Bod Péter Ákos - veszélyes ha a devizatartalékot nem tartalékként használják

A makroszámokat illetően a gazdasági aktivitás nem rossz, a gazdaság 2013-ban nem zsugorodik úgy, mint 2012-ben, de idén sem várható olyan dinamika, amely automatikusan megoldaná a gondokat - mondta a Csongrád Megyei Iparkamara pénteki gazdasági évnyitóján Bod Péter Ákos közgazdász Szegeden.

Bod Péter Ákos - veszélyes ha a devizatartalékot nem tartalékként használják

A volt jegybankelnök szerint a dinamika alapvetően most is, csakúgy, mint tavaly, az exportból táplálkozik, mert a lakossági fogyasztást, a beruházási aktivitást, a kormányzati költést különböző okok miatt nem lehet pozitív előjellel ellátni.  A magyar gazdaság az utóbbi évtizedben nagyon lassú növekedési pályára állt, amit megtorpanások jellemeznek. Ennek soktényezős okrendszere van, amiből következik, hogy nincs egyetlen biztos megoldás. Az látszik, hogy a soktényezős helyzetben nagyon sok erőfeszítést kell tenni - mondta.     

 

A makroszámokat illetően a gazdasági aktivitás nem rossz, a GDP-növekedés kormányzati előrejelzése 0,9 százalék, a Világbank legfrissebb előrejelzése 0,4 százalék, a kutatóintézetek pedig 0 és 1,0 százalék közé teszik azt. Ez azt jelenti, hogy a gazdaság nem zsugorodik úgy, mint 2012-ben.  Bod Péter Ákos szerint a devizatartalékok szintje nem igényli a megállapodást a valutaalappal, hiszen régen is kérdés volt, hogy kell-e ilyen vagy sem. Ami igazából kell és kellett volna, az a kiszámíthatóság, ami a hazai és külföldi gazdasági szereplőknek nyugalmat és biztonságot ad - fogalmazott. A politikusok nem szokták szeretni a valutaalapi "kényszerzubbonyt", pedig az azt is jelenti, hogy kiszámíthatóbb és hagyományosabb eszközöket alkalmazó gazdaságpolitika van az adott országban - tette hozzá.
    

Az MNB egykori vezetője a jegybankelnök-váltásban nem lát mozgásteret a gazdaság fellendítéséhez, sőt veszélyesnek tartja, ha a devizatartalékot nem tartalékként használják, hanem más célra. A devizatartalék szintje most jóval nagyobb, mint 5-6 évvel korábban - magyarázta. Szerinte, ha elkezdenek belőle költeni, az olyan folyamatokat indíthat el, aminek a megállítása nagyon sokba kerülhet, ezért ez nem az a terület, ahol improvizálni lehet.  "Feltételezem, ezt a következő jegybankelnök kiválóan érzi majd és tudja is. Az biztos, hogy egy ilyen váltás midig pillanatnyi kockázatot is jelent, amíg el nem rendeződnek a dolgok. Remélhetőleg olyan személy és személyek kerülnek a jegybank vezetői pozícióiba, akik kellő súlyt adnak ennek a nagyon fontos területnek" - hangsúlyozta Bod Péter Ákos. (MTI)

Emelkedéssel zártak a főbb amerikai indexek, a chipgyártók és a bankok jártak élen a drágulásban

Az amerikai részvénypiacok emelkedéssel zártak csütörtökön, élen az chipgyártó papírokkal, miután a TSMC rekordnegyedéve az amerikai kereskedésben is fűtötte az optimizmust, a TSMC árfolyama több mintegy 5%-kal ugrott.
2026. 01. 16. 09:10
Megosztás:

Több mint 352 millió forint fejlesztési támogatáshoz jutott a MATE

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Akvakultúra és Környezetbiztonsági Intézete (AKI) több mint 352 millió forint fejlesztési támogatáshoz jutott - közölte az intézmény az MTI-vel.
2026. 01. 16. 08:30
Megosztás:

Alig mozdult a forint árfolyama péntek reggelre

Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest péntek reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 01. 16. 08:00
Megosztás:

Az MBH Bankot ismét a legjobb munkáltató minősítéssel díjazták

Az MBH Bank ismét megkapta a rangos Top Employer minősítést, amelyet a nemzetközi Top Employers Institute ítél oda a kiemelkedő munkáltatói gyakorlatokat folytató szervezetek számára. A hitelintézet a hazai pénzügyi szektorban idén is a legjobb eredményt érte el, míg a Magyarországon auditált valamennyi vállalat között a 2. legmagasabb összpontszámmal végzett - közölte a bank az MTI-vel csütörtökön.
2026. 01. 16. 07:30
Megosztás:

Jelentős bírságot szabott ki a Médiatanács a klasszifikációs rendelkezések megsértéséért

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának határozata értelmében több mint 11 millió forint bírságot kell fizetnie a Rádió 1-nek azért, mert a „Balázsék” egyik adása megsértette a klasszifikációs rendelkezéseket. A testület emellett újabb eljárást indított a műsorszám további két adásában elhangzottak miatt.
2026. 01. 16. 07:00
Megosztás:

Stratégiai szövetséget kötött a Market és a BME

Hosszú távú, stratégiai együttműködési megállapodást írt alá Magyarország piacvezető építőipari vállalata, a Market Építő Zrt. és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME). A partnerség célja az építőipari ökoszisztéma közös fejlesztése, a digitális és fenntarthatósági kompetenciák erősítése, valamint a mérnöki utánpótlás felkészítése a szektor új típusú kihívásaira. A megállapodást Scheer Sándor, a Market Építő Zrt. vezérigazgatója és Dr. Charaf Hassan, a BME rektora írta alá.
2026. 01. 16. 06:30
Megosztás:

Indul az Otthoni Energiatároló Program – ezt érdemes tudni a pályázatról

Február 2-ával hivatalosan is elstartol az Otthoni Energiatároló Program, amelynek pályázati anyagát a mai napon tette közzé Czepek Gábor villamosenergia-tárolási kapacitás bővítéséért felelős kormánybiztos. A Magyar Akkumulátor Szövetség szakmai részvételével kidolgozott program keretében a magyarországi háztartások napelemes rendszerek energiatároló egységeinek finanszírozására igényelhetnek támogatást. A program összesen 100 milliárd forintos keretösszeggel indul el, amelyből háztartásonként 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatást lehet kérelmezni.
2026. 01. 16. 06:00
Megosztás:

Átadták a Nemzet Gazdásza címet

Átadták a Nemzet Gazdásza címet csütörtökön az Országházban, az idén Balla Géza erdélyi borász, Feczák János agrármérnök és Rittlinger József gazdálkodó vette át az elismerést.
2026. 01. 16. 05:30
Megosztás:

A Toyota Motor Europe rekordmagas értékesítést ért el tavaly

A Toyota Európa (Toyota Motor Europe - TME) történelmi rekordot jelentő több mint 1 229 000 új autó értékesítésével zárta a 2025-ös naptári évet - tájékoztatta az MTI-t a japán autógyártó vállalat.
2026. 01. 16. 05:00
Megosztás:

A január a legnehezebb hónap pénzügyileg a családoknak: sokan maradnak mínuszban a számlájukkal

Pénzügyi szempontból rendszerint a január a legnehezebb hónap a családoknak, hiszen karácsony előtt sokan kiköltekeznek, ráadásul a januári családtámogatási ellátások is már decemberben megérkeznek. Különösen nehéz az év első hónapja azoknak, akik áruhitet vagy személyi kölcsönt igényeltek decemberben, ezek első törlesztőrészleteit ugyanis rendszerint ugyancsak januárban vonja le a bank.
2026. 01. 16. 04:30
Megosztás:

A ciprusi soros elnökség kihívásai a következő hétéves uniós költségvetés kapcsán

Az Európai Unió következő, 2028–2034 közötti többéves pénzügyi keretének (MFF) előkészítése már most élesebb politikai vitákat vált ki, mint a korábbi költségvetési ciklusok. A dán soros elnökség költségvetési munkája feszültségekkel és nyitott konfliktusokkal zárult, a tárgyalások pedig most egy még nehezebb szakaszba lépnek, ahogy Ciprus átveszi az EU Tanácsának vezetését.
2026. 01. 16. 04:00
Megosztás:

Megjelent az új transzferár-rendelet

A transzferár-nyilvántartásról és a transzferár-adatszolgáltatásról szóló új NGM rendelet több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit. A Forvis Mazars szakértői szerint bár az új szabályozás több területen egyszerűsítést hoz, egyes előírások részletesebbé és szigorúbbá válnak, ezért az érintett adózóknak érdemes időben felkészülniük ezek alkalmazására. A rendelet 2026. január 23-án lép hatályba.
2026. 01. 16. 03:30
Megosztás:

Jó évet zárt, és még jobbat vár a Mapei

A Mapei Kft. 2025-ben növelte forgalmát: a vállalat teljes árbevétele 15,9 százalékkal haladta meg az előző évit, míg a belföldi értékesítés 38,3 milliárd forintot tett ki, ami 14,7 százalékos éves növekedésnek felel meg. A vállalat 2026-ra stabilizálódó, mérsékelten bővülő piaci környezetre számít, és a támogatások élénkítő hatásával kalkulál.
2026. 01. 16. 03:00
Megosztás:

A fuvarozók javaslatcsomagot nyújtanak be az útdíjrendszer szabályozásának módosítására

Egységes javaslatcsomagot nyújtanak be az útdíjrendszer szabályozásának módosítására a fuvarozói szakmai szervezetek február 15-éig - közölte a NiT Hungary csütörtökön az MTI-vel.
2026. 01. 16. 02:30
Megosztás:

Gulyás Gergely: változik a 13. havi nyugdíj és a 14. havi nyugdíj kifizetése

A kormány ülésén áttekintette a Bankszövetség jelzése nyomán a 13. és 14. havi nyugdíj kifizetésével összefüggő kérdéseket és a következő változásokat jelentette be Gulyás Gergely.
2026. 01. 16. 02:00
Megosztás:

Kedvező a hó a növények számára

A hó nagyon kedvező, védi a növényeket a fagykártól, és olvadáskor a nedvesség lassan a talajba szivárog - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2026. 01. 16. 01:30
Megosztás:

Bajba kerültek a nyugdíjasok a hitelfelvételkor Magyarországon

A nyugdíjasok egyre nehezebb helyzetbe kerülhetnek a hitelpiacon: a banki minimumjövedelmi elvárások folyamatos emelkedése különösen érzékenyen érinti azokat a társadalmi csoportokat, amelyeknek a bevétele eleve alacsony, és nem követi a minimálbér növekedésének ütemét. Ebbe a körbe tartoznak a nyugdíjasok is, akik számára a hitelfelvétel feltételei az elmúlt években fokozatosan szigorodtak - értékelte a helyzetet elemzésében a Bank360.
2026. 01. 16. 01:00
Megosztás:

Mínuszba csúszott a bankszámlád egyenlege januárban? Ne bánkódj!

A január pénzügyileg a legmegterhelőbb időszak a családok számára: sokan mínuszba csúsznak a bankszámlán.
2026. 01. 16. 00:30
Megosztás:

A szabadidőpiac csendes átrendeződése a városi esték újra megtelnek élettel

A hazai szabadidő-gazdaság az elmúlt időszakban látványosan sokszínűbb lett: a városi programok, a vendéglátás és a különféle élményközpontok kínálata egyszerre próbál alkalmazkodni a változó fogyasztói szokásokhoz és a megélhetési költségek mellett is megmaradó kikapcsolódási igényhez.
2026. 01. 15. 23:56
Megosztás:

Új korszakot nyit a Solana-alapú digitális vagyonkezelés

A digitális eszközök világa egy újabb mérföldkőhöz érkezett: a Solana blokklánc köré épülő digitális vagyonkezelési modellek (DAT – Digital Asset Treasuries) új lehetőségeket kínálnak a befektetők számára. Míg a kriptopiacokon továbbra is erőteljes a szkepticizmus, különösen a tőkeáttétel és az elhúzódó medvepiacok kapcsán, a Solanára épülő DAT-stratégiák mögött álló szakemberek szerint ezek az aggodalmak gyakran félreértésekből fakadnak.
2026. 01. 15. 23:30
Megosztás: