Bekeményít az EU a renitens tagokkal szemben
A találkozóról kiadott közlemény szerint abban is egyetértésre jutottak, hogy a jövő évtől az unió megkezdi a tagországok költségvetési tervezeteinek előzetes véleményezését, valamint kiválasztott jelzőszámok alapján a versenyképességi szint figyelemmel kísérését.
A túlzott mértékű hiány esetén bizonyos támogatásokat is meg lehet majd vonni a tagállamoktól. "A pénzügyi és nem pénzügyi jellegű szankciók körét ki kell szélesíteni, abba be kell vonni a közösségi költségvetést is" - fogalmazott Van Rompuy. Mint hozzátette, a szankcióknak lépcsőzetesnek kell lenniük, és a megbeszélésen arról folytattak eszmecserét, miként biztosítsák a szükségessé váló szankcionáló intézkedések automatizmusát.
Herman Van Rompuy és a tagállami pénzügyminiszterek tanácskozásához a vitaalapot az Európai Bizottságnak, az EU legfőbb végrehajtó testületének a javaslatai képezték. E javaslatok közt szerepel, hogy függesszék fel a mezőgazdasági, halászati, illetve regionális fejlesztési támogatásokat azon országok esetében, amelyek megsértik az unió stabilitási és növekedési paktumának előírását, miszerint a költségvetési hiány nem lehet több az évi nemzeti össztermék (GDP) három százalékánál. Jelenleg az uniós tagállamok nagy részében a deficit jelentősen meghaladja ezt a határértéket.