Csúcsot döntve telefonáltunk és interneteztünk a járvány második hulláma alatt

A belföldi negyedéves mobilinternet-forgalom 2020 végén túllépte a 126 millió GByte-ot, miközben egy évvel korábban még a 100 millió GByte-ot sem érte el – derül ki a mobiltelefon-, a mobilinternet- és a mobil M2M-szolgáltatások főbb mutatóinak alakulását tartalmazó legfrissebb mobilpiaci jelentésből, amelyet tegnap tett közzé a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH). A hazai telefonhívások forgalma egy év alatt 18 százalékos emelkedéssel 7,1 milliárd percre nőtt 2020 utolsó negyedévére az előző év azonos időszakához képest.

Csúcsot döntve telefonáltunk és interneteztünk a járvány második hulláma alatt

Az NMHH félévente új adatokkal bővülő mobilpiaci jelentéséhez negyedéves adatszolgáltatási kötelezettsége van a négy saját mobilhálózattal rendelkező szolgáltatónak, valamint azoknak a mobilszolgáltatóknak, amelyek a szolgáltatást saját hálózattal rendelkező mobilszolgáltatóval kötött hálózati szerződés alapján nyújtják. A friss dokumentum[1] a 2017 első negyedéve és 2020 negyedik negyedéve közötti időszakot öleli fel.

Kiugró érték a jelentésben, hogy 2019 végéhez képest 2020 végére a lakossági előfizetők egy SIM-kártyára jutó átlagos havi adatforgalma 42,8 százalékkal – a nem lakossági előfizetőké pedig 12,4 százalékkal – emelkedett. Mindez a 126 millió GByte-os összes belföldi mobilinternet-forgalmat nézve egy év alatt 35,3 százalékos növekedést jelent. A telefonhívások forgalma is közel ötödével, 7,1 milliárd percre nőtt, ugyanakkor itt nem volt lényegi eltérés a lakossági és a nem lakossági előfizetők szegmense között. A roamingszolgáltatás növekvő tendenciája viszont 2020-ban, különösen a második negyedévtől látványosan megtört. 2020 negyedik negyedévében mindössze harmadannyi SIM-kártyáról indítottak külföldről hívást és négytizednyiről interneteztek külföldről, mint egy évvel korábban. Az egy barangoló SIM-kártyára eső havi átlagos roaminghívás- és adatforgalom ugyanakkor drasztikusan megugrott: előbbi közel háromszorosára, 40,9 percről 114,7 percre, utóbbi közel 3,5-szörösére nőtt 0,8 Gbyte-ról 2,7 Gbyte-ra.

A vizsgált négy év alatt a SIM-kártyák száma érdemben nem változott, bár a mobilpiacon a forgalmat bonyolító SIM-kártyák száma 2020 első felében átmenetileg enyhén visszaesett. 2020 végén az aktivált SIM-kártyák száma 11,5 millió, míg a forgalmat bonyolító SIM-kártyák száma 10,6 millió darab körül alakult. Az előfizetéses (úgynevezett post paid) kártyák aránya a 2017 első negyedévi 60,2 százalékról a vizsgált időszak végére 69,5 százalékra emelkedett a feltöltőkártyás (úgynevezett pre paid) SIM-kártyák rovására. A mobilpiacon belül a mobiltelefon-szolgáltatás piaca telített, a hívásforgalmat bonyolított SIM-kártyák száma a 2020 végi 9,75 millió darabbal érdemben nem változott a bemutatott időszakban. A teljes hívásforgalom 96 százaléka számlás előfizetésről indul.

Az aktivált M2M (machine-to-machine) – tehát az emberi beavatkozás nélkül megvalósított, eszközök közötti kommunikációhoz kapcsolódó – SIM-kártyák száma évi tízszázalékos növekedéssel 1,3 millió darab fölé emelkedett 2020 második felében.

A legtöbb hanghívás és az adatforgalom zöme is 4G-n zajlik

A negyedik generációs mobil szolgáltatás, azaz a 4G szerepe folyamatosan nő a hangforgalomban, az időszak végére már a hívásforgalom közel fele – 47 százaléka – zajlott ilyen hálózaton, míg 2019 végén ez az arány csak 25 százalék volt. A növekedés oka vélhetően nemcsak a hálózatfejlesztés, hanem az is, hogy a felhasználók egyre több 4G képes készüléket használnak. 2020 végére így a 4G-s hívásforgalom meghaladta a 3G-s forgalmat, amely közel 46 százalékos volt. A 2G-hálózatok részesedése a hanghívásokból épp csak meghaladja a hét százalékot, egy százalékponttal csökkenve 2019 végéhez képest. A belföldi mobiltelefonálás hívásforgalma is nőtt az elmúlt egy évben: a számlás előfizetők havonta átlagosan több mint öt és fél órát (339 percet), a feltöltőkártyások több mint fél órát beszéltek készülékeiken a 2020 negyedik negyedéves adatok szerint. 2019 utolsó negyedévéhez képest 2020 végére az összes küldött SMS 18,8 százalékkal csökkent.

A teljes belföldi mobilinternet-forgalom 95 százalékát 4G-hálózaton továbbították 2020 végére; a 3G 3,6 százalékot, a 2G 1,5 százalékot tett ki. Az elmúlt négy évben az éves mobilinternet-forgalom több mint megháromszorozódott, 2020 végén túllépte az éves 474,4 millió GByte-ot. Ezen belül az összes forgalom kétharmadát kitevő okostelefonos szegmens adatforgalma 2020 utolsó negyedévére 87,2 millió Gbyte-ra bővült, ami az előző év azonos időszakához viszonyítottan 39,5 százalékos növekedést jelent. Egy számlás okostelefonos SIM-kártya 2020 végén havonta átlagosan 4,9 Gbyte adatforgalmat generált, míg egy feltöltőkártyás (pre paid) 1,5-öt.

A DIGI a jelentés története során először haladta meg a 2 százalékos piaci részesedést

A mobiltelefon-szolgáltatás piacán 2017 eleje és 2020 vége között folyamatosan a Magyar Telekom Zrt. volt a piacvezető a hívásforgalmat bonyolított SIM-kártyák alapján, részesedése 45 százalék körült alakult. A második Telenor Magyarország Zrt. részesedése ez idő alatt 2,4 százalékponttal csökkent, míg a harmadik Vodafone Magyarország Zrt.-é 0,9 százalékponttal nőtt.

A mobilinternet-piacon szintén a Magyar Telekom volt a piacvezető, részesedése 41 százalék körül alakult az internetforgalmat bonyolított SIM-kártyák alapján. Mögötte a Vodafone és a Telenor többször helyet cserélt, hasonló, 28 százalék körüli piaci részesedéssel, míg az év végére a DIGI negyedikként elérte a piac közel 2,5 százalékát.

Hozzászólások

Kedvezménykártyával élénkítenék a fővárosi turizmust

Úgynevezett Restart Budapest kedvezmény- és programkártya elindításával élénkítenék a fővárosi turizmust szakmai szervezetek, az idén megújult kártya harmadik vendégéjszakát, ingyenes fővárosi közlekedést és fürdő belépést kínál, és számos más kedvezmény is jár vele.
2021. 06. 18. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Józsefvárosi közétkeztetés: valótlanságot állít az önkormányzat, az összes jogsértés megállt a bíróság előtt

A sajtóban megjelenő híresztelésekkel ellentétben valótlan, hogy jogtalanul bírságolta meg a józsefvárosi önkormányzatot a Közbeszerzési Döntőbizottság.
2021. 06. 18. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb adóügyi fizetési kedvezményeket jelentett be a NAV

A Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára, Izer Norbert a szerdai napon újabb fizetési kedvezményeket jelentett be a koronavírus-járványt követő gazdasági helyreállítás keretében. A fizetési halasztásra és a részletfizetésre, valamint az adótartozás mérséklésére vonatkozó igényeket 2021 végéig lehet benyújtani, Karácsony Balázs, a BDO adóigazgatója gyakorlati példákon keresztül foglalta össze az intézkedések előnyeit.
2021. 06. 18. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyors ügyintézést ígér az MVM Démász a napelemes csatlakozók számára

Az MVM Démász a növekvő igények miatt felgyorsította a háztartási napelemes rendszerek hálózatra csatlakoztatását - közölte a szolgáltató az MTI-vel csütörtökön.
2021. 06. 18. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Budapesti útdíj bevezetését sürgeti a Levegő Munkacsoport

Minden személy- és tehergépkocsira kiterjedő budapesti útdíj bevezetéséért indít petícióta Levegő Munkacsoport. A kilométer-és szennyezés-arányos útdíj a teherautók esetében jelenleg is létezik országunkban mintegy 7100 kilométeren, ezt bővítenék ki Budapest egész területére, kiterjesztve a személygépjárművekre is, méghozzá úgy, hogy a városi útdíjból származó bevételt részben visszajuttatnák a rászoruló budapestieknek, részben pedig a környezetkímélőbb közlekedésre fordítanák.
2021. 06. 18. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Négycsillagos szálloda épül Debrecenben

Négycsillagos, 155 szobás üzleti szálloda épül Debrecen belvárosában, a 8,2 milliárd forint értékű beruházás alapkövét csütörtökön tették le a cívisvárosban.
2021. 06. 18. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Uniós támogatással fejlesztette a képzéseit a MATE

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) több mint 315 millió forint uniós támogatással fejlesztette a duális és kooperatív képzéseit 2017 szeptembere és 2021 májusa között - közölte az intézmény csütörtökön az MTI-vel.
2021. 06. 17. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A CNN nem helyettesíthető tokenekként értékesíti archívumának tartalmát

A CNN amerikai hírtelevízió nem helyettesíthető tokenekként (NFT) értékesíti az elmúlt több mint négy évtized meghatározó történelmi eseményeiről készített beszámolóit.
2021. 06. 17. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A ZMT Hungary Kft. belekezdett az autóipari alkatrészgyártásba

Közel 250 millió forint önerős beruházással autóipari alkatrészgyártást indított a zalaegerszegi ZMT Hungary Kft., további 50 millió forinttal pedig a fiatalok képzését támogatja - jelentette be a vállalat csütörtökön sajtótájékoztatón.
2021. 06. 17. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Enyhe emelkedéssel zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 269,94 pontos, 0,56 százalékos emelkedéssel, 48 795,68 ponton zárt csütörtökön.
2021. 06. 17. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Itt érdemes most ingatlanba fektetni

Az ingatlanpiac ismét magára talált, azonban a bérleti díjak még messze vannak a koronavírus-járvány előtti csúcstól. A lakásvásárlás ma is értékálló befektetés, de az elérhető bérleti hozam mellett mára a hosszú távú értéknövekedés is nagy súllyal esik latba a megtérülési számításban. Mit, mikor és hol érdemes megvásárolni? Az OTP Ingatlanpont szakértője befektetési szempontból vizsgálja a lakóingatlanok piacát.
2021. 06. 17. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedett az 5 és 20, csökkent a 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 10 milliárd forinttal nagyobb összegben, 75 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 20 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 06. 17. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb csalókra figyelmeztet a rendőrség

A rendőrséghez érkezett jelzések alapján sokakat hívtak fel magukat banki alkalmazottaknak - jellemzően bankbiztonsági vezetőnek - kiadó csalók telefonon, hogy banki adatokhoz férjenek hozzá.
2021. 06. 17. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ekkora összegből nyitott és újított fel üzleteket a Spar

Két új szupermarketet nyitott és két áruházát felújította a Spar Magyarország, a fejlesztések összértéke meghaladja az 1,9 milliárd forintot - közölte a vállalat csütörtökön az MTI-vel.
2021. 06. 17. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kivárnak az utazásokkal a magyarok

A magyarok többsége a koronavírus-járvány miatt továbbra is óvatos utazási terveit illetően: a válaszadók 63 százaléka legkorábban nyár végére tervez utazást, a nyáron utazni készülőknek ugyanakkor már 51 százaléka gondolkodik külföldi útban, ami meghaladja a tavaly nyár elején mért 44 százalékos arányt – derül ki a Netrisk.hufelmérésére érkezett közel 6000 válaszból.
2021. 06. 17. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új fővárosi körzeti rádiós pályázatot készít elő a Médiatanács

Elfogadta a Budapest 96,4 MHz és egy veszprémi helyi rádiós frekvenciára szóló pályázati felhívás tervezeteit, emellett négy helyi vidéki frekvenciapályázatot zárt le e heti ülésén a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. A grémium többek között túl hangos és burkolt reklámok, továbbá egy műsortámogató cég termékének szabálytalan népszerűsítése kapcsán is hozott döntéseket.
2021. 06. 17. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Olcsó megoldás helyett a tartósságra törekednek a gazdák

A lehető legjobb terméshozam a mezőgazdaságban is elsődleges. Az elmúlt egy év a gazdáknak is – ahogy mindenki másnak – különösen nehéz volt, hiszen a Covid-19 járvány mellett az időjárással is meg kellett küzdeniük. Komoly problémát okoz az állatok számára megfelelő minőségű alom és takarmány biztosítása, de erre már létezik egy professzionális megoldás, mely nem függ a kedvezőtlen időjárási körülményektől.
2021. 06. 17. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mi akadályoz meg minket abban, hogy ráleljünk az álommunkára?

Természetesnek vehető, hogy a COVID 19 okozta gazdasági sokkok miatt a politikusok és a szakértők, de az eddig kevésbé érdeklődők is nagyobb figyelmet szentelnek a munkaerő-piaci számok és folyamatok alakulásának, hiszen ez alapján lehet megítélni, hogyan teljesít majd a gazdaság, mennyire kerülnek veszélybe ágazatok, munkahelyek. Ezért mindenkinek hasznos lehet végiggondolni, hogy mi áll az adatok mögött, hogyan lehet helyesen megközelíteni, vagy éppen (félre)értelmezni (szándékosan vagy véletlenül) az adott kérdést.
2021. 06. 17. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Menekülteknek biztosít munkalehetőséget az IKEA

Menekülteknek biztosít munkalehetőséget az IKEA Az IKEA hosszú évek óta támogatja az egyenlőséget, a sokszínűséget és a befogadást. Idén az áruház migránsokkal foglalkozó non-profit egyesületekkel együttműködve olyan munkavállalói képességfejlesztő programokat indított, amelyek segítik a menekülteket a munkavégzéshez szükséges képességek fejlesztésében, munkatapasztalat-szerzésben és az új környezetbe való beilleszkedésben. A cél, hogy felkészítsék őket a jövőbeli munkavégzésre, és az új közösségekben való aktív részvételre. A program részeként az IKEA munkalehetőséget is kínál a jelentkezők számára. Magyarországon a Menedék – Migránsokat Segítő Egyesület segítségével indították el a kezdeményezést.
2021. 06. 17. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagy az érdeklődés az az önfoglalkoztatók támogatása iránt

Kimagasló az érdeklődés a 219 ezer forintos egyszeri támogatás iránt, a meghirdetés óta eltelt egy hétben már több mint másfélmilliárd forint értékben érkeztek be kérelmek - mondta Bodó Sándor. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM)foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a minisztérium szerdai közleményében hozzátette, az újraindulást megkönnyítő lehetőséggel azok a vállalkozók élhetnek, akik alkalmazott híján nem voltak jogosultak a bértámogatásokra.
2021. 06. 17. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások: