Brutálisan csökkent a Harley-Davidson nyeresége
2009. 10. 15. 17:20
Jelentősen, 84 százalékkal zuhant a Harley-Davidson amerikai motorkerékpár-gyártó harmadik negyedévi adózott eredménye az eladások csökkenése miatt.
A gazdasági és hitelválság miatt a motorok iránt megcsappant kereslet hatására a cég forgalma 1,12 milliárd dollárra esett a szeptember 27-én záródó három hónapban. Ez 21 százalékos csökkenés az egy évvel korábbi 1,42 milliárd dollár forgalomhoz képest, de valamivel még több is az elemzők 1,1 milliárd dolláros várakozásánál. A Harley-Davidson negyedéves adózott eredménye 26,5 millió dollár, részvényenként 11 cent lett az egy évvel korábbi 166,5 millió dollár, részvényenként 71 cent után. A szakértők 21 cent részvényarányos eredményre és számítottak.
Vegyesen zártak tegnap a mértékadó nyugat-európai indexek
Vegyesen zártak tegnap a főbb európai piacok, miközben a legnagyobb európai vállalatokat tömörítő STOXX600 index új csúcson fejezte be a kereskedést. amit az ipari és technológiai szektorok emelkedése, valamint az amerikai kamatcsökkentési várakozások támogattak.
Még a fiatalok is az államtól várják a nyugdíjbiztonságot
A magyarok döntő többsége még mindig az államtól várja az időskori anyagi biztonság garanciáját – ráadásul ez éppúgy igaz a fiatalabb korosztályokra is, mint az idősebbekre. Ugyanakkor az NN Biztosító kutatása szerint majdnem ugyanennyien aggódnak is amiatt, hogy nem lesz elég nyugdíjuk. Az Idősek Világnapja emlékeztet rá, hogy a méltó időskor nem csupán egészség, hanem anyagi biztonság kérdése is.
Minimális forintmozgás reggel
Minimálisan mozdult el a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Agrometeorológia: jó állapotban a talaj az őszi vetésekhez
Az őszi gabonák vetését megelőző talajelőkészítéshez leginkább a középső országrész déli tájain van szükség csapadékra, az ország nagy részén elegendő nedvességet tartalmaz a felső talajréteg - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
A magyar kormány folytatni kívánja a vajdasági gazdaságfejlesztési programot
A kormány folytatni kívánja a nagy sikertörténetnek minősülő vajdasági gazdaságfejlesztési programot, ennek azonban fontos előfeltétele, hogy a nemzeti erők folytathassák a kormányzást Magyarországon - közölte Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön Szabadkán.
Kizöldülő okosvasúttól a digitális ikrekig
Október 2–án és 3-án Budapesten rendezik meg a Kognitív Mobilitás 2025 nemzetközi konferenciát, mely az emberközpontú, fenntartható, valamint intelligens közlekedés jövőjére keres és kínál válaszokat. A konferencia a magyarországi Bosch csoporttal szakmai partnerségben valósul meg, a rendezvénynek a Bosch Budapest Innovációs Kampusz ad otthont. Globális közlekedési kihívások, kizöldülő okosvasút, digitális ikrek a katasztrófák ellen, hóesésben is látó önvezetés, ritkaföldfém-mentes elektromos hajtás, fenntartható városokat szolgáló sportlétesítmények – ezekkel és további jövőbe mutató megoldásokkal foglalkozik a Kognitív Mobilitás 2025 konferencia. Prof. Dr. Zöldy Máté, BME: „A Budapesten immáron negyedik alkalommal megrendezett Kognitív Mobilitás konferencia célja, hogy a különféle szakterületek egymással összehangoltan, minél hatékonyabban működjenek együtt a jövő intelligens, kognitív mobilitásának fejlesztésében. Ez a kulcsa annak, hogy a jövő mobilitása fenntartható legyen.” Dr. Szászi István, Bosch: „A technológiai fejlesztések akkor teremtenek valódi értéket, ha figyelembe veszik a társadalmi igényeket és a környezeti következményeket. A Boschnál mindent megteszünk azért, hogy más szakterületekkel kooperálva, innovációs ökoszisztémában gondolkodva forduljunk a jövő felé.”
Szárnyal a Tesco forgalma
Jelentősen nőtt a Tesco forgalma a cég jelenlegi, 2025-2026-os pénzügyi évének első felében. A legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat csütörtöki köztes beszámolója szerint emelkedett az értékesítés a cég közép-európai üzletágában is, bár a működési eredmény több egyedi tényező miatt ebben a térségben csökkent.
Együtt az idősekért - az időskori magány ellen fog össze az OTP Nyugdíjpénztár és az Önkéntes Központ Alapítvány
Az Idősek Világnapja alkalmat ad arra, hogy kifejezzük megbecsülésünket az idősebb generációk iránt, és felhívjuk a figyelmet arra, milyen fontos biztosítani számukra az egészségben és méltóságban eltöltött időskort. Az OTP Nyugdíjpénztár - tagjai bevonásával - együttműködésre lép az Önkéntes Központ Alapítvánnyal, amelynek missziója az idősek jóllétének támogatása önkéntes programokon keresztül. A pénztár az alapítvány pénzügyi támogatásán túl tájékoztatja tagjait a programokról, amelyekben akár önkéntesként, akár kedvezményezettként is részt vehetnek.
Mémek, bányászat, Web3: ezek az ICO-k uralják majd az októberi hónapot
Az új kriptolehetőségek keresése gyakran az előértékesítésekkel kezdődik, ahol a kedvezőbb belépési árak és az exkluzív jutalmak vonzóvá teszik a csatlakozást. Októberben több projekt is lendületet kap, persze nemcsak a hype, hanem a valódi használhatóság és a modern technikai irányvonalak miatt is.
NGM: sikeresen indult a decentralizált önkormányzati számlavezetés
Már több mint 300 milliárd forint érkezett a decentralizált önkormányzati számlavezetés első körében érintett önkormányzatok Magyar Államkincstárnál nyitott bankszámláira. Az összegből az önkormányzatok döntése alapján közel 35 milliárd forint már az indulás napján befektetésre került a kizárólag a kincstárban elérhető, kedvező hozamú Önkormányzati Magyar Államkötvénybe (ÖMÁK) - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön az MTI-vel.