IBM - csökkenő nyereség, zuhanó árfolyam
Az amerikai számítógépgyártó vállalat, az IBM nyeresége 1 százalékkal esett az idei első negyedévben a tavalyi azonos időszakhoz képest. A társaság a gyengülő jennel és a globális gazdasági bizonytalansággal indokolta a szakértők által vártnál rosszabb adatot.
A csütörtöki New York-i tőzsdekereskedés leállítása után ismertetett adatok szerint a március végével záródott három hónapban az IBM adózott eredménye 3,03 milliárd dollár, részvényenként 2,70 dollár volt az egy évvel korábbi 2,61 dolláros részvényarányos eredmény után. Egyszeri tételek nélkül a negyedéves profit 3 dollár volt részvényenként, a szakértők 3,05 dollárra számította. A cég szóvivője azt mondta, hogy a január közepétől gyengülő jen a nyereséget részvényenként 7 centtel csökkentette.
IBM részvény
A társaság árbevétele éves összehasonlításban 5,1 százalékkal, 23,41 milliárd dollárra mérséklődött az első negyedévben az egy évvel korábbi 24,67 milliárd dollárról. Elemzők nagyobb, 24,62 milliárd dollár bevételre és 3,05 dollár részvényenkénti nyereségre számítottak. A tegnapi kereskedésben a vállalat árfolyama 1,20 százalékkal, a tőzsdeidőn túli elektronikus kereskedésben pedig csaknem 3,5 százalékkal esett.