Fed - Bézs Könyv - Enyhülést mutat a recesszió
2009. 06. 10. 21:00
A gazdaság meredek mélyrepülése enyhült késő tavasszal, emellett a jövőbeni gazdasági aktivitás javulására vonatkozó remények feléledtek, mely arra utal, hogy a recesszió javán már túljutott a gazdaság. (ProfitLine.hu)
Az amerikai gazdaság állapota azonban gyenge maradt az április közepe és május vége közötti időszakban. Néhány térségben azonban mérséklődött a visszaesés - tartalmazza az amerikai jegybank (Fed) 12 körzetének közös jelentése. Az úgynevezett Bézs Könyv szerint a Fed 12 körzetéből 5-ből arról számoltak be, hogy javultak a gazdaság kilátásaival kapcsolatos várakozások, de még itt sem számítanak arra, hogy idén érezhetően nőne a gazdasági aktivitás. A feldolgozóipar kapcsán a a legtöbb térség mérsékelt, vagy alacsony szintű aktivitásról számolt be. A vizsgált időszakban lanyha volt a kiskereskedelmi forgalom, a fogyasztók kevesebb luxuscikket és új autót vásároltak. Az infláció alakulása nem okoz közvetlen aggodalmat. A termelői árak stagnáltak vagy csökkentek. Számos elemző úgy véli, hogy a második negyedévben az amerikai gazdaság 1-3 százalékos mértékben zsugorodik. A Bézs Könyv ismertetése előtt a New York-i értéktőzsdén a 30 vezető iparvállalat DJIA mutatója 101 pont veszteségen állt, ami 84 pontra mérséklődött mintegy 20 perccel később.
Az amerikai gazdaság állapota azonban gyenge maradt az április közepe és május vége közötti időszakban. Néhány térségben azonban mérséklődött a visszaesés - tartalmazza az amerikai jegybank (Fed) 12 körzetének közös jelentése. Az úgynevezett Bézs Könyv szerint a Fed 12 körzetéből 5-ből arról számoltak be, hogy javultak a gazdaság kilátásaival kapcsolatos várakozások, de még itt sem számítanak arra, hogy idén érezhetően nőne a gazdasági aktivitás. A feldolgozóipar kapcsán a a legtöbb térség mérsékelt, vagy alacsony szintű aktivitásról számolt be. A vizsgált időszakban lanyha volt a kiskereskedelmi forgalom, a fogyasztók kevesebb luxuscikket és új autót vásároltak. Az infláció alakulása nem okoz közvetlen aggodalmat. A termelői árak stagnáltak vagy csökkentek. Számos elemző úgy véli, hogy a második negyedévben az amerikai gazdaság 1-3 százalékos mértékben zsugorodik. A Bézs Könyv ismertetése előtt a New York-i értéktőzsdén a 30 vezető iparvállalat DJIA mutatója 101 pont veszteségen állt, ami 84 pontra mérséklődött mintegy 20 perccel később.
4 kriptovaluta, amelyet határokon átnyúló fizetésekre terveztek — a Digitap ($TAP) vezeti a 2026-os legjobb előértékesítéseket
A pénzküldés országhatárokon túl továbbra is komoly terhet jelent a mindennapi életre nézve. A Világbank Remittance Prices Worldwide adatbázisa szerint a globális átlagos átutalási költség továbbra is valamivel 6% felett mozog, jóval meghaladva a régóta kitűzött nemzetközi célt.
Karácsonyi kriptóláz: A Z generáció inkább Bitcoint kér, mint cipőt vagy ajándékkártyát
Miközben a klasszikus karácsonyi ajándékok – telefonok, cipők vagy ajándékkártyák – továbbra is népszerűek, egy új trend kezd kibontakozni a fiatal felnőttek körében. Egy friss felmérés szerint a Z generáció egyre inkább kriptovalutára vágyik a fa alá – nem vicc, valódi digitális pénzt kérnek, nemcsak virtuális élményeket. De mi áll a jelenség mögött, és mit érdemes tudni, ha valakit kriptóval szeretnénk meglepni? Mutatjuk!
Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz
Az 5G-előfizetések száma továbbra is rohamosan növekszik, és várhatóan 2025 végére eléri a 2,9 milliárdot, ami az összes mobil-előfizetés egyharmadát teszi ki, 2031 végére pedig már közel a kétharmadát - áll az Ericsson svéd távközlésiberendezés-gyártó honlapján.
Ilyen idő várható az utolsó decemberi hétvégén
Jellemzően napos idő várható december utolsó hétvégéjén, de kisebb körzetekben tartósan megmaradhat az éjszaka képződő köd. A szél élénk, vasárnap egyes helyeken akár viharos is lehet. A hőmérséklet csúcsértéke 1 és 6 Celsius-fok között alakul és visszatérnek az éjszakai fagyok is - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
Az arany ralija lehet a Bitcoin következő katalizátora – de a kockázatok továbbra is fennállnak
A Bitcoin árfolyama az elmúlt napokban bizonytalan képet mutatott, ami jól tükrözi a globális pénzpiacokon uralkodó vegyes hangulatot. Rövid távon a makrogazdasági környezet nem ad egyértelmű iránymutatást, ugyanakkor egy fontos jelzés most az arany piacáról érkezik, amely akár új lendületet is adhat a Bitcoin számára – feltéve, hogy a korábbi összefüggések továbbra is érvényesek maradnak.
Karácsony előtti hidegzuhany a hazai kriptoszektorban: a Kriptomat is befejezi
Még fel sem ocsúdott a magyar kriptoközösség a Revolut és az eToro kivonulásából, máris újabb kellemetlen hír érkezett. Hiába jelent meg december 19-én az első magyarországi validátor (Caduceus Zrt. - szerk.), a Kriptomat bejelentette: december 26-án 23:00 órától leállítja szolgáltatásait Magyarországon - olvashatjuk a Revb.hu portálon.
Aláírta a szlovák államfő a büntető törvénykönyv módosítását
Aláírta Peter Pellegrini szlovák államfő kedden a büntető törvénykönyvnek (Btk.) azt a több újítást tartalmazó módosítását, amely egyebek mellett büntethetővé teszi a választási kampány "idegen hatalom" általi befolyásolását, valamint a második világháború utáni rendezésből következő viszonyok nyilvános tagadását is.
Több mint 1600 gyermek karácsonyi kívánságait teljesítették a Máltai szeretetszolgálat kampánya során
Több mint 1600 hátrányos helyzetű, a legszegényebb hazai kistelepüléseken élő gyermek személyes kívánságát gyűjtötte össze a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kampánya során, a meghirdetett gyűjtésre magánadományozók és cégek egy listából választott konkrét ajándék beszerzésével segíthettek.
Az Európai Bizottság elítélte, hogy Washington beutazási tilalmat rendelt el öt európai tisztségviselő ellen
Az Európai Bizottság elítélte, hogy az amerikai külügyminisztérium beutazási tilalmat rendelt el öt európai, köztük egy volt EU-s tisztségviselő ellen, az online tér "cenzúrázására" hivatkozva.
A Binance Alpha bevezeti a ZKP-t: új korszak kezdődik a privát, korai fázisú kriptokereskedésben
A kriptokereskedelem egyik legérzékenyebb területén lépett nagyot előre a Binance ökoszisztémáján belül működő Binance Alpha. A platform integrálta a Zero-Knowledge Proof (ZKP) technológiát, amely jelentősen növeli az on-chain kereskedés adatvédelmét és biztonságát. Ez a fejlesztés különösen fontos az induló, korai fázisú kriptoprojektek kereskedői számára, ahol az információ valódi versenyelőnyt jelent.
Stratégiai ébredés a kriptopiacon: így változtak a befektetői gondolkodásmódok 2025-ben
2025-ben a kriptovaluta-piac nem csupán árfolyamokban, hanem szemléletben is fordulóponthoz érkezett. A gyors meggazdagodás ígérete helyett egyre több befektető fordul a ciklusok megértése, a kockázatkezelés és az adatvezérelt döntéshozatal felé. A piac érettsége, a szabályozás erősödése és az intézményi tőke térnyerése új stratégiákat kényszerített ki.
Nyugdíjsokk jöhet 2026-ban? Ezekről a változásokról sokan még nem is hallottak!
Emelkedő nyugdíjak, extra havi juttatások, változatlan korhatár – elsőre jól hangzik, de a részletekben komoly fordulatok rejtőznek. 2026-ban több olyan döntés lép életbe, amely érezhetően befolyásolhatja a nyugdíjasok mindennapjait, sőt a most aktív dolgozók jövőbeni ellátását is. A kérdés csak az: ki készül fel időben, és ki marad le?
Ezt teszi a vérnyomásoddal, ha tojást eszel!
A tojás az egyik leggyakrabban vitatott élelmiszer: egyszer szuperélelmiszernek kiáltják ki, máskor a szív- és érrendszeri betegségek bűnbakjaként emlegetik. De mi az igazság a vérnyomás szempontjából? Valóban megemeli, vagy éppen ellenkezőleg: segíthet a normál értékek fenntartásában?
Az NFT-k új korszaka: 2025-ben a hasznosság és a kultúra vette át a főszerepet az árrobbanások helyett
Az NFT-piac néhány évvel ezelőtt még rekordárakkal és látványos aukciókkal volt tele, mára azonban teljesen új irányt vett. 2025-ben a spekuláció háttérbe szorult, és egyre inkább azok a projektek maradnak talpon, amelyek valódi felhasználási értéket, kulturális jelentőséget vagy fizikai világhoz kötődő élményt kínálnak. Megnéztük, hogyan alakult át az NFT-ökoszisztéma, és mi hajtja most a piacot.
Rászoruló gyerekek angyalkái – karácsonyi csodák önkéntesektől
Karácsony közeledtével különösen fontossá válik az a fajta figyelem és gondoskodás, amely képes reményt adni azoknak, akik a legnehezebb helyzetben vannak. A Szcientológia önkéntes lelkészek számára ez évek óta küldetés: ahol csak tudnak, és ahol szükség van segítségre, ott megjelennek.