Biden Putyinnal beszélt telefonon

Aggodalmát fejezte ki Joe Biden amerikai elnök Oroszország bizonyos tevékenységei, így a többi között Alekszej Navalnij ellenzéki politikus őrizetbe vétele miatt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott első telefonbeszélgetése során kedden - közölte Jen Psaki, a Fehér Ház szóvivője.

Biden Putyinnal beszélt telefonon

Psaki szerint megvitatták Biden javaslatát az orosz-amerikai Új START- (START-3) szerződés öt évre szóló meghosszabbításáról, illetve azt is, hogy az Egyesült Államok "erőteljes támogatja Ukrajna szuverenitását a fennálló orosz agresszió tükrében."
   
A szóvivő közölte, hogy Biden szóba hozta Navalnij ügyét is, akit őrizetbe vettek az orosz hatóságok a múlt héten, röviddel miután visszatért külföldi gyógykezeléséről.
   
Az amerikai elnök aggodalmát fejezte ki a SolarWinds hackertámadás miatt is, amelynek elkövetésével Oroszországot vádolják, illetve azon értesülések miatt is, miszerint oroszok pénzt ajánlottak volna fel afganisztáni táliboknak amerikai katonák elleni támadásokért.

Hozzászólások

Kormányválság Szlovákiában?

Kormányválság fenyeget Szlovákiában, miután a négypárti koalíció két tagja elégedetlen Igor Matovic kormányfő tevékenységével, és a kabinet átalakítását követeli.
2021. 03. 03. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkenéssel nyitottak az amerikai tőzsdék

Csökkenéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdemutatók szerdán, mivel a vártnál gyengébb foglalkoztatottsági adatok letörték a befektetők lelkesedését, miszerint a felgyorsított oltási program gyors és erőteljes gazdasági fellendülést eredményez.
2021. 03. 03. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Romániában ismét gyorsul a fertőzések üteme

Romániában ismét gyorsul a koronavírus-fertőzések üteme: szerdán két hónap óta először haladta meg a négyezret az egy nap alatt beazonosított fertőzöttek száma, a kórházi kezelésre szorulók között pedig sokkal több a fiatal, mint egy évvel ezelőtt.
2021. 03. 03. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Agresszívan küzd az Európai Bizottság a tiltott állami támogatások ellen

Rendkívül aktív küzdelmet folytatott az elmúlt években az agresszív adótervezési struktúrák ellen az Európai Bizottság. Tiltott állami támogatások vonatkozásában több nemzetközi cég által alkalmazott struktúrát megtámadtak, több esetben azonban a Bizottság álláspontját az Európai Unió Bírósága nem osztotta.
2021. 03. 03. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Várni kell még az oroszországi vakcinaturizmus beindulására

Noha igény mutatkozik rá, huzamosabb ideig kell még várni az oroszországi vakcinaturizmus beindulására - közölte szerdán az Interfax hírügynökség.
2021. 03. 03. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban kezdték a napot az európai tőzsdék

Indexemelkedéssel indult a kereskedés szerdán a főbb európai értékpapírpiacokon.
2021. 03. 03. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az EMA jövő héten hoz döntést a Johnson and Johnson oltóanyagának ajánlásáról

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) március 11-én hoz döntést arról, hogy feltételes forgalmazásra ajánlja-e a Johnson and Johnson amerikai gyógyszergyár koronavírus-elleni egykomponensű védőoltását - közölte Twitteren az amszterdami székhelyű uniós szervezet.
2021. 03. 03. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Alig döcög a vakcinázás Olaszországban

Az északi Brescia városában felütötte fejét a nigériai vírusvariáns, a közép-olasz Bologna a nagy britanniai mutáció miatt kerül teljes zárlat alá, miközben az országban a vakcinahiány miatt nem halad az oltás, és a halottak száma meghaladta a 98 ezret az egészségügyi minisztérium keddi információi szerint.
2021. 03. 03. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre több a veszélyes termék!

Nőtt a veszélyes, nem élelmiszer termékekre vonatkozó bejelentések és intézkedések száma tavaly: az európai fogyasztók védelme érdekében létrehozott gyorsriasztási rendszerben részt vevő országok hatóságai 2253 riasztást jelentettek, és a riasztások alapján csaknem 5400 esetben intézkedtek, ami 2019-hez képest 20 százalékos növekedés - közölte Didier Reynders jogérvényesülésért és fogyasztóvédelemért felelős biztos online sajtótájékoztatóján kedden.
2021. 03. 03. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ukrajna nem áll jól az oltásokkal

Ukrajnában keddig kevesebb mint ötezren kapták még meg a koronavírus elleni védőoltást, eközben a betegség halálos áldozatainak száma a járvány kezdetétől mostanig meghaladta a 26 ezret - derült ki a hivatalosan közölt adatokból.
2021. 03. 03. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Romániában március 15-től bárki jelentkezhet az oltásra

Romániában március 15-től bárki feliratkozhat a koronavírus elleni oltásra, de az oltáskampánynak a teljes lakosság előtt megnyíló, várhatóan áprilisban kezdődő harmadik szakasza idején is elsőbbséget fognak élvezni az első két szakaszban kiemelt társadalmi rétegek képviselői - közölte keddi sajtóértekezletén Valeriu Gheorghita katonaorvos, az országos oltási kampány koordinátora.
2021. 03. 02. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Továbbra is erős a magyar autóipar

A magyar autóipar a világjárvány előtt is a magyar gazdaság gerincoszlopa volt, amelyre a fejlesztéseknek, beruházásoknak köszönhetően most is biztosan támaszkodhat - mondta a külgazdasági és külügyminiszter kedden Kecskeméten.
2021. 03. 02. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új oltási tervet fogadott el Szlovénia

A szlovén kormány új oltási tervet fogadott el, ennek keretében a krónikus betegségekben szenvedő betegek előnyben részesülnek az oltásnál, függetlenül attól, hogy melyik korosztályhoz tartoznak - jelentette be Janez Poklukar egészségügyi miniszter keddi sajtótájékoztatóján.
2021. 03. 02. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Keddtől nem csak orvosok olthatnak Franciaországban

Franciaországban keddtől nem csak az orvosok, hanem a gyógyszerészek, az ápolók és a szülészek is beadhatják a koronavírus elleni bármelyik vakcinát, az AstraZeneca-oltóanyagot pedig ezentúl a 65 és 75 év közötti korosztály is megkaphatja az egészségügyi főhatóság (HAS) ajánlása alapján.
2021. 03. 02. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szerény emelkedéssel nyitottak az amerikai tőzsdék

Enyhe emelkedéssel nyitottak kedden az amerikai értékpapírpiacok az előző napi nagy nyereségeiket követően.
2021. 03. 02. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A magyar gazdaság ellenállóbb az EU-s átlagnál?

A magyar gazdaság ellenállóbb az uniós átlagnál, és hamarabb magára talált, mint a 2008-as válság után - írta a pénzügyminiszter kedden a közösségi oldalán.
2021. 03. 02. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

190 millió euróból terjeszkedik a Kifli.hu-t működtető cég

A Rohlik Group 190 millió eurót gyűjtött össze befektetőktől, amelyet a már meglévő piacain való terjeszkedésre, valamint a németországi online élelmiszerpiacra belépésre fordítanak - közölte a Magyarországon a Kifli.hu webáruházzal jelen lévő társaság az MTI-vel kedden.
2021. 03. 02. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Januárban sem alakult jól a kiskereskedelem Németországban

A vártnál jóval kedvezőtlenebbül alakult a kiskereskedelmi forgalom Németországban januárban a pandémia miatti megszorítások következtében.
2021. 03. 02. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A bérek száz százalékára emelik a csehek táppénzét

A bérek száz százalékára emelik a táppénz összegét márciusban és áprilisban Csehországban - döntött hétfőn este a cseh kormány.
2021. 03. 02. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mínuszban nyitottak az európai piacok

Mínuszban kezdték a keddi kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók hétfői záróértékükhöz képest.
2021. 03. 02. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások: