Borászati eszközök vásárlását segítő 1,2 milliárdos pályázat indul

Borászati eszközök vásárlására igénybe vehető 1,2 milliárd forintos európai uniós pályázati lehetőség nyílik meg az év második felétől – jelentette be V. Németh Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) vidékfejlesztési államtitkára pénteken Villányban.

Az államtitkár a Magyar Bortelepülések Szövetségének pénteki közgyűlése után nyilatkozott a sajtó képviselőinek. V. Németh Zsolt az MTI kérdésére elmondta: az eszközök vásárlását segítő, az Európai Mezőgazdasági Garanciaalap felhasználásával nyíló pályázati kiíráson bármelyik borászat indulhat.

 

A támogatás mértéke maximum negyven százalékos lesz, s legfeljebb 100 millió forintot lehet elnyerni a kiíráson – tette hozzá az államtitkár. V. Németh Zsolt elmondta azt is, emellett számos más pályázat segíti a szőlő- és borágazathoz kötődő vállalkozásokat; turisztikai célra például májustól lehet támogatásokat szerezni. Az államtitkár beszámolt arról is, hogy hosszas társadalmi párbeszéd után nemrégiben készült el a Nemzeti Vidékstratégia, amely kiemelten foglalkozik az ágazattal.

 

Elmondta: a stratégia, megcélozza borágazat versenyképességének növelését, a termőhelyek védelmét, a termőterületek csökkenésének megállítását, az ősi magyar, nemzetközi szinten bizonyított fajták megőrzését. A 31 tagot számláló Magyar Bortelepülések Szövetsége legutóbb 2009 végén tartotta rendes közgyűlését.

 

Horváth István, Szekszárd fideszes polgármestere, a szövetség elnöke elmondta, a szövetségben munkálkodó településvezetők feltett szándéka, hogy a szervezet fontos szerepet játsszon a magyar borturizmus, borkultúra és a településeken tevékenykedő szőlészetek, borászatok fejlődésében, fejlesztésében. Az esemény házigazdájául szolgáló pincészet tulajdonosa, egyben a Baranya megyei közgyűlés elnöke, Tiffán Zsolt (Fidesz) megjegyezte: a jövőben mindent meg kell tenni a borvidékek fejlődéséért, ugyanis vélekedése szerint a borászat és a hozzá kapcsolódó borturizmus jelentős számban, s folyamatosan teremthet új munkahelyeket. (MTI)

Ballon a határon: egekben a cigarettacsempészet

Százhetven repülőjáratot és több mint 30 ezer utast érintett, hogy Litvániában az elmúlt hónapban ötször is reptérzárra volt szükség, miután héliummal töltött ballonok százaival juttattak át illegális dohánytermékeket a fehérorosz határon. A meghökkentő módszer nemcsak a légtérbiztonságot veszélyezteti, hanem rávilágít arra is, hogy a meggondolatlan adóemelések hogyan terelhetik az európai dohányosokat a feketepiac felé.
2025. 11. 10. 10:00
Megosztás:

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfő reggelre a péntek esti jegyzéséhez a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 11. 10. 09:30
Megosztás:

Mire számíthatnak a héten a befektetők?

Vegyesen álnak az ázsiai indexek ma reggel a Nikkei 1,2%-os pluszban van, az SSEC viszont stagnál. Az Egyesült Államok Szenátusa vasárnap előrelépést tett a kormányzati leállás lezárása felé.
2025. 11. 10. 09:00
Megosztás:

Európában és idehaza emelkedtek a hozamok, míg a tengerentúlon nem történt érdemi változás

Nem ért véget a múlt héten, így a minden idők leghosszabbjává vált a jelenlegi amerikai kormányzati leállás, a piac szövetségi adatok hiányában a magánszektor által számolt adatokat figyelte.
2025. 11. 10. 08:30
Megosztás:

Vegyesen zártak az amerikai piacok

A Nasdaq mínuszban zárt, míg az S&P 500 és a Dow a pénteki kereskedés végére enyhe pluszba fordult, ahogy a befektetők lezárták a hullámvasútszerű hetet, amelyet gazdasági aggodalmak, az eddigi leghosszabb amerikai kormányzati leállás és a technológiai részvények rendkívül magas értékeltsége jellemeztek.
2025. 11. 10. 08:00
Megosztás:

Gyengüléssel zárták a hetet a nyugat-európai piacok, de a BUX emelkedni tudott

Gyengüléssel zárták a volatilis hetet az európai részvények pénteken, mivel továbbra is élénkek az aggodalmak a technológiai papírok magas értékeltsége miatt.
2025. 11. 10. 07:30
Megosztás:

Ígéretesen indul a Jónak lenni jó! kampány

Már néhány nappal az indulás után több mint 15 millió forint gyűlt össze a közmédia idei Jónak lenni jó! adománygyűjtő kampányában, amely ezúttal a háború sújtotta Kárpátalján élő beteg, árva és otthonukat vesztett gyermekek támogatása érdekében zajlik - mondta a Jónak lenni jó! projektvezetője, a Kossuth rádió csatornaigazgatója vasárnap reggel.
2025. 11. 10. 07:10
Megosztás:

Félmilliárd forintos keretösszegű könnyűzenei pályázat indul

Félmilliárd forint keretösszegű vallásos könnyűzenei pályázat indul útjára Katalin napján, november 25-én - jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium kultúráért felelős államtitkára szombaton Budapesten, a Kárpát-medencei Egyházi Könnyűzenei Ünnepen mondott köszöntőjében.
2025. 11. 10. 06:00
Megosztás:

76 millió dollárnyi Shiba Inu token került a derivatív piacra – újra fellángolt az optimizmus a SHIB körül

A Shiba Inu (SHIB) kereskedői újabb lendületet adtak a mémcoin piacának: több mint 7,38 billió SHIB tokent, azaz mintegy 76 millió dollárnyi értéket zártak le a derivatív piacokon. Ez a lépés nemcsak a token árfolyamát lódította meg, hanem újraélesztette a befektetői bizalmat is a projekt iránt.
2025. 11. 10. 05:00
Megosztás:

Trump 2000 dolláros „vámtarifa-osztalékot” ígér minden amerikai állampolgárnak – azonnal megugrott a kriptopiac

A kriptopiac újra fellendülésbe váltott Donald Trump legutóbbi bejelentése után, miszerint minden amerikai legalább 2000 dolláros „vámtarifa-osztalékot” kap. A hír órák alatt optimizmust hozott a befektetők körében – a teljes kriptopiaci kapitalizáció 3,5 billió dollárra nőtt november 9-én, ami 2,4%-os napi emelkedést jelent.
2025. 11. 10. 04:00
Megosztás:

Magyarország referencia lehet a moduláris atomerőművek terén

Magyarország referencia lehet a moduláris atomerőművek terén - mondta a Századvég energia- és klímapolitikai üzletágának vezetője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
2025. 11. 10. 03:00
Megosztás:

Lemondott a BBC vezérigazgatója

Lemondott vasárnap Tim Davie, a BBC vezérigazgatója, miután olyan belső feljegyzések kerültek nyilvánosságra, amelyek szerint a brit közszolgálati médiatársaság manipulálhatta Donald Trump amerikai elnök egyik beszédét.
2025. 11. 10. 02:00
Megosztás:

Korlátozások lesznek az M5-ösön és az M0-son

Burkolatfelújítási munkálatok miatt korlátozások lesznek az M5-ös autópályán a soroksári csomópont közelében, valamint az M0-s 7-es főúti csomópontjában - közölte a Magyar Közút vasárnap az MTI-vel.
2025. 11. 10. 00:05
Megosztás:

Oroszország nem szándékozik megsérteni az atomcsend-egyezményt

Oroszország nem szándékozik megszegni a nukleáris kísérletek általános betiltására vonatkozó (átfogó atomcsend-) egyezményben foglalt kötelezettségvállalásait - jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára a Rosszija 1 televízió Moszkva. Kreml. Putyin című műsorában.
2025. 11. 09. 22:00
Megosztás:

Megfeleződhet az Egyesült Államok negyedéves gazdasági növekedése a folytatódó kormányzati leállás miatt

Megfeleződhet az Egyesült Államok negyedéves gazdasági növekedése a folytatódó kormányzati leállás miatt - jelentette ki Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter vasárnap a szövetségi intézmények 40 napja húzódó működési kényszerszünetének hatásairól.
2025. 11. 09. 21:00
Megosztás:

A ChatGPT szerint ez a 3 legjobb kriptovaluta, amit most érdemes megvásárolni – a Digitap ($TAP) vezeti a listát

A Bitcoin 100 000 dollár alá esése megfagyasztotta a piacot – de nem mindenki pánikol. A hanyatlás közepette a „bálnák” (nagybefektetők) elkezdték felhalmozni azokat az altcoinokat, amelyeket most érdemes megvásárolni – méghozzá jó okkal: stabil felhasználási lehetőség, erős lendület és komoly növekedési potenciál, ha ismét zöldre vált a piac.
2025. 11. 09. 20:00
Megosztás:

Aster kriptovaluta bálnák 51 millió tokent vásároltak – robbanás előtt a kriptó árfolyama?

Az Aster (ASTER) kriptovaluta hetek óta oldalazik, de a háttérben komoly mozgolódás indult: a nagybefektetők, azaz a „bálnák” több mint 50 millió tokent halmoztak fel november óta. Vajon ez a csendes gyűjtögetés egy újabb árfolyamrobbanás előjele lehet? Nézzük, mit mutatnak a technikai jelek és az on-chain adatok!
2025. 11. 09. 19:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 45. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2025. 11. 09. 18:00
Megosztás:

Baleset történt az ajkai erőműben

Üzemi baleset történt az ajkai erőműben, a helyszínről egy férfit súlyos sérülésekkel, életveszélyes állapotban, míg két másik férfit könnyebb sérülésekkel szállítottak a mentők kórházba - közölte Magyar Luca Zsuzsanna, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs szervezője vasárnap az MTI-vel.
2025. 11. 09. 16:05
Megosztás: