Csökkenéssel zárt a magyar részvénypiac
Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője szerint csendes, unalmas kereskedés volt kedden a BÉT-en. Mint mondta, a reggeli várakozásaikkal kicsit "szembe ment a piac", mivel azzal számoltak, hogy az elmúlt napok dinamikus emelkedését követően jelentősebb esés következik.
Egy vártnál rosszabb amerikai makrogazdasági adat átmeneti negatív hangulatot okozott a piacokon, de ez sem okozott drámai változást - tette hozzá. Varga Zoltán, a QUAESTOR Zrt. elemzője azt közölte: mérsékelt csökkenéssel zárta a keddi kereskedést a BUX, a pénzpiacokat továbbra is az amerikai adósságplafon körüli vita tartja izgalomban. A nyugat-európai tőzsdeindexek is stagnálást, enyhe csökkenést mutattak.
A forint eközben enyhén erősödni tudott az euróval szemben, és a frank gyengülésének köszönhetően ismét 230 alá került a frank-forint árfolyam. A következő napokban is bizonytalan mozgásra lehet számítani, amíg az Egyesült Államok adósságplafonjával kapcsolatban nem sikerül megegyezni.
A Mol 175 forinttal, 0,85 százalékkal 20.415 forintra csökkent, 1,7 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 4 forinttal, 0,07 százalékkal 5.539 forintra erősödött, forgalmuk 6,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 9 forinttal, 1,65 százalékkal 538 forintra esett, forgalma 389,8 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 470 forinttal, 1,25 százalékkal 37.010 forintra gyengült, a részvények forgalma 222,8 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis értéke 28,8 millió forintos forgalom mellett 10 forinttal, 0,05 százalékkal 18.310 forintra csökkent. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.756,04 ponton zárt kedden, ez 3,36 pontos, 0,19 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.