Budapesti FAO ülés tárgyalja hogyan hat az éghajlatváltozás az állati betegségekre

Nem jelent újdonságot, hogy egyes állati betegségek országhatárokat lépnek át. Az már annál inkább, hogyan reagálnak ezek a változó és egyre kiszámíthatatlanabb éghajlatra. Tagországainak támogatásával ezért a FAO, az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete, nagyobb figyelmet szentel ezeknek – amely folyamat első lépése a ma Budapesten kezdődő Európai Mezőgazdasági Bizottság tematikus ülése.

Budapesti FAO ülés tárgyalja hogyan hat az éghajlatváltozás az állati betegségekre

A két nap során a mintegy 40 országból érkező több mint 150 résztvevő (kormányzati és civil szervezetek képviselői, gazdálkodó szervezetek, szakértők) ezen témát vitatja meg a Földművelésügyi Minisztériumban. Emellett a FAO közelmúltbeli tevékenysége a női egyenjogúság és a szociális védőháló kapcsán is fontos része a programnak.


„1949-es alapítása óta a Bizottság egyfajta szakmai arénaként vagy ha úgy tetszik fórumként szolgál”, mondta Reuben Sessa, az Európai Mezőgazdasági Bizottság titkára és a FAO klímaváltozás és energiaügyi szakértője. „Újdonság, hogy idén az esemény egy fókusztémát kapott, ami lehetővé tette, hogy az országok az adott

terület szakértőit delegálják.”


Állattartás és változó éghajlat


Az Európa és Közép-Ázsia régióban hatalmas különbségek lehetnek agrár-ökológiai szempontból és az állattartás gyakorlatát tekintve is. Állatok szabadon legelnek Közép-Ázsia sztyeppéin, a Balkán-hegység lankáin, de az intenzív tartásra is láthatunk példát, főként Közép- és Nyugat-Európában. A legsűrűbben lakott középső sáv, ami Európát köti össze Ázsiával, mintegy „járvány selyemútként” szolgál a határokon átnyúló állati betegségeknek – és az átjárás mindkét irányba működik, olvasható az egyik háttéranyagban.

A legsűrűbben lakott középső sáv, ami Európát köti össze Ázsiával, 
mintegy „járvány selyemútként” szolgál 
a határokon átnyúló állati betegségeknek


A madárinfluenza, az afrikai sertéspestis és újabban a szarvasmarha bőrcsomósodáskór – csak hogy néhányat említsünk – már megjelent a térségben, kihívás elé állítva a köz- és állategészségügyi rendszereket. Az éghajlatváltozás miatt a kórokozók, vagy a hordozók viselkedése is változhat, felgyorsulhat a betegségek terjedése, esetleg újak léphetnek színre.

„Mi a FAO-nál az összefogásban hiszünk”, mondta Sessa, hangsúlyozva a „modern technológiák használatát a betegségek nyomon követésében és felismerésében, illetve a hatékony szakpolitikai döntések meghozatalában”, amivel elkerülhető lehet az új járványok kialakulása.


Egy másik haszonállattartáshoz kapcsolódó jelenség  (egyre növekvő gazdasági és társadalmi költségekkel) az antimikrobiális rezisztencia – amikor a gyógyszerek hatékonysága, melyek az állatokat és minket embereket hivatottak védeni a fertőzésektől, csökken. Ez akár természetesen is kialakulhat, de napjainkban mintha egyre gyakrabban találkoznánk vele. Ennek oka az antimikrobiális szerek egyre szélesebb körű és gyakran nem megfelelő használata, például növekedés serkentés céljából.

Ahogy a határokon átnyúló betegségek esetében, az adatok megléte és elemzése kulcsfontosságú a tájékozott döntéshozatalhoz, jobb stratégiák kidolgozásához és a tényleges lépésekhez. A FAO pedig kész a megfigyelés, korai előrejelzés, felismerés és rizikóelemzés koordinálására.


Befogadó növekedés


Az Európai Mezőgazdasági Bizottság ülésére érkezők megismerhetik, mit ért el eddig a FAO budapesti Európai és Közép-Ázsiai Regionális Irodája a vidéki nők helyzetének javítása terén. Az egész régióra kiterjedő stratégia (2016-2017) jelenti majd az alapot ehhez és a jövőbeli lépések megtervezéséhez.

Amint az az egyes országokat górcső alá vevő elemzésekben is olvasható, a nemek közti egyenlőtlenség hátterében leginkább társadalmi szokások állnak és a helyzetet tovább nehezíti a nők akadozó hozzáférése az erőforrásokhoz is. Egyrészt természetesen fontos a figyelemfelhívás, de ezen túl szükség van a nők gazdasági lehetőségeinek kiszélesítésére is.

Bitcoin (BTC) opciós lejárat felerősíti a volatilitást

A Bitcoin árfolyama ismét hektikusan mozog: december 26-án rövid időre 1,63%-ot emelkedett, 89 100 dollár fölé, majd visszacsúszott 88 500 dollár körüli szintekre. A hirtelen kilengések hátterében a pénteki, közel 28 milliárd dolláros Bitcoin opciós lejárat állhat, amely hagyományosan erős piaci mozgásokat vált ki.
2025. 12. 26. 23:00
Megosztás:

Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában

A Kreml és a Fehér Ház megállapodott az ukrajnai rendezési tárgyalások folytatásáról – jelentette be Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára újságírók előtt pénteken Moszkvában.
2025. 12. 26. 22:00
Megosztás:

A Solana 124 dolláron vs. Digitap ($TAP): Miért fontosabbak a banki infrastruktúrák, mint a tranzakciós sebesség 2026-ban?

A Solana jelenleg 124 dollár körül forog, de a banki infrastruktúrák hatása 2026-ban sokkal jelentősebb lehet. A Digitap ($TAP) a fizetési elszámolásra, kártyás fizetésre és fiat-hozzáférésre összpontosít.
2025. 12. 26. 20:00
Megosztás:

A következő másfél évtizedben az Egyesült Államok marad a világ legnagyobb gazdasága

Londoni pénzügyi elemzők szerint a következő másfél évtizedben várhatóan az Egyesült Államok marad a világ legnagyobb gazdasága.
2025. 12. 26. 18:00
Megosztás:

A lengyelek leginkább az egészségügy helyzete miatt aggódnak

A legnagyobb aggodalmat az egészségügyi ellátás elérhetősége kelti a lengyelek körében a 2026-os évre vonatkozóan – derült ki a Wirtualna Polska hírportál által pénteken közzétett felmérésből.
2025. 12. 26. 17:00
Megosztás:

Rekordot döntött az idén kötött brit fegyverexport-szerződések értéke

Rekordot döntött az idén kötött új brit fegyverexport-szerződések értéke.
2025. 12. 26. 16:00
Megosztás:

Újabb XRP árrobbanás jöhet 2026-ban? – Elemző szerint közeledik a következő nagy kitörés

Az XRP, a Ripple által támogatott kriptovaluta ismét a reflektorfénybe került, miután egy ismert elemző, CryptoBull újabb jelentős árfolyam-emelkedést vetít előre. Az elemzés szerint az XRP ismét ugyanabban a klasszikus mintában mozog, amely korábban is hatalmas árrobbanásokat eredményezett. De vajon tényleg küszöbön áll a következő nagy ralira való kitörés?
2025. 12. 26. 15:00
Megosztás:

Litván ultimátum a kriptovaluta szolgáltatóknak: Engedély vagy szankció 2025. december 31-ig!

Litvánia határozott lépést tett a kriptoszektor szabályozása felé: a balti állam központi bankja figyelmeztette a hazai kriptoeszköz-szolgáltatókat (CASP), hogy 2025. december 31-ig engedélyt kell szerezniük a működéshez – ellenkező esetben illegális tevékenységnek minősülhetnek, amely akár büntetőjogi következményekkel is járhat. Az európai MiCA-rendelet betartása immár nem választható – hanem kötelező. Aki lemarad, kimarad.
2025. 12. 26. 13:00
Megosztás:

Előrehozott parlamenti választást tartanak Koszovóban vasárnap

Előrehozott parlamenti választást tartanak vasárnap Koszovóban, azt követően, hogy a kormányzó Önrendelkezés (Vetevendosje) a februári választások után nem tudott kormányt alakítani.
2025. 12. 26. 12:00
Megosztás:

A Bitcoin gyenge pontja: Miért törik meg az árfolyam a 70–80 ezer dolláros sávban?

A Bitcoin árfolyama új történelmi csúcsok közelében jár, mégis rejtett gyengeségeket mutat a piac bizonyos árszintjein. Egy friss elemzés rávilágít arra, hogy a 70 000 és 80 000 dollár közötti zóna továbbra is a BTC egyik leginstabilabb, legkevésbé megtámogatott tartománya – ami kulcsfontosságú lehet a jövőbeli emelkedések vagy korrekciók szempontjából.
2025. 12. 26. 10:00
Megosztás:

Februárban vége lehet az alapszámla ingyenességének?

Az alapszámla jelenleg nem csak a szolgáltatások meghatározott körét kínálja ingyen, hanem még számlavezetési díjat sem kell fizetni utána mindaddig, amíg az infláció tartósan 4% alá nem csökken. A novemberi tényadat és az MNB decemberi inflációs előrejelzése alapján ez az időpont hamarabb elérkezhet, mint korábban várták.
2025. 12. 26. 09:00
Megosztás:

Izrael 350 milliárd sékelt fektet független fegyveripar létrehozásába

Izrael 350 milliárd sékelt (közel 33 ezer milliárd forint) fektet független fegyveripar kialakításába - ígérte Benjámin Netanjahu miniszterelnök a pilótaújoncok avatásának ünnepségén szerdán.
2025. 12. 26. 08:00
Megosztás:

Kaliforniában rekordmértékű esőt hozott a karácsony

Kaliforniában rekordmértékű esőt hozott a karácsony, az állam déli részén vészhelyzetet hirdettek áradások, villámáradások, földcsuszamlások miatt.
2025. 12. 26. 06:00
Megosztás:

A kripto felkerült a karácsonyi kívánságlistákra – az infláció újragondoltatja az amerikai ünnepi költekezést

Az emelkedő megélhetési költségek ellenére – vagy talán éppen miattuk – egyre több amerikai gondolkodik kriptovalutában karácsonyi ajándékként, derül ki a Visa friss felméréséből. A trend különösen a fiatalabb generációk körében erős, és azt sugallja: a kripto már nem pusztán spekuláció, hanem egyre inkább kulturálisan elfogadott értékhordozó.
2025. 12. 26. 05:00
Megosztás:

Ez a Kádár-kocka házak típushibája, emiatt nehéz kifűteni őket!

Megjött a zimankó, de a hőszigetelés még most is aktuális kérdés: létezik egy korszerű, különleges megoldás, amely már Magyarországon is hozzáférhető. A szakember szerint a Kádár-kockák esetében tipikus szerkezeti problémáról beszélhetünk, és azt is bemutatja, milyen lépésekkel, milyen módszerekkel lehet hatékonyan orvosolni a hibát.
2025. 12. 26. 03:00
Megosztás:

Ezzel trükkel felére csökkentheted a hűtőszekrényed áram-fogyasztását

Az energia-veszélyhelyzet miatt hamarosan már magasabb árról érkezhet számla, a gáz mellett pedig a megnövekedett áramfogyasztás is sokaknak okozhat fejfájást. Egyes háztartási eszközök használatát – például hűtőt, mosógépet vagy légkondit – a jövőben sem fogjuk tudni kiiktatni, pár trükköt azonban érdemes bevetni, amivel csökkenthetjük a kiadásokat.
2025. 12. 26. 02:00
Megosztás:

A 6-os lottót feladtad a hétre? Kár volt... A kukába is dobhatod a szelvényt...

A hazai szerencsejátékok közül a lottójátékok között meghatározó különbség van abban, hogy milyen eséllyel lehet elvinni annak főnyereményét. Most, a 41. heti lottóhúzás következik hétvégén, amikoris a hatoslottó várható főnyereménye 540 millió Ft, míg a hagyományos ötös lottón 1,353 milliárd forint van "meghirdetve" főnyereményként.
2025. 12. 26. 01:00
Megosztás:

Több mint 62 ezer cipősdoboz ajándékot gyűjtött a Baptista Szeretetszolgálat

Idén 62 ezernél is több cipősdoboz ajándékot gyűjtött és osztott ki a Baptista Szeretetszolgálat - közölte a szervezet kedden az MTI-vel.
2025. 12. 26. 00:05
Megosztás:

Amikor a Solana 10 dollár alatt volt, senkit nem érdekelt – most szűk a likviditás, és a Digitap ($TAP) vezeti a 2026-os legjobb kriptós előértékesítést

Sok kereskedő vegyes érzelmekkel gondol vissza az előző bikapiacra. Az árak emelkedtek, a hírek hangosak voltak, de a legtöbben mégis úgy érzik, lemaradtak a valódi mozgásokról. A piac kaotikusnak tűnt, a forgások gyorsak voltak, és kevés volt a meggyőződés. Mégis, ebben a zavaros környezetben is hatalmas lehetőségek nyíltak azok számára, akik időben észrevették őket. A Solana ennek tökéletes példája.
2025. 12. 25. 22:00
Megosztás:

4 kriptovaluta, amelyet határokon átnyúló fizetésekre terveztek — a Digitap ($TAP) vezeti a 2026-os legjobb előértékesítéseket

A pénzküldés országhatárokon túl továbbra is komoly terhet jelent a mindennapi életre nézve. A Világbank Remittance Prices Worldwide adatbázisa szerint a globális átlagos átutalási költség továbbra is valamivel 6% felett mozog, jóval meghaladva a régóta kitűzött nemzetközi célt.
2025. 12. 25. 20:00
Megosztás: