Bevált a megszorító politika Olaszországban
Míg júliusban az adósságszint meghaladta az 1.911 milliárd eurót, augusztusra ez 1.899 milliárd euróra mérséklődött. A statisztikai adatok szerint eredményesek a megszorító intézkedések között szereplő adózási szigorítások is: az első nyolc hónapban az adóbevételek 2,38 százalékkal nőttek a tavalyi év megfelelő időszakához képest.
Az idén augusztusban 35,9 milliárd euró adót szedett be az adóhatóság, a tavalyi nyolcadik hónapban csupán 33,8 milliárdot. Ugyanakkor tovább nőtt az infláció, éves szintű 3 százalékra, elsősorban az üzemanyag és az áram árának emelkedése miatt. A Codacons fogyasztóvédelmi szervezet októberre a fogyasztói árak emelkedési ütemének további gyorsulását valószínűsíti, miután az áfa egy százalékpontos emelése - 21 százalékra - ebben a hónapban érezteti először hatását.
Szeptember végén, illetve október elején mindhárom vezető hitelminősítő agresszív mértékben leminősítette Olaszországot, az ország növekvő hosszú távú finanszírozási kockázataira hivatkozva. Közülük a Moody's kiemelte, hogy Olaszország refinanszírozási igénye 2012-ben meghaladja a 200 milliárd eurót. Egyúttal közölte: várakozásai szerint a hazai össztermékhez (GDP) mért olasz államadósság-ráta az idei év végéig eléri a 120 százalékot a globális pénzügyi válság kezdetének idején mért 104 százalék után.(MTI)