Budapesten a panelek igen gyorsan elkelnek

Duna House legfrissebb ingatlanpiaci információi alapján novemberben is az egy évvel korábbival szinte megegyező, 10 533 db ingatlan cserélt gazdát. Bár a forgalom hasonló, mindez folyamatosan növekvő lakásár környezetben történik, amelyhez a magáncélú vásárlók lassan alkalmazkodnak.

Budapesten a panelek igen gyorsan elkelnek

Az idei összforgalom a Duna House becslése alapján 125 118 ingatlan adás-vételnél jár, amely a tavalyi  azonos időszakkal összehasonlítva 30%-kal erősebb forgalom. Amennyiben a december is a tavalyihoz hasonlóan  alakul majd, úgy a 2015-ös összforgalom 134-135 ezer tranzakció körül zár, amely a válságot követő legerősebb év  lesz.

 

A Keresletindex éves mélypontjára, 83 százalékpontra esett. A csökkenés már tavasszal elkezdődött és trendszerűen  folytatódik. A magas forgalom azonban azt mutatja, hogy bár a kereslet apad, akik érdeklődnek, ők komoly  szándékkal vannak jelen a piacon.

 

Novemberben a paneleket Kelet-Magyarországon 138-, nyugaton 149 ezer Forintos m2 áron vásárolták. Ugyanezért  a típusért Pesten 250, Budán 318 ezret adtak. A téglaépítésű lakásért keleten 186 ezer Ft-ot fizettek, nyugaton 193- at négyzetméterenként. A főváros pesti oldalán 307-et, Budán 473-at, a Belvárosban pedig átlag 511-et adtak ki a vevők. Budapesten a panelek igen gyorsan elkeltek, 1,5-2 hónap alatt mindössze, de a téglalakások is csupán 2,5-3 hónapot töltöttek a piacon.


Közép-Magyarországon minden harmadik, vidéken minden negyedik novemberben megvásárolt ingatlan kapott  „nagyon jó” műszaki minősítést, ami kissé alulmarad a megszokottól. Feltehetően a szűkös kínálatból megveszik a  gyengébb minőségű lakásokat is. A fővárosban csupán a forgalom 2%-a volt újépítésű, vidéken ennél magasabb,  4-7% volt ezek aránya.


Nagyon alacsony volt novemberben az alkuk átlaga. Még a vidéki családi házakra is csupán 8% vevői alkuátlag volt  jellemző, ugyanez Pest Megyében 7%, a fővárosban pedig csupán 6%. A lakások esetén 1-2% árcsökkentésre volt  mindössze szükség, amelyet a vevői alku követ. A panelekre 3-4%, a tégla lakásokra 4-5% alku volt novemberben.

 

Még mindig sok a befektető Budapesten, ugyanis a vásárlók 38%-a vallotta magát annak. Átlag 25,5 millióért vásároltak 60m2 körüli lakásokat. A vevők közel negyede elsőlakás vásárló, akik 15,4 milliót költöttek és 55 m2 méret körüli lakásokat választottak. Legnagyobb értékben a nagyobba költözők vásároltak, átlag 34,2 milliót költöttek 88m2-es ingatlanokra. Vidéken a vevők negyede nyilatkozott úgy, hogy nagyobb lakásra vágyott, másik negyed befektetési céllal vett. Az utóbbi csoport. 15,7 milliós átlagon költött 90 m2-es lakásra, de a befektetők is hasonló méretet vásároltak, ám ők olcsóbban, 11,4 milliós átlaggal.

 

A budapesti eladók 41%-a nyilatkozott úgy a Duna House értékesítőknek, hogy nagyobb lakásra vágynak. 56 m2-es ingatlanjuktól váltak meg 18,2 milliós értékben. Feleannyian voltak a kisebbe költözők, akik 73 m2-es lakásokat adtak el. Örökölt ingatlant az eladók 14%-a értékesített, átlag 25 milliós értékben. Vidéken az eladók több mint harmada örökölt ingatlant adott el, átlag 10,1 milliós bevételre szert téve. Nagyobb lakásba az elsők 28%-a vágyik, 70 m2-es ingatlanokat adtak el átlag 12,1 millióért. Kisebbe 22% költözne, ők átlag 111 m2-es lakásaiktól váltak meg.


Vidéken az adás-vételben szereplő ingatlanok idei és tavaly novemberi paramétereit összevetve hasonló kép alakult ki. A tranzakciók közel fele zajlott az 5-10 millió közötti ársávban, és több mint ötöde a magasabb, 10-15 millió közöttiben. Az 5 millió alattiak aránya 20%-ról leesett 11%-ra. Pest Megyében ugyancsak a két azonos hónap összehasonlításában kiugró a 40 millió fölöttiek változása, ugyanis tavaly ugyanekkor még csupán 1% volt, idén ugyanitt az adás-vételek 9%-a zajlott. Budán szemléletes a változás a két vizsgált hónapban. Egy éve még a 200-300 ezer Ft/m3 ársáv tette ki a forgalom zömét, idén azonban a drágulásnak köszönhetően a vevők 59%-a 400 ezer Ft/m2 fölötti árban költött. Pesten is hasonló a helyzet, itt a 400 ezer fölötti kategória 6%-ról 19%-ra ugrott. Ez a lakás ársávokban is meglátszott, ugyanis Pesten a 40 millió Ft fölötti lakások a forgalom 1%-ról 7%-ra növekedett.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Jó hír az ingatlan bérbeadóknak

A januári mélypont után jó hír a bérbeadóknak, hogy a lakóingatlan bérleti díjak országos szinten több hónapja stabilan növekednek. A nyár vége hagyományosan is a lakásbérleti piac főszezonja, így a júliusban regisztrált, a korábbi időszaknál meredekebb áremelkedés nem teljesen meglepő, azonban kérdéses, hogy meddig tarthat még a növekedés, visszatérhetnek-e a járvány előtti, kiugróan magas bérleti díjak vagy megtorpan a növekedés. Az OTP Ingatlanpont szakértője a bérleti díjak emelkedésének hátterét és a jövő kilátásait vizsgálta.
2021. 08. 27. 03:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: