Biztonságos erőmű épül Pakson

Az európai normáknak minden elemében megfelelő, biztonságos, versenyképes, jól üzemelő erőmű épül Pakson - jelentette ki magyar újságíróknak Kovács Pál, a Paksi Atomerőmű kapacitásának fenntartásáért felelős államtitkár hétfőn Szocsiban, az idei Atomexpo nemzetközi fórumon.

Biztonságos erőmű épül Pakson

Hangsúlyozta, a fővállalkozó Roszatom folyamatosan szállítja a létesítési engedélyek benyújtásához szükséges terveket, amelyeket honosítani kell a magyar viszonyoknak megfelelően. Ebben a folyamatban komoly munka vár a Paks II projekt cégre valamint a technológiát szállító és a kivitelezésért felelős Roszatomra.
   
Kovács Pál kiemelte: érdemi lépések következnek a Paks II projekt tervezésében és kivitelezésében. Emlékeztetett arra, hogy a Paks II beruházás már több jelentős engedéllyel rendelkezik, például a környezetvédelmi, illetve a telephely engedéllyel, jelenleg a létesítési engedély előkészítése folyik.
    

A Paks II beruházás létesítési engedélykérelem beadásához mintegy 300 ezer oldalnyi tervdokumentáció szükséges, amelyet az elkövetkező időszakban kell majd a Paks II Zrt.-nek értékelnie és összeállítani, majd az Országos Atomenergia Hivatalnak beadni. A létesítési engedélykérelem beadásának pontos dátumát az erőforrások és a dokumentáció minőségétől függően lehet majd megmondani - mondta az államtitkár.
  

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Kovács Pál beszámolt arról is, hogy vasárnap találkozott a Roszatom vezetőivel, köztük Alekszej Lihacsovval, az orosz állami atomenergetikai konszern vezérigazgatójával, illetve Szergej Kirijenkóval, az orosz elnöki adminisztráció vezetőjének első helyettesével (a Roszatom korábbi vezérigazgatójával), akikkel a Paks II projekt előrehaladásáról tárgyaltak.

Mennyibe kerül 1 kwh villamos energia 2019-ben?
   
Az államtitkár elmondta, hogy a fórumon és kiállításon találkozott azoknak a nemzetközi vállalatoknak a képviselőivel is, akik a paksi kapacitás-fenntartásban szerepet játszhatnak, illetve orosz technológiát honosítanak.
    

A XI. Atomexpo nemzetközi fórumot április 15-16-án rendezi meg a Roszatom orosz állami atomenergetikai konszern. A rendezvényen 74 országból 3600 részvevő van jelen, köztük magyar szakemberek is. A rendezvényen mintegy 13 ezer négyzetméteren mutatják be az atomenergetika eredményeit.

Hozzászólások

Évek óta erre vár az ingatlanpiac!

Szabályozott ingatlanbefektetési társaságként (SZIT) vette nyilvántartásba a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a SunDell Estate Nyrt-t. Ezzel az első olyan társaság lett az országban, amely nem egy már bejáratott tőzsdei jelenlét után választotta ezt a működési formát, hanem végig ment a bevezetés összes lépésén, majd a belépéssel szinte egy időben vált szabályozott ingatlanbefektetési társasággá. Az első „zöldmezős SZIT” megjelenése mérföldkő a magyar ingatlanpiacon
2020. 09. 26. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Forgalomkorlátozások lesznek a belvárosban

Útszűkületekre, részleges sávlezárásokra, forgalomterelésekre és sebességkorlátozásokra kell számítani szeptember 28. és november 6. között a Váci úton, Bajcsy-Zsilinszky úton, Károly körúton, Múzeum körúton és az Üllői úton a 3-as metróvonal felújítása miatt - tudatta a BKV pénteken az MTI-vel.
2020. 09. 26. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyar népesség: Eddig több születés, kevesebb halálozás

Csökkent a természetes fogyás mértéke 2020 első nyolc hónapjában, miután 4,7 százalékkal több gyerek született és 4,4 százalékkal kevesebben haltak meg, mint a múlt év azonos időszakában - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken az MTI-vel.
2020. 09. 26. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Eurolikviditást nyújtó devizaswap tendert tartott az MNB

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) eurolikviditást nyújtó devizaswap-tenderén minden banki ajánlatot elfogadott és 529 millió euró (192,21 milliárd forint) összegben kötött ügyletet október 1-ei lejárattal - közölte a jegybank pénteken.
2020. 09. 25. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Enyhén erősödött a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 35,25 pontos, 0,11 százalékos emelkedéssel, 31 933,26 ponton zárt pénteken.
2020. 09. 25. 18:15
Megosztás:
Hozzászólások:

Októbertől indul a HulladékRadar alkalmazás

Októbertől élesben működik a HulladékRadar alkalmazás - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkára pénteken Sümegen.
2020. 09. 25. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így indították a napot az amerikai tőzsdék

Vegyes indexekkel indult a kereskedés pénteken az amerikai értékpapírpiacokon az előző napi pozitív zárás után.
2020. 09. 25. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szeptemberben csökkent az álláskeresők száma

Az álláskeresők száma szeptemberben havi összevetésben 6,2 százalékkal csökkent, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában a szeptemberi zárónapon 323 400 álláskereső szerepelt, 21 300-zal kevesebb az augusztusinál.
2020. 09. 25. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Családi házak napelemeire is lesz támogatási program

Magyar és európai uniós forrásból 30-40 százalékos támogatást is nyerhetnek majd a családi házak tulajdonosai napelemes rendszerek telepítésére - közölte az innovációs és technológiai miniszter pénteken Zalaegerszegen.
2020. 09. 25. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Népszerű a Kooperatív doktori program

Hatalmas érdeklődés kísérte az idén először meghirdetett Kooperatív doktori programot: az első 100 ösztöndíjas helyre összesen 536-an adtak be pályázatot - jelentette be Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára kifejtette, hogy az új ösztöndíjprogram jelentős támogatással segíti a vállalati együttműködésben folytatott doktori tanulmányokat, elsősorban a matematikai, természettudományi, műszaki és informatikai területeken.
2020. 09. 25. 15:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb nagy pénzügyi csomag kell az USA-ban, mert baj lesz...

Újraéledt a remény az USA-ban, hogy mégiscsak készül valamiféle fiskális segélycsomag a gazdaság számára.
2020. 09. 25. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

1,99 milliárd forint veszteség az MKB-csoportnál

Az MKB-csoport 2020 első fél évében adózás után 1,99 milliárd forint veszteséget ért el, a nettó kamateredmény 14,5 milliárd forintos és a nettó jutalékeredmény 11,3 milliárd forintos volumene mellett - közölte a bank pénteken a Budapesti Értéktőzsdén az Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok (IFRS) alapján készült jelentésében.
2020. 09. 25. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén eddig 2 milliárd forint értékű hamis terméket vontak ki a piacról

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) augusztusig csaknem 2 milliárd forint értékű hamis terméket vont ki a piacról: mintegy 71 ezer ruházati cikket, több mint 25 ezer pár lábbelit, 11 ezer doboznál is több parfümöt és csaknem 9 ezer liter mosószert - közölte az adóhivatal pénteken az MTI-vel.
2020. 09. 25. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Már több embernek van munkája, mint év elején

A gazdaságvédelmi intézkedések együttes hatásának köszönhetően a júniusi mélyponthoz képest 53 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma szeptemberre - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a tárca pénteki közleményében.
2020. 09. 25. 11:40
Megosztás:
Hozzászólások:

Válaszút előtt a jegybank

Válaszút előtt áll a jegybank, ám egyelőre nem lép egyik irányba sem. Egy szigorítás visszafogná a gazdaságot, a lazítás magasba lökné az inflációt és gyengítené a forintot. A nem lépés is lépés, de kérdés, meddig tart még ki a piac türelme – értékeli az MNB keddi döntését a Sberbank Magyarország Zrt. Treasury vezetője.
2020. 09. 25. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Moody's ma vizsgálja a magyar adósosztályzatot

Pénteken vizsgálja Magyarország államadós-besorolását a Moody's Investors Service, és ezzel befejeződik a magyar osztályzat idei hitelminősítői felülvizsgálat-sorozata.
2020. 09. 25. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Átadták a civil szektor szakmai díjait

Innovatív tanoda hátrányos helyzetű régióban, közösségi összefogás a Római partért és közel 100 ezer főt számláló online licitáló csoport jó ügyekért - ez csak három példa a Civil Díj 2020 nyertesei közül. A NIOK Alapítvány idén ötödik alkalommal adta ki a Civil Díjakat, kilenc kategóriában díjazták 2019 legsikeresebb kezdeményezéseit a szűk körben, szabadtéren, a budapesti Hunyadi téren megtartott díjátadón.
2020. 09. 25. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újpesti panelból indult kisvállalkozás most amerikai piacon terjeszkedik tovább

A Magyarországon piacvezető RoadRecord.hu Kft. örömmel jelenti be 2020-as amerikai piacra lépését MileageWise márkanéven. A meghatározó lépést a már meglévő világszínvonalú technológia teszi lehetővé, ami belföldön egyértelműen bizonyította sikerességét. 90%-os piaci részesedéssel Magyarországon a RoadRecord Online útnyilvántartó program magasan az élen jár az útnyilvántartás területén, mind népszerűség, mind felhasználói elégedettség tekintetében a maga 17.500 fős felhasználói táborával
2020. 09. 25. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Még egy hétig lehet visszaigényelni a külföldi áfát

Egy hete maradt az áfalevonásra jogosult hazai vállalkozásoknak arra, hogy benyújtsák a külföldi áfa visszaigénylésére vonatkozó visszatérítési kérelmeiket – hívja fel a hazai vállalkozások figyelmét a MAZARS. A nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló vállalat összefoglalójából kiderül: a szeptember 30-ai jogvesztő határidőig 32 uniós és unión kívüli országból kérhetnek visszatérítést 2019-es vásárlásaik után a magyar áfaalanyok. A lista új szereplője Törökország, itt a 2019. május 22-én vagy azután teljesített számlák áfáját lehet visszatéríttetni.
2020. 09. 25. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Továbbra is lehet alkudni az ingatlanpiacon, de nem mindig a vevő a nyerő

Az év első felében még arra lehetett számítani, hogy a koronavírus megjelenése szinte automatikusan tovább javítja a vásárlók alkupozícióját a konszolidáció korszakát élő hazai lakóingatlan-piacon. Az OTP Ingatlanpont legfrissebb, az idei nyári időszakot felölelő adatai azt mutatják, hogy ez az elképzelésrészben megdőlni látszik. A vizsgált lakóingatlan-típusok felénél az elérhető árengedmény mértéke nemhogy emelkedett volna, hanem éppen ellenkezőleg, csökkent az év elejéhez képest.
2020. 09. 25. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások: