a most átadott energiatároló a beépített magyar tárolói teljesítmény mintegy egyötödét adja - közölte a Alteo csütörtökön az MTI-vel.
2026. 02. 26. 17:00
Megosztás:

Újabb rádióműsorok készülhetnek a médiatanács támogatásával

Megközelítőleg 90 millió forint támogatást szavazott meg rádióműsorok készítésére a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. Emellett a hatóság a klasszifikációs rendelkezések megsértése miatt egy újabb ügyben fordult a luxemburgi társhatósághoz - közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön az MTI-vel.
2026. 02. 26. 16:30
Megosztás:

200 milliárd forinttal emelkedik a Demján Sándor Program EXIM-es konstrukcióinak keretösszege

Újabb 200 milliárd forinttal növeli a Kormány az EXIM Magyarország Demján Sándor Programban elérhető finanszírozási termékeinek keretösszegét, amely így összesen 900 milliárd forintra bővül. A keretemelés célja, hogy a hazai kis- és középvállalkozások kedvező feltételek mellett juthassanak fejlesztéseiket és működésüket támogató forrásokhoz a jelenlegi piaci környezetben is, ezzel erősítve versenyképességüket, valamint exportpiaci jelenlétüket.
2026. 02. 26. 16:00
Megosztás:

A csendes stabilcoin-forradalom: Tőkeátrendeződés a kriptopiacon

„A kriptó haldoklik!” – ez a szlogen az elmúlt hetekben többször is megjelent a közbeszédben. Valóban, ha kizárólag a legismertebb kriptovaluták árfolyamát nézzük, könnyen támadhat ilyen benyomásunk.
2026. 02. 26. 15:30
Megosztás:

Prémium SUV-ok előretörése: ennyit változott egy év alatt a német mezőny élvonala

Jelentős szerkezeti átrendeződés látható a német prémium márkák között a hazai használtautó piacon 2025 és 2026 januárját összehasonlítva. Míg egy évvel ezelőtt még a BMW 3-as sorozat vezette a toplistát 8 200 érdeklődéssel, addig 2026 januárjára a BMW X-sorozat került az élre 6 600 érdeklődéssel. A 3-as iránti kereslet egy év alatt közel 29%-kal csökkent, így a második helyre szorult vissza. A változás jól mutatja, hogy a prémium szegmensben a SUV-vonal végleg átvette a vezető szerepet a klasszikus szedánoktól.
2026. 02. 26. 15:00
Megosztás:

Az Erste Csoportnál folytatódott az erős növekedés a lakossági és vállalati üzletágban

Az Erste Csoport sikeres 2025-ös pénzügyi évre tekinthet vissza. A bankcsoport 3,5 milliárd eurós nettó eredményt ért el (2024: 3,1 milliárd euró). A növekedést elsősorban a lakossági és vállalati szegmens további bővülése alapozta meg, de egyszeri tételek is szerepet játszottak benne. A nettó eredmény kétharmadát a csoport Ausztrián kívüli leánybankjai adták. A CET1 ráta jelentősen, 19,3 százalékra emelkedett, stabil tőkehelyzetet biztosítva a lengyelországi akvizícióhoz.
2026. 02. 26. 14:30
Megosztás:

Kínálati fordulat jellemezheti a lakáspiacot 2026-ban

Kedvezőnek ígérkeznek a lakáspiac idei kilátásai Magyarországon: az építési engedélyek számának látványos növekedése és a fokozódó fejlesztői aktivitás a kínálat erősödését vetíti előre. Mindeközben a támogatott hitelkonstrukciók továbbra is segíthetik a vásárlókat, a lakásárak emelkedésének üteme pedig várhatóan mérséklődik a tavalyi szinthez képest – derül ki az MBH Jelzálogbank 2026-os lakáspiaci prognózisából.
2026. 02. 26. 14:00
Megosztás:

Március elejéig használható a Webes Ügysegéd az egyéni vállalkozók bejelentéseire

Február közepén élesedett a Vállalkozói Ügysegéd, amely a NAV Ügyfélportál (ÜPO) részeként az egyéni vállalkozók bejelentéseinek kezelésére szolgál, és ezeknél az ügyintézéseknél átveszi a Webes Ügysegéd szerepét, március 1-ig a régi felület, a Webes Ügysegéd is használható, de ott ezután már nem lehet ilyen bejelentést indítani - hívta fel a figyelmet csütörtökön a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-nek küldött közleményében.
2026. 02. 26. 13:30
Megosztás:

2026-ot is lendületesen kezdte a hazai turizmus

2025-ben rekordévet zárt a hazai turizmus, a minden korábbinál nagyobb számú – 20 millió – vendég, minden korábbinál több, mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken. Az idei év is jól indult, januárban a vendégek száma 5,3 százalékkal, míg az általuk eltöltött éjszakáké 3,6 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához képest, ez kedvező kiindulási alap, hogy 2026-ban tovább nőjön a hazai turizmus. A kormány ezt olyan intézkedésekkel erősíti, mint a fix 2,5%-os kamatozású KTH Start-hitel, a KTH Start 2=3 akció, valamint az 5+1 pontból álló vendéglátóipari akcióterv.
2026. 02. 26. 13:00
Megosztás:

A WLFI új staking modellt és USD1-ösztönzőket vezetne be

A Trump család támogatását élvező kriptovállalkozás, a World Liberty Financial (WLFI) új javaslatot terjesztett elő, amely egyszerre reformálná a governance rendszert és pörgetné fel a saját stabilcoinja, az USD1 használatát. A terv középpontjában egy 180 napos staking alapú szavazási modell és célzott DeFi-ösztönzők állnak – mindezt egy olyan piacon, ahol továbbra is az USDC és az USDT dominál.
2026. 02. 26. 12:30
Megosztás:

Újból elérhető a lakossági távhőpályázat

Csütörtöktől újból elérhető a lakossági távhőpályázat - jelentette be hivatalos Facebook-oldalán az Energiaügyi Minisztérium (EM).
2026. 02. 26. 12:00
Megosztás:

A nettó keresetek jobban emelkednek mint a bruttók

Hónapok óta az látható, hogy a nettó keresetek nagyobb arányban növekednek, mint a bruttók - jelentette ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
2026. 02. 26. 11:30
Megosztás:

Átlépte az 1 billió dollárt az Aave hitelezése

Az RWA-piacok megnyitása új korszakot indíthat a DeFi-ben. Az Aave történelmi mérföldkőhöz érkezett: a protokoll kumulatív hitelezési volumene meghaladta az 1 billió dollárt, miközben elindult a Horizon nevű, intézményi szereplőkre szabott RWA-piac. A rekord nemcsak a decentralizált hitelezés (DeFi lending) iránti tartós keresletet mutatja, hanem azt is, hogy az on-chain hitelpiac egyre szorosabban kapcsolódik a hagyományos pénzügyi szektorhoz (TradFi).
2026. 02. 26. 11:00
Megosztás:

Két-három hét alatt Velencei-tónyi szennyvíz keletkezik Magyarországon

Űrhajókon is használt megoldással csökkentik 30–50 százalékkal a szennyvíztisztító telepek energiaigényét.
2026. 02. 26. 10:30
Megosztás:

Jelentősen erősödött a forint, nagyot estek a hazai hozamok, az ÁKK újabb 1,2 milliárd euró értékű devizaforrást vonhatott be zárt körben

Folytatódott az irány nélküli kereskedés a fejlett gazdaságok kötvénypiacain, a tízéves amerikai hozam maradt 4,05, a német 2,7% körül. A dollár kissé gyengült, az euró erősödött, így az EUR/USD 1,18-ig emelkedett.
2026. 02. 26. 10:00
Megosztás:

Visszatért az optimizmus az AI-jal kapcsolatban, meredeken emelkedett a NASDAQ

A Wall Street szerdán emelkedéssel zárt, folytatva a technológiai részvények vezette ralit, és kéthetes csúcsokat ért el, köszönhetően annak, hogy az AI-jal kapcsolatos aggodalmak háttérbe szorultak az új technológia lehetséges előnyeivel kapcsolatos, újjáéledő optimizmus miatt.
2026. 02. 26. 09:30
Megosztás: