Borbély - A szóródó hozamok miatt vágta vissza a 12 hónapos DKJ eladást az ÁKK

Egy-egy aukció alakulásából nem lehet és nem is szabad messzemenő következtetéseket levonni, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) egyébként nem a kereslet, hanem a hozamok miatt csökkentette a meghirdetetthez képest az eladásokat a csütörtöki 12 hónapos diszkontjegy aukción, mondta az MTI-nek Borbély László András, az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgató-helyettese.

Az MTI azután kérdezte Borbélyt, hogy az ÁKK a meghirdetett 50 milliárd forintról 35 milliárd forintra csökkentette az aukciós értékesítést, miután mindössze 63,4 milliárd forintra kapott ajánlatot. Az átlaghozam így is a szerdai másodpiaci hozamhoz képest 19 bázisponttal, a két héttel ezelőtti aukcióhoz képest 38 bázisponttal 5,82 százalékra emelkedett, ami arra utal, hogy a benyújtott ajánlatok között soknak volt magas a hozama.

 

Az 1,3-szoros aukciós lefedettségtől -- az ajánlatok ennyivel haladták meg a meghirdetett mennyiséget -- még elfogadhatták volna az eredeti 50 milliárd forintnak megfelelő ajánlatot. Az eladásokat azért vágták vissza, mert a benyújtott ajánlatokban nagyon erősen szóródtak a hozamok , mondta Borbély. Ez a rövid futamidejű hozamvárakozások körüli bizonytalanságot tükrözi, ilyenkor kisebb a kereslet, megnő a különbség a hozamok között.

 

Az átlagos és a maximális elfogadott hozam közötti rés még az értékesítés csökkentése után is 10 bázispont maradt, jegyezte meg. Az év során eddig tartott 12-hónapos aukciók lefedettsége átlagosan 1,9-szeres volt, a többi fajta állampapír aukcióié nagyobb, mondta az ÁKK vezérigazgató-helyettes, hozzá téve, "el vagyunk kényeztetve". Megjegyezte, hogy a sűrű magyar aukciós rendszer, amelyben hetente kétszer van aukció, védi a finanszírozást a piac rövid távú ingadozásaitól.

 

A 12-hónapos diszkont kincstárjegyből az idén eddig összesen 830 milliárd forintnyit vittek a kéthetente tartott aukciókra és összesen 1.580 milliárdnyi kereslet mellett 785 milliárd forintnyit adtak el, négy alkalommal összesen 45 milliárd forinttal csökkentve az eredetileg felkínált mennyiséget. A heti rendszerességű három-hónapos aukciókon a kereslet közel 3-szorosa volt az eredetileg kínált mennyiségnek, és két esetben meghirdetettnél kevesebbet, 9 aukción viszont többet adtak el.

 

Ebből a papírból az idén összesen 1.395 milliárd forintnyit hirdettek meg és összességében 45 milliárd forinttal többet, 1.440 milliárd forintnyit adtak el, miután az aukciókra 4.135 milliárd forintnyi ajánlat érkezett. Az idei kötvény-aukciók átlagos ajánlatokkal való lefedettsége, a csere-aukciókat nem számítva, 2,5-szörös volt, sorolta Borbély.

 

Kötvényekből az ÁKK az idén eddig összesen 900 milliárd forintnyit vitt a kéthetente tartott aukciókra, és ezekre összesen 2.226 milliárd forintnyi ajánlatot kapott. Az aukciókon és az azokat még aznap követő úgy nevezett nem-versenyző (az aukciós átlagáron további vételre módot adó) tendereken a meghirdetettnél 175 milliárd forinttal több kötvényt adtak el: magukon az aukciókon 931,5 milliárd forintnyit, a nem-versenyző tendereken további 143,5 milliárd forintnyi kötvényt.


Történelmi mérföldkő a BUX-nál a 150 ezer pont átlépése

Újabb történelmi mérföldkőhöz érkezett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető részvényindexe, a BUX, miután első alkalommal zárt 150.000 pont felett szerdán - közölte a BÉT.
2026. 08. 12. 20:00
Megosztás:

Már a cégeket is célba vették az online csalók

Csalók az idei első félévben közel 7 milliárd forintot próbáltak megszerezni az Erste ügyfeleitől – ez a tavalyi egész éves összeg csaknem 90 százaléka. Miközben a csalási kísérletek száma is tovább emelkedett, a bank a fejlett visszaélésszűrő rendszereinek köszönhetően a próbálkozások 85 százalékát sikeresen megakadályozta, így 5,7 milliárd forintot védett meg ügyfelei számára.
2026. 08. 12. 19:00
Megosztás:

Akár 100 ezer forint fölé is nőhet az iskolakezdés költsége

Az iskolakezdés közeledtével a magyar családok a tavalyinál magasabb tanszerárakkal számolhatnak – a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint ezek árai idén júliusban 3,1%-kal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál. A Bank360 számításai szerint ez a gyakorlatban 76 ezer és 107 ezer forint közötti beiskolázási összegeket jelenthet attól függően, hogy milyen szempontok alapján állítjuk össze az iskolakezdéshez szükséges eszközök csomagját.
2026. 08. 12. 18:00
Megosztás:

Mától tilos a levegő csomagolása és szállítása: megváltoznak az online rendelések

A mai naptól kisebb dobozokban, kevesebb felesleges csomagolóanyaggal érkezhetnek az online rendelések. Az augusztus 12-én életbe lépett új uniós csomagolási rendelet (PPWR) célja, hogy véget vessen a túlméretezett csomagolásoknak, egyszerűbbé tegye a szelektív hulladékgyűjtést, ezzel csökkentse az e-kereskedelem környezetterhelését – hívja fel a figyelmet a Shoprenter.
2026. 08. 12. 17:00
Megosztás:

4 milliárd dollárral csökkent az USDT kínálata: kifelé áramlik a tőke a kriptopiacról?

A kriptopiac likviditása több mint egy éve nem látott ütemben apad: a Tether USDT kínálata az elmúlt 60 napban mintegy 4 milliárd dollárral csökkent, miközben csak az utóbbi 11 napban további 870 millió dollár tűnt el a rendszerből. A folyamat már túlmutathat egy egyszerű piaci átrendeződésen. Egyre több jel utal arra, hogy bizonyos befektetők nem más kriptoeszközökbe forgatják át tőkéjüket, hanem teljesen kivonulnak a piacról, és stabilcoinjaikat ismét hagyományos fiat pénzre váltják.
2026. 08. 12. 16:00
Megosztás:

Erősödik az európai abroncspiac, közben látványosan átrendeződik az import

Az európai csereabroncs-piac 2026 második negyedévében határozott javulást mutatott: a személygépkocsikhoz, SUV-okhoz és könnyű haszonjárművekhez értékesített abroncsok forgalma 3 százalékkal, a tehergépkocsi- és autóbusz-abroncsoké pedig 13 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A személyautó-abroncsok között továbbra is a négyévszakos termékek teljesítenek a legjobban, miközben az európai importpiacon jelentős földrajzi átrendeződés zajlik: Kína visszaszorul, a délkelet-ázsiai gyártók pedig egyre nagyobb részesedést szereznek.
2026. 08. 12. 15:00
Megosztás:

Dubai ingatlanvásárlás: lehetőségek és kihívások

Dubai az elmúlt évtizedek során az ingatlanbefektetők egyik kedvenc célpontjává vált. Ez nem véletlen, hiszen a lenyűgöző építészeti projekteken túlmenően vonzó befektetési feltételeket kínál, különösen a kedvező adózási feltételek és a biztosított vízumlehetőségek miatt. Mielőtt azonban belevágnánk a dubai ingatlanvásárlásba, fontos, hogy megismerjük a helyi piac sajátosságait.
2026. 08. 12. 14:00
Megosztás:

A vetőmagszektor idén is biztosítja a megfelelő mennyiségű őszi kalászos vetőmagot

A 2026-os őszi kalászos vetési szezonra az őszi búza, az őszi árpa és a tritikálé vetőmagok esetében is rendelkezésre áll a szakmailag elfogadható, 45 százalék feletti vetőmag-felújítási arányhoz szükséges készlet a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács adatai szerint. A VSZT ugyanakkor arra számít, hogy a terményárak várható csökkenése és a gazdálkodók költségcsökkentési törekvései mérsékelhetik a fémzárolt vetőmag iránti keresletet.
2026. 08. 12. 13:00
Megosztás:

A Rain felvásárolta az Ansát: jöhet a stabilcoin-költés Visa- és Mastercard-hálózaton

A stabilcoinok mindennapi fizetési eszközzé válását gyorsíthatja fel a Rain legújabb felvásárlása. A stabilcoin-alapú kártyás fizetési megoldásokat kínáló vállalat megszerezte az Ansát, amely digitális, előre feltölthető pénztárcák infrastruktúrájára specializálódott. Az ügylet célja, hogy a vállalatok saját márkás digitális tárcáiban tárolt egyenlegeket a jövőben ne csak zárt ökoszisztémákban, hanem Visa- és Mastercard-elfogadóhelyeken is el lehessen költeni.
2026. 08. 12. 12:00
Megosztás:

Kismértékben csökkentek a fejlett piaci hozamok, miközben az éven túli magyar hozamok 8-10 bázisponttal emelkedtek

Az amerikai állampapírpiacon tegnap csak mérsékelt elmozdulások voltak megfigyelhetők, miközben a befektetők továbbra is a közel-keleti geopolitikai feszültségeket és a hét második felében érkező inflációs adatokat értékelték.
2026. 08. 12. 11:00
Megosztás:

A kisebb papírokat tartalmazó Russell 2000 kivételével gyengültek kedden a főbb amerikai indexek

A Russell 2000 kivételével gyengüléssel zártak kedden a főbb amerikai indexek, miután a befektetői hangulatot rontotta, hogy egyre kisebbnek látszott a Hormuzi-szoros gyors újranyitásának esélye. Az S&P 500 szektorai közül a kommunikációs szolgáltatások teljesítettek a leggyengébben: az Alphabet árfolyama 3,8%-kal esett.
2026. 08. 12. 10:00
Megosztás:

Vegyesen zártak kedden az európai indexek, miközben a továbbra is magas olajárak rontották a hangulatot

Vegyesen zártak az európai részvénypiacok tegnap, miközben a befektetők a hét második felében érkező fontos makrogazdasági adatokra vártak. A pán-európai STOXX 600 index történelmi csúcsa közelében stagnált.
2026. 08. 12. 09:00
Megosztás:

Alig mozdult szerda reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, kissé erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda reggelre az előző délutáni jegyzéséhez képest.
2026. 08. 12. 08:00
Megosztás:

CIB Bank: a magyarok harmada tervez lakásfelújítást

Minden harmadik magyar felnőtt felújítaná otthonát a közeljövőben, ám a tervezők majdnem egyharmadának legfeljebb 500 ezer forintja van erre a célra, derül ki a CIB Bank megbízásából készült reprezentatív felmérésből.
2026. 08. 12. 07:00
Megosztás:

Egyedülálló robottechnológiával érkezett meg a jövő Mezőtúrra

Mérföldkőhöz érkezett a hazai facsomagolóanyag-gyártás: a jövő év elején életbe lép a szigorú uniós EUDR-szabályozás. Az erdőirtási rendelet a GPS-koordinátákig visszakövethetővé teszi majd a felhasznált faanyag származását. Eközben egyedülálló csúcstechnológiát honosít meg a régióban az iparág egyik legjelentősebb hazai képviselője. Egymilliárd forint összértékű beruházás révén, egy nagymúltú, német cégcsoport stratégiai referenciaüzeme valósul meg Mezőtúron.
2026. 08. 12. 06:00
Megosztás:

Drága lehet, ha a ChatGPT-re bízzuk a felújítást

Az építőipari szakemberek 73 százaléka találkozott már olyan megrendelővel, aki az AI segítségével ellenőrizte vagy kérdőjelezte meg szakmai javaslatait, munkáját vagy árait. A legtöbben nem az AI használatát kifogásolják, hiszen sokan maguk is alkalmazzák, hanem azt, amikor egy chatbot általános válasza felülírja a helyszíni felmérést és a szakmai tapasztalatot. A Mapei Kft. felmérése szerint ennek akár hibás kivitelezés is lehet a következménye.
2026. 08. 12. 05:00
Megosztás:

A nők közel fele úgy gondolja, hogy munkanélküliség esetén nehezen tudna újra elhelyezkedni

Jóval negatívabban ítélik meg a magyar munkavállalók a saját munkaerőpiaci mobilitási lehetőségeiket az év elejéhez képest, mivel megkétszereződött azok aránya, akik szerint egy esetleges állásvesztés vagy felmondás esetén nehezen, illetve nagyon nehezen találnának a képzettségüknek megfelelő új állást. A BNP Paribas Cardif Biztosító és az NMS legfrissebb közös kutatása a jelentős nemi eltérésekre is felhívja a figyelmet, mivel az újra elhelyezkedés sikere kapcsán jelenleg másfélszer annyi nő, mint férfi vélekedik pesszimistán.
2026. 08. 12. 04:00
Megosztás:

Többfrontos küzdelem a szellemi hanyatlás kockázatának csökkentésére

A szellemi frissesség megőrzését sokan egyetlen megoldástól várják: egy vitamintól, egy új alkalmazástól, egy edzésformától vagy étrendi változtatásoktól. A WHO 2026-os irányelvei azonban inkább összetett , több területet érintő megközelítésben gondolkodnak.
2026. 08. 12. 03:00
Megosztás:

Másnaposság elleni készítmények: mi működik és mi az átverés?

Egy kapszula lefekvés előtt, egy tapasz a karra vagy egy vitaminshot ébredés után – valóban létezik egyszerű megoldás a másnaposságra?
2026. 08. 12. 02:00
Megosztás:

Új nyugdíjcsomag a Tisza Párttól akár 795 milliárd forintba is kerülhet

Jelentős nyugdíjemelést, évente akár 200 ezer forintos támogatást és több tízezer új idősotthoni férőhelyet ígér a Tisza Párt. A tervezett intézkedések több százezer idős ember helyzetén javíthatnának, ugyanakkor a teljes csomag évente akár 795 milliárd forintos többletkiadást is jelenthet a nyugdíjkasszának - nyilatkozta Dr. Farkas András a Magyar Hangnak.
2026. 08. 12. 01:00
Megosztás: