Czerván György - 21,5 milliárd forint hiányzik az agrárköltségvetésből

Összesen 21,5 milliárd forint hiányzik az agrárköltségvetésből a nemzeti támogatási oldalról, a hiányzó forrás elsősorban az állattenyésztési támogatásokat érinti - mondta Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárügyekért felelős államtitkára szerdán, Mezőfalván. A politikus a csirkehús-feldolgozással foglalkozó Her-Csi-Hús Kft. felújított baromfitelepének átadásán vett részt.

Czerván György beszédében rámutatott: a jövő évi költségvetési előirányzatot legalább a hiányzó összeggel növelni kell, a VM már elkezdte a tárgyalásokat az érintett tárcákkal az ügyben - tette hozzá. Az államtitkár szólt arról, hogy az ország nehéz helyzetben van, a természeti károk értéke körülbelül 200 milliárd forint az előzetes becslések szerint, ebből hozzávetőleg 150 milliárd a mezőgazdaságot érinti. Ehhez képest a kárenyhítési alap 4,5 milliárd forint - hívta fel a figyelmet.

 

Tájékoztatása szerint a kormány szeptemberben, a tényleges kárérték és az államháztartás helyzete ismeretében dönt majd arról, hogy a kárenyhítési alapot mekkora összeggel tudja, illetve akarja majd feltölteni. Kitért arra, hogy szakmai és politikai döntést igényel, hogy a 2013-ig működő SAPS, top-up rendszerben milyen lehetőségek vannak az állattenyésztés nagyobb támogatására. A top-up ugyanis egyre kisebb arányú az agrártámogatásokban, ugyanakkor az állattenyésztési támogatások nagy részét a top-up-ból fizették.

 

Az államtitkár által idézett adatok szerint Magyarországon az egy főre jutó, évi 63 kilogrammos hazai húsellátás több mint felét, 34 kilogrammot a baromfiágazat adja. A múlt évben a magyar mezőgazdaság teljes bruttó kibocsátásának a 37 százalékát adta az állattenyésztés, ebből a baromfiágazat 14,3 százalékot. Ezzel a legnagyobb állattenyésztési ágazattá vált, megelőzve a sertéságazatot - húzta alá az államtitkár.

 

Oláh István, a hernádi székhelyű Her-Csi-Hús Kft. ügyvezető igazgatója a baromfitelep átadása alkalmából elmondta: a cég a mezőfalvai telepet összesen 300 millió forintos beruházással fejlesztette, 150 millió forintos támogatás mellett, sikeresen pályázva az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA) Állattartó Telepek Korszerűsítése jogcímére.

 

A telepen található 12 istállóból 7 üzemelt 2010 márciusáig. A beruházással az istállók új tetőszigetelést kaptak, padozatukat is felújították, új etető- és itatórendszereket is beszereltek, korszerűsítették a szellőzést, és megoldották a hűtést. A fejlesztés előtt a mezőfalvai telepen 80 ezer csirkét tudtak egy turnusban felnevelni, most pedig 180 ezret – hangsúlyozta az ügyvezető.

 

Oláh István az MTI-nek elmondta: Magyarország negyedik legnagyobb csirkefeldolgozója, a hernádi székhelyű Her-Csi-Hús Kft. számára 2009 rekordév volt a feldolgozásban. A baromfipiac csökkenése ellenére 21.000 tonna felett dolgoztak fel csirkét élősúlyban, míg korábban a 20.000 tonnát éppen csak közelítették éves szinten. A cég árbevétele 9,5 milliárd forint körüli volt, 10 százalékkal nagyobb az előző évinél. Eredménye 120-140 millió forint volt.

 

Ez másfél százalék körüli jövedelmezőségi arányt jelent árbevétel-arányosan, kevesebbet, mint a 3 százalékos élelmiszeripari átlag. „Ez a jövedelmezőségi szint nem engedi meg ugyan az akvizíciókat - amelyekre egyébként a globalizáció készteti a vállalkozásokat -, de fejlesztésre elegendő” – mondta az ügyvezető. A magyarországi brojlercsirke-piacon körülbelül 10 százalékos részesedéssel rendelkező Her-Csi-Hús Kft.-nél kezd is összeállni a teljes baromfi vertikum.

 

A cég hernádi üzemében 10 millió csirkét vágnak évente, s 6.000 tonna húskészítményt gyártó üzeme mellett van már évi 104 ezres szülőpár állománya és saját baromfi keltetője is, amelyben éves szinten 12 millió tojást keltetnek. Ezek mellé 2007-ben vásároltak négy baromfitelepet. Ezeken a telepeken - Mezőfalván, Szabadegyházán, Hernádon és Győrben - 3 millió csirkét nevelnek évente, a többi alapanyagot szerződött partnereiktől vásárolják.

A Digitális Állampolgárság Program egyszerűsíti, gyorsítja a véradást

A Digitális Állampolgárság Program (DÁP) egyszerűsíti, gyorsítja a véradást - közölte a miniszterelnök főtanácsadója vasárnap a Facebook-oldalán.
2025. 09. 29. 06:00
Megosztás:

Ha 5 éve 500 dollárt fektettél volna XRP-be, ennyit érne ma a befektetésed

Az XRP, a világ harmadik legnagyobb kriptovalutája piaci kapitalizáció alapján, az elmúlt években látványos növekedést produkált. A Donald Trump vezette adminisztráció kriptobarát politikája és a Ripple elleni hosszan húzódó SEC-per lezárása után az XRP előtt megnyílt az út a gyorsabb intézményi terjeszkedés felé.
2025. 09. 29. 05:00
Megosztás:

Minden negyedik cég lemaradhat az év végi biztonsági határidőről

A magyar vállalatok többsége nincs felkészülve a NIS2 irányelv szerinti kötelező kiberbiztonsági auditokra – derül ki a ServerElite friss kutatásából.
2025. 09. 29. 04:00
Megosztás:

Bitcoin árfolyamelemzés: Dupla tető alakzat jelezheti a 100 ezer dolláros visszafordulást – Saylor ismét bizakodik

A Bitcoin árfolyama vasárnap, szeptember 28-án a 109 500 dolláros szinten konszolidálódott, miközben a hétvégi alacsony likviditás újabb bizonytalanságot hozott a piacra. Eközben a Strategy vezérigazgatója, Michael Saylor ismét buzdította követőit BTC-vásárlásra, annak ellenére, hogy a derivatívák és a technikai mutatók további lejtmenetet vetítenek előre.
2025. 09. 29. 03:00
Megosztás:

Utazási trendek az őszi szünetben

Törökország, Ciprus és Egyiptom továbbra is kiemelkedően népszerűek, de egyre többen választják a távolabbi egzotikus helyszíneket is, például a Maldív-szigeteket, Tanzániát vagy az Egyesült Arab Emírségeket.
2025. 09. 29. 02:00
Megosztás:

Civilek szerveztek tüntetést Prágában

Tüntetést tartottak vasárnap délután Prágában az Óvárosi téren azzal a jelszóval, hogy meg kell akadályozni, hogy az októberi választások után szélsőségesek kerüljenek hatalomra Csehországban.
2025. 09. 29. 01:00
Megosztás:

Brit külügy: újból érvénybe léptek a szankciók Irán ellen

A brit külügyminisztérium vasárnapi bejelentése szerint ismét érvénybe léptek az Iránnal szembeni szankciók, mivel Teherán jelentős mértékben megsérti az iráni nukleáris fejlesztési program korlátozásáról és ellenőrzéséről tíz éve kötött többhatalmi megállapodást (Joint Comprehensive Plan of Action, JCPoA).
2025. 09. 29. 00:05
Megosztás:

Megvannak a hatos lottó eheti nyerőszámai – nyertél?

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 39. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2025. 09. 28. 23:00
Megosztás:

Félmilliárd eurós lökést ad Afrika zöld átállásának az Európai Bizottság

Az Európai Unió 545 millió eurós támogatási csomagot indít Afrika támogatására a tiszta energiára való átállás felgyorsításában - jelentette be Ursula von der Leyen az Európai Bizottság elnöke vasárnap, az ENSZ-közgyűlés New Yorkban zajló ülésszakához kapcsolódva.
2025. 09. 28. 22:00
Megosztás:

MYX Finance, új szereplő a decentralizált származtatott (derivatív) kriptovaluta kereskedésben

Az elmúlt időszakban a kriptovaluta-piac életében új szereplő tűnt fel: a MYX Finance. Rövid idő alatt óriási figyelmet kapott, árfolyama látványosan megugrott, és sok befektető kíváncsi rá. De mi is pontosan a MYX Finance? Hogyan működik? Milyen szerepet játszik a kriptoderivatívák világában? Milyen előnyei és kockázatai vannak? Ezt az anyagot arra szánom, hogy laikusok számára is érthetően vezesse végig ezeket a kérdéseket – miközben technikai részleteket is bemutat – és kontextusba helyezze a MYX Finance szerepét a kriptovaluta-piacon.
2025. 09. 28. 21:00
Megosztás:

Forradalom a blokkláncon: így formálják át a kriptós treasury cégek a gazdasági jövőt

A kriptovaluták világa már rég nem csupán spekulációról szól. A blokklánc-ökoszisztémákban egyre nagyobb szerepet kapnak azok a vállalatok, amelyek nemcsak birtokolják a kriptoeszközöket, hanem aktívan részt vesznek az ökoszisztéma fejlesztésében és irányításában is.
2025. 09. 28. 20:00
Megosztás:

A Ripple nagy dobása: Az XRP a jövő globális fizetési rendszerének középpontjába kerülhet

Egyre több jel utal arra, hogy a Ripple és saját kriptovalutája, az XRP nem csupán túlélője lesz a kriptoipar változásainak, hanem aktív formálója is. Egy friss elemzés szerint a Ripple már évek óta szisztematikusan építi pozícióját a globális pénzügyi színtéren – és úgy tűnik, most érik be az évtizedes munka gyümölcse. A következő cikkből kiderül, hogyan kapcsolódik az XRP a fenntartható fejlődési célokhoz, a világ legnagyobb pénzügyi intézményeihez, és milyen szerepet tölthet be a jövő határokon átnyúló fizetéseiben.
2025. 09. 28. 19:00
Megosztás:

Cseh választások - Az ANO vezet, hét párt jutna be a képviselőházba

Egy héttel a képviselőházi választások előtt továbbra is az Andrej Babis volt kormányfő vezette ellenzéki Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) mozgalom támogatottsága a legmagasabb Csehországban - derült ki a legutóbbi országos felmérésből, amelyet a STEM akadémiai közvélemény-kutató intézet készített a CNN Prima News kereskedelmi hírtelevízió számára.
2025. 09. 28. 18:30
Megosztás:

Jaguar Land Rover leállás: hitelgaranciával tartja életben a beszállítókat London

A brit kormány 1,5 milliárd font (670 milliárd forint) hitelgaranciával segíti a kibertámadás miatt csaknem egy hónapja nem termelő Jaguar Land Rover (JLR) nehéz helyzetbe került beszállítóit.
2025. 09. 28. 17:30
Megosztás:

Felhős, az átlagosnál hidegebb idő várható

Jellemzően felhős és az átlagosnál hidegebb idő várható a jövő héten, a szél is élénk, olykor erős lesz, és eső, záporeső is előfordulhat. A hőmérséklet visszaesik: a hét második felében már csak 11-16 fok várható a legmelegebb órákban, hajnalban pedig a fagyzugos helyeken akár 0 fok alá is csökkenhet a hőmérséklet - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2025. 09. 28. 16:30
Megosztás:

Újabb csapás a Hyperliquid ökoszisztémára – 773 ezer dollárt loptak el a HyperDrive DeFi protokollból

Alig 72 órával a HyperVault nevű projekt 3,6 millió dolláros „rug pull”-ja után újabb súlyos biztonsági incidens rázta meg a Hyperliquid ökoszisztémát. Ezúttal a HyperDrive DeFi protokoll vált hackerek célpontjává, akik egy router sebezhetőséget kihasználva több mint 773 ezer dollárnyi eszközt loptak el, és különböző blokkláncokra utalták át azokat. Az eset újabb figyelmeztetés a decentralizált pénzügyek (DeFi) világának kockázataira.
2025. 09. 28. 15:00
Megosztás:

Deutsche Bank: 2030-ra a Bitcoin az arany mellé kerülhet a jegybankok tartalékaiba

Egyre erősebb a geopolitikai és monetáris bizonytalanság, ami új lendületet ad a Bitcoin és az arany iránti keresletnek. A Deutsche Bank elemzői szerint a következő évtized közepére a kriptovaluta jegybanki tartalékeszközként is helyet kaphat – az arany mellett.
2025. 09. 28. 14:00
Megosztás:

Szergej Lavrov: Oroszország továbbra is nyitott a tárgyalásokra a háború lezárásáról

Oroszország továbbra is nyitott a tárgyalásokra az ukrajnai háború lezárásáról - jelentette ki az orosz külügyminiszter az ENSZ-közgyűlés 80. ülésszakának általános vitáján tartott felszólalásában szombaton New Yorkban.
2025. 09. 28. 13:00
Megosztás:

Solana, Ethereum, Bitcoin – A következő kriptoboom nyertesei? Mike Novogratz szerint igen

A kriptopiac egyik legismertebb szereplője, Mike Novogratz ismét megszólalt – és most is nagyot mondott. A Galaxy Digital vezérigazgatója szerint véget ért a várakozás időszaka: a hagyományos pénzügyi világ belépett a kripto térbe, és ezzel kezdetét veszi egy új, példátlanul erős bikapiac. De mi hajtja majd ezt az új ciklust? És miért fogadhatunk szerinte Solanára, Ethereumra és Bitcoinra? Mutatjuk!
2025. 09. 28. 12:00
Megosztás:

Hatékonyság a kertészkedésben: a benzinmotoros háti permetezők előnyei

Esetleg eszedbe jutott már, mennyire fontos a kertápolás során a hatékony növényvédelem? Manapság rengetegen fordulnak a saját növénytermesztés felé, hiszen ki ne akarna friss zöldségeket és gyümölcsöket közvetlenül a kertjéből az asztalára tenni?
2025. 09. 28. 11:00
Megosztás: