Magyarország mégis megúszhatja a büntetést?

Magyarország hiteles költségvetési lépésekkel várhatóan elkerüli az uniós kohéziós támogatások Brüsszel által kilátásba helyezett befagyasztását, annál is inkább, mivel e támogatások megvonása jóval nagyobb terhet róna a magyar gazdaságra, mint a további takarékossági lépések - vélekedtek pénteki helyzetértékelésükben londoni felzárkózó piaci elemzők.

A héten az Európai Bizottság azt javasolta, hogy jövő januári hatállyal függesszék fel 495 millió euró - több mint 140 milliárd forint - Magyarországnak szánt kohéziós, vagyis felzárkóztatási támogatási összeg folyósítását, mert az EU-bizottság szerint az ország nem teljesítette deficitcsökkentési kötelezettségeit.
    

A BNP Paribas bankcsoport felzárkózó térségi közgazdászai befektetők számára összeállított, ezzel kapcsolatos pénteki elemzésükben annak a véleményüknek adtak hangot, hogy az EU-támogatás fontossága a magyar gazdaságban növekedett a globális pénzügyi válság óta, tekintettel arra, hogy a befektetési ráta az elmúlt 3-4 évben gyorsan csökken. A cég szakértőinek kimutatása szerint a magyar gazdaságban mérhető GDP-arányos befektetési ráta a válság kirobbanása előtti 22 százalékról 2011 végéig 17 százalékra csökkent, ami magyarázza a potenciális és a tényleges GDP-növekedés lassulását is.
    

A BNP Paribas elemzőinek számításai szerint ha Magyarország valóban elesne a bizottsági javaslatban szereplő teljes, 495 millió eurónyi kohéziós támogatástól, az 2013-2014-ben, kumulatív alapon 0,85 százalékpont GDP-növekedési mínuszt jelentene, a befagyasztás elkerüléséhez szükséges pótlólagos költségvetési kiigazítások ugyanakkor a 2012-2014 közötti időszakban is legfeljebb 0,25 százalékpontnyi növekedési veszteséggel járnának.
    

A cég szerint így "meglehetősen nyilvánvaló", hogy érdemes további megtakarítási lépésekkel elkerülni a kohéziós támogatás felfüggesztését.A BNP Paribas szakértői szerint "kétségtelen" az is, hogy ilyen strukturális jellegű költségvetési intézkedések végrehajtása egyben "simább" tárgyalásokat eredményezne a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az EU-val az új finanszírozási csomagról is.
    

Más nagy londoni házak elemzőinek véleménye szerint ugyanakkor lehetséges, hogy a kohéziós támogatások felfüggesztésének felvetése éppen az IMF/EU-finanszírozási csomaggal kapcsolatos uniós tárgyalási taktika része. A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni felzárkózó térségi közgazdászai minapi kommentárjukban közölték, hogy véleményük szerint a támogatások folyósításának felfüggesztése "messze nem eldöntött tény", és e lépés tényleges megtétele Brüsszel részéről "valószínűtlen".
    

A JP Morgan szakértői is azt valószínűsítették, hogy Magyarországnak 2012 végéig lesz ideje további költségvetési intézkedések bejelentésével elkerülni az uniós támogatások felfüggesztését. A cég londoni elemzői azt is jósolták, hogy e pótlólagos költségvetési intézkedések az IMF/EU-finanszírozási megállapodás feltételrendszerében is szerepelnek majd.
    

A JP Morgan szerint az EU csak abban az esetben hagyná jóvá a Magyarországnak szóló finanszírozási megállapodást, ha a program olyan államháztartási hiánycélokat jelöl ki, amelyek összeegyeztethetők a Magyarország ellen folytatott túlzottdeficit-eljárás megszüntetésével.
    

Mindezek alapján a JP Morgan londoni felzárkózó piaci közgazdászai úgy vélekedtek, hogy az EU a kohéziós támogatások felfüggesztésének kilátásba helyezését eszközként fogja használni a finanszírozási csomagról szóló majdani hivatalos tárgyalásokon, de a szankciót végül nem fogja érvénybe léptetni.(MTI)

Solana árfolyam-előrejelzés: Hamarosan vissza 200 dollárra? A Cardano továbbra is ingadozó, míg a Digitap akár tízszeres növekedést is elérhet előbb?

Bár a Solana (SOL) és a Cardano (ADA) árfolyama november eleje óta folyamatosan hullámzik, néhány influencer továbbra is optimista. Például az ismert véleményvezér, Curb, úgy véli, hogy a Solana árfolyama újra felszökhet 200 dollárra. Eközben Dan Gambardello megdöbbentette a kereskedők egy részét a Cardanóra vonatkozó jóslatával, miután az ADA ára több mint 10%-ot esett az elmúlt 30 napban.
2025. 11. 11. 22:30
Megosztás:

Az On-Chain és Off-Chain tranzakció fogalmak jelentése és értelmezése

Hogyan működik a tranzakciók két arca, az On-Chain és az Off-Chain a blokklánc világában? A blokklánc tranzakciók két útja – mit jelent az On-Chain és az Off-Chain működés, és miért fontos ez neked is?
2025. 11. 11. 22:00
Megosztás:

A ZK Proof jelentése és értelmezése a kriptovaluták világában

ZK Proof: az adatbiztonság jövője a gyakorlatban. A digitális korban, amikor az adatbiztonság, a magánélet védelme és a decentralizált pénzügyi rendszerek egyre nagyobb hangsúlyt kapnak, egy különleges technológia egyre gyakrabban kerül előtérbe: a ZK proof, vagyis a zero-knowledge proof.
2025. 11. 11. 21:30
Megosztás:

Mastercard: öt éve tart Magyarország digitális fejlettségének emelkedése

Öt év alatt 12 ponttal nőtt, így tavaly 63 pont volt a Mastercard Digitális Fizetési Indexe (DFI) Magyarországon - közölte a Mastercard legfrissebb jelentése alapján az MTI-vel kedden.
2025. 11. 11. 21:00
Megosztás:

Az OTP húzta le a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 604,8 pontos, 0,56 százalékos csökkenéssel, 107 229,31 ponton zárt kedden.
2025. 11. 11. 20:30
Megosztás:

9 legjobb új kriptovaluta 2025-ben a magas ROI reményében – A Digitap ($TAP) vezeti a novemberi vásárlási listát

A csendes hónapoknak vége — a kriptovaluta piac ismét felgyorsult, és az új projektek egy kitöréssel kecsegtető évre készülnek. A legígéretesebb választások néhány közös jellemzőt mutatnak: világos felhasználási cél, működő termék, erős token-gazdaságtan (tokenomics) és növekvő közösségek.
2025. 11. 11. 20:00
Megosztás:

Adóváltás adhat lökést a magyar zöldségeknek

Versenyképesebbé válhatnak a magyar zöldségtermelők és tovább fehéredhet az agrárszektor a fordított áfa bevezetésével. A szektort sújtó áfacsalásokat ugyanis leginkább ezzel a módszerrel lehetne gyorsan és a leghatékonyabb visszaszorítani, illetve a hazai áruk kereskedelmi pozíciója is javulna - derült ki a 450 szentesi termelőt tömörítő DélKerTÉSZ összefoglalójából. A szentesi termelők egyébként jó szezont zártak: 2025 első háromnegyed évében 53,5 ezer tonna zöldséget értékesítettek, ami 700 tonna növekedést jelent éves szinten. Az árbevétel pedig 260 millió forinttal, 16,5 milliárd forintra nőtt. Jövőre újabb beruházásokkal, üvegházakkal és fóliablokkok építésével pörgetnék fel az exportot.
2025. 11. 11. 19:30
Megosztás:

A Szerbiai Kőolajipari Vállalat orosz tulajdonosa kész átadni a vállalat irányítását

A Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) orosz tulajdonosa kész átadni harmadik félnek a vállalat feletti irányítást, és a működési engedély meghosszabbítását kérte az amerikai pénzügyminisztérium alá tartozó Külföldi Vagyonellenőrzési Hivataltól (OFAC) - közölte a szerb energiaügyi miniszter kedden.
2025. 11. 11. 19:00
Megosztás:

Javulnak a német elektromos és digitális ágazat gazdálkodási mutatói

A javuló szeptemberi és első három negyedévi megrendelési és forgalmi adatok tükrében kilábalni látszik a válságból a német elektromos és digitális ágazat a ZVEI ágazati képviseleti szervezet legfrissebb jelentése szerint.
2025. 11. 11. 18:30
Megosztás:

Elkészült az ELI ALPS szegedi lézeres kutatóközpont naperőmű parkja

Az ELI ALPS szegedi lézeres kutatóközpont naperőmű parkja megtestesíti azt az elvet, hogy az energiát megpróbáljuk minél hatékonyabban és kevesebb károsanyag-kibocsátással előállítani ott, ahol arra szükség van - jelentette ki az energiaügyi miniszter kedden Szegeden.
2025. 11. 11. 18:00
Megosztás:

Nőtt az éves infláció Csehországban

Októberben 2,5 százalékra emelkedett az éves infláció Csehországban a szeptemberi 2,3 százalékról - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal kedden Prágában.
2025. 11. 11. 17:30
Megosztás:

42 milliárdos természetvédelmi fejlesztés lesz a nemzeti parkokban

Az elkövetkező években 42 milliárd forintból 60 természetvédelmi projekt valósul meg a tíz hazai nemzeti parkban - jelezte az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős helyettes államtitkára hétfőn a Hortobágyi Nemzeti Park Látogatóközpontjában.
2025. 11. 11. 17:00
Megosztás:

Ausztriában havi szinten csökkentek, éves szinten nőttek a nagykereskedelmi árak

Az osztrák nagykereskedelmi árak havi szinten csökkentek, éves összevetésben nőttek októberben az osztrák statisztikai hivatal, a Bundesanstalt Statistik Österreich kimutatása szerint.
2025. 11. 11. 16:30
Megosztás:

Uniós oltalom alá kerültek a füredi borok

Az Európai Bizottság jóváhagyta a Füred megnevezés felvételét az oltalom alatt álló eredetmegjelölések (OEM) nyilvántartásába.
2025. 11. 11. 16:00
Megosztás:

A madárinfluenza-járvány ellenére sem lesz hiány libamájból

Az elhúzódó madárinfluenza-járvány ellenére sem várható hiány az idén hazai libahúsból és hízott libamájból - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kedden az MTI-vel.
2025. 11. 11. 15:30
Megosztás:

Tovább csökkent az ingatlanok értékesítési ideje októberben

Az ingatlanok értékesítési ideje szinte minden szegmensben tovább rövidült októberben a Duna House legfrissebb elemzése szerint, miközben a kereslet az augusztusi rekord után fokozatosan csökkent - tájékoztatta az ingatlanközvetítő társaság kedden az MTI-t.
2025. 11. 11. 15:00
Megosztás:

Nem minden deepfake, ami nem tetszik

Már annak a tudata is kárt okoz, hogy létezik a deepfake-jelenség, hiszen emiatt sokan utasítanak el egy számukra kényelmetlen álláspontot azzal, hogy az nem a valóság része, hanem csak manipuláció. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) deepfake-kel foglalkozó podcastsorozatának harmadik epizódja a mesterséges intelligencia sötét oldalának is nevezett technológia újabb aspektusait tárja fel.
2025. 11. 11. 14:30
Megosztás:

Változatlan árakon - a magyar inflációs adat margójára

Ma reggel az októberi fogyasztói inflációs adatok érkeztek. A fogyasztói árak havi szinten – már harmadik hónapja – továbbra sem változtak, s az éves inflációs mutató így az előző hónapokhoz hasonlóan 4,3 százalékon stagnált. A tényadat kicsit jobb lett az általunk várt 4,4 százaléknál, így a mai adat kisebb pozitív meglepetésként értékelhető. A maginflációs mutató a bázishatás következtében emelkedett, 4,2 százalékra.
2025. 11. 11. 14:00
Megosztás:

Változatlan árakon - a magyar inflációs adat margójára

Ma reggel az októberi fogyasztói inflációs adatok érkeztek. A fogyasztói árak havi szinten – már harmadik hónapja – továbbra sem változtak, s az éves inflációs mutató így az előző hónapokhoz hasonlóan 4,3 százalékon stagnált. A tényadat kicsit jobb lett az általunk várt 4,4 százaléknál, így a mai adat kisebb pozitív meglepetésként értékelhető. A maginflációs mutató a bázishatás következtében emelkedett, 4,2 százalékra.
2025. 11. 11. 14:00
Megosztás:

Zöld technológia a fürdőszobában: hogyan csökkentik a mosógépek a vízfogyasztást?

Az otthoni háztartási gépek között is egyre fontosabb szerepet kap a fenntarthatóság: a víz- és energiahatékony megoldások előnyösek környezet számára, de pénztárcánknak is jót tesz. Cikkünkben azt vizsgáljuk, miként segíthetnek a korszerű készülékek a fürdőszobai vízfogyasztás visszaszorításában.
2025. 11. 11. 13:30
Megosztás: