Budapesten már félmillió forint feletti egy panellakás átlagos négyzetméterára

Tovább folytatódott az elmúlt hónapok tendenciája: egyre látványosabbá válik a vidéki városok és kistelepülések dominanciája az ingatlanpiacon. A KSH legfrissebb elemzéséből kiderült, hogy míg pár éve a teljes forgalom harmadát a főváros adta, mostanra ez 20% alá esett vissza. Az áremelkedés üteme bár lassul, a drágulásnak valószínűleg még nincs vége, hiszen továbbra is dinamikusan nő a kereset a panellakások és újépítésű ingatlanok iránt.

Budapesten már félmillió forint feletti egy panellakás átlagos négyzetméterára

A KSH legfrissebb, az idei első félév – eddig feldolgozott – adatait bemutató Lakásárindexéből kiderült, hogy Budapesten a használt lakások árnövekedése tovább folytatódott: egy átlagos lakás ára 3,2 millió forinttal lett több, mint a megelőző évben. Emellett szélesebbre nyílt az olló a fővárosi és vidéki ingatlanárak között, ma egy átlagos használt lakást Budapesten több mint két és félszeres áron kínálnak egy vidékihez képest. Eközben az ingatlanforgalom egyre inkább vidékre terelődik – mutatott rá Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.

„A fővárosban, egyebek mellett a befektetési célú vásárlások csökkenése nyomán esett vissza a forgalom, de ezt országos szinten ellensúlyozhatja a vidéki települések forgalmának további emelkedése. A falusi CSOK hatása, és az agglomerációk népszerűségének dinamikus emelkedése tovább erősítheti ezt az ellentétes trendet amellett, hogy az újépítésű lakások forgalma továbbra is folyamatosan növekszik” – tette hozzá a vezető elemző.

Panel és új építésű a sláger

A panellakások népszerűsége egyelőre töretlen, a fővárosban 20 százalékos áremelkedéssel elhagyták a félmillió forintos átlagos négyzetméterárat, ami egyben azt is jelenti, hogy a fővárosi panelárak már csak 20%-kal maradnak el az összesített fővárosi átlagszinttől; néhány éve még 30% körüli volt a különbség.

Az újépítésű lakások szintén nagyon kelendőek még mindig a piacon, ami az árukon is meglátszik. A fővárosban egy év alatt, közel 10%-ot emelkedett az értékük, így 665 ezer forintba kerül egy átlagos négyzetméter, ám vidéken is elérte a 400 ezer forintot az átlagos négyzetméterár a KSH adatai alapján. Ez az árszint azonban akár egyharmadával is magasabb lehet, hiszen a statisztikai hivatal az akár több évvel korábban, akkori árszinten kötött előszerződések adatait is beszámítja összesítésébe.

Hogyan jutsz egyszer Te is saját lakáshoz? ITT megtudhatod!

Nem esett vissza a beruházási kedv

A korábbi várakozásoknak némileg ellentmondóan alakult a lakásépítések és a kiadott építési engedélyek statisztikája. Úgy tűnik, hogy egyelőre az építési áfa jövőre esedékes emelkedése nem szegte kedvét a beruházóknak. A KSH tegnap publikált adatai szerint ugyanis,az idei harmadik negyedévben közel 7 százalékkal több építési engedélyt adtak ki, mint tavaly ugyanezen időszakban. Ezen belül pedig az egyszerű bejelentéssel létesítendő lakóingatlanokra (tehát nagyrészt családi házakra és ikerházakra) kiadott engedélyek száma minimálisan csökkent, bár az év egészében növekmény mutatkozott itt is.

A használatba vételi engedélyek száma viszont egyelőre stagnál tavalyhoz képest, aminek egyik oka az lehet, hogy a nagy építkezések még mindig jócskán elhúzódnak. Emellett a 2023 végéig 5 százalékos áfával számítandó projektek esetében – elsősorban a jövőbeli magasabb elérhető árak reményében – a beruházó nem is érdekelt az építkezés gyors elkezdésében, vagy a megkezdett építkezés sietős befejezésében. Az év végére várt átadási hullám tehát elhúzódhat, ami viszont nem feltétlenül jelent kínálati bőséget, hiszen a jól megtervezett, keresett helyen épülő új projektek jellemzően még mindig látványos előértékesítettséggel futnak, s az ottani lakások már korábban elkeltek.

Településtípusonként vizsgálva a lakásépítési piacot, a lakáspiaci forgalomhoz képest más trendek láthatók az idei első három negyedévben. Míg Budapesten 22%-kal nőtt a kiadott építési engedélyek száma, a megyei jogú városokban 5-, a kisebb városokban 12%-os a visszaesés, a községekben pedig 4%-os bővülést mutatnak a számok. A megépített lakások számában viszont csak a kisebb városoknál volt látványos, 18%-os visszaesés, Budapesten 17%-os, a megyei jogú városokban 5%-os, a községekben pedig 6%-os a bővülés tapasztalható.

„Regionálisan, településtípusonként tehát nagyon változatos kép rajzolódik ki a fő piaci folyamatokban. Míg a forgalom a kisebb, olcsóbb területek irányába mutat, a lakásépítések újra egyre inkább Budapest-központúak” – emelte ki Valkó Dávid.


KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Jó hír az ingatlan bérbeadóknak

A januári mélypont után jó hír a bérbeadóknak, hogy a lakóingatlan bérleti díjak országos szinten több hónapja stabilan növekednek. A nyár vége hagyományosan is a lakásbérleti piac főszezonja, így a júliusban regisztrált, a korábbi időszaknál meredekebb áremelkedés nem teljesen meglepő, azonban kérdéses, hogy meddig tarthat még a növekedés, visszatérhetnek-e a járvány előtti, kiugróan magas bérleti díjak vagy megtorpan a növekedés. Az OTP Ingatlanpont szakértője a bérleti díjak emelkedésének hátterét és a jövő kilátásait vizsgálta.
2021. 08. 27. 03:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: