Csökkenéssel indultak az amerikai piacok
A kereskedés elején a Dow Jones Industrial Average index 0,3 százalékkal 15.506,73 pontra, az S&P 500 index 0,2 százalékkal 1.685,69 pontra, míg a Nasdaq Composite index 0,8 százalékkal 3.584,42 pontra csökkent. A hangulatot alapvetően a Microsoft és a Google tegnap piaczárás után közzétett második negyedéves gyorsjelentése rontotta el. A Googe 3,6 százalékos, míg a Microsoft 9,5 százalékos mínuszban tartózkodik.
A Google második negyedévi bevétele és nyeresége a szakértők által vártnál alacsonyabb volt, adózott eredménye 3,2 milliárd dollár, részvényenként 9,54 dollár volt a június végén zárult negyedévben. Ez 16 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbi 2,8 milliárd dollárt, részvényarányosan 8,42 dollárt. Az egyszeri tételek nélküli részvényarányos eredmény 9,56 dollár lett, alacsonyabb az elemzők által várt 10,78 dollárnál. A Google konszolidált bevétele, ami tartalmazza a Motorola mobilgyártó eredményeit is, 19 százalékkal 14,11 milliárd dollárra ugrott, ez azonban szintén kevesebb, mint a szakértők által várt 14,4 milliárd dollár.
Szintén a vártnál kisebb profitot ért el a Microsoft, elsősorban a személyi számítógépek iránti keresletcsökkenés miatt, aminek a hatására mérséklődött a szoftverek iránti kereslet is. A június végével záródó negyedévben a Microsoft 4,97 milliárd dolláros, részvényenként 59 centes nyereséget ért el 19,9 milliárd dolláros bevétel mellett. Egy éve még 18,06 milliárd dollár árbevétel mellett, 492 millió dollár, részvényenként 6 cent veszteségről számolt be. Idén, az egyszeri tételek nélkül számolt részvényenkénti nyeresége a negyedik pénzügyi negyedévben 52 cent lett, ami messze elmarad az elemzői várakozásokban foglalt 20,7 milliárd dolláros bevétel melletti 75 centtől.