Dél-Koreában befektetőkkel is tárgyalt az NGM helyettes államtitkára

Magyarországon már megtelepedett koreai cégek vezetőivel, valamint új potenciális befektetőkkel is találkozott dél-koreai hivatalos látogatása során Hidvéghi Balázs külgazdaságért és nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkár - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium pénteken az MTI-vel.

Hidvéghi Balázs február 13-16. között tartózkodott Dél-Koreában, ahol tárgyalásokat folytatott a gazdasági, a külügy-, és a mezőgazdasági minisztérium vezetőivel, valamint Jong-Wha Lee-vel, a koreai elnök gazdasági főtanácsadójával. A Magyarországon jelen lévő legnagyobb dél-koreai cégek közül a Samsung Electronics, a Samsung SDI, a Hankook Tire és a Samyang vezetőivel találkozott. Február 16-án sor került Hidvéghi Balázs, valamint koreai oldalról Moon Jae Do, a Tudásalapú Gazdasági Minisztérium miniszterhelyettesének társelnökletével a Magyar-Dél-Koreai Gazdasági Vegyesbizottság Ipari Albizottságának 4. ülésére.

 

Az ülésen áttekintették a felek kétoldalú gazdasági kapcsolatok helyzetét, valamint az együttműködés további lehetőségeit. Ezen a rendezvényen Dobos Erzsébet, a Nemzeti Külgazdasági Hivatal, a HITA elnöke is részt vett. A helyettes államtitkár kijelentette, hogy Magyarország további, stratégiai együttműködésben érdekelt Koreával, ezért hamarosan magyar üzletember delegáció kíséretében újabb magas szintű gazdaságdiplomáciai küldöttség utazik az ázsiai országba. A kétoldalú gazdasági kapcsolatok fejlesztésében húzóerőként hat a dél-koreai vállalatok közvetlen tőkebefektetéseinek növelése.

 

A magyarországi befektetések jelenlegi becsült állománya 1,3 milliárd dollár. Mintegy 40 koreai vállalkozás működik Magyarországon, amelyek hozzávetőleg 20 ezer munkavállalót foglalkoztatnak. A legismertebb dél-koreai konglomerátumok szinte mindegyike jelen van a magyar piacon: a Samsung Csoport, az LG Csoport, aDaewoo Csoport és a Hanwha Csoport is. A dél-koreai cégek fontos potenciális befektetési célországként tekintenek Magyarországra, és folyamatosan érdeklődnek a további befektetési lehetőségek iránt.

 

A Koreai Köztársaság a kelet-ázsiai térség vezető gazdasági hatalma, a G20 tagja, a világ 14. és Japán, Kína és India után Ázsia 4. legnagyobb gazdasága. A KSH 2010. évi adatai szerint Dél-Korea az ázsiai országok viszonylatában Magyarország 2. legnagyobb kereskedelmi partnere és 7. legjelentősebb exportpiaca. (MTI)

NAV 2024: kevesebb vizsgálat, több eredmény − új korszak az adatvezérelt ellenőrzésekben

Megjelent a NAV 2024-es tevékenységét összegző évkönyv, amelyből kiderül: az adóhatóság kevesebb, de célzottabb ellenőrzéssel dolgozik, miközben hatékonysága látványosan nőtt. A Deloitte szakértői szerint a transzferár-ellenőrzések, az online kereskedelem és az újonnan alakult vállalkozások számíthatnak fokozott figyelemre 2025-ben és 2026-ban.
2025. 11. 11. 06:30
Megosztás:

Tudatos tempó a volán mögött: Az Allianz szerint a lassabb zenével biztonságosabb lehet a vezetés

Minden harmadik zenét hallgató magyar autóvezető tapasztalta már, hogy a zene ritmusa hatással volt arra, ahogyan vezet. Tízből heten a vidám, pörgős számokat kedvelik, koncentrációt segítő és megnyugtató zenét viszont lényegesen kevesebben hallgatnak (16 és 17%). . Pedig a tanulmányok azt mutatják, hogy a könnyedebb, lassabb dallamok jótékonyan hatnak a vezetési stílusra. Ezért az Allianz elindította a Tudatos Tempó nevet viselő kampányát, amelynek keretében a Spotify felhasználók személyre szabott, lassabb ütemű lejátszási listát kapnak a zenehallgatási előzményeik alapján, ami segítheti a biztonságosabb vezetést.
2025. 11. 11. 06:00
Megosztás:

Az OTP az Alkotmánybírósághoz fordul az ATM törvény miatt

Az OTP Bank Nyrt. több hitelintézettel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett elő az Alkotmánybírósághoz, amelyben kéri az automata bankjegykiadó gépek telepítéséről szóló jogszabályok egyes rendelkezései Alaptörvénybe ütközésének megállapítását - közölte a pénzintézet a tőzsde honlapján hétfőn.
2025. 11. 11. 05:30
Megosztás:

Uszításért feljelentették Románia új miniszterelnök-helyettesét

Közösség elleni uszításért bűnvádi feljelentést tett Oana Gheorghiu román miniszterelnök-helyettes ellen a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM), miután a politikus "éhező gyermekek" helyzetére hivatkozva megkérdőjelezte a bírák és ügyészek különnyugdíjának társadalmi indokoltságát.
2025. 11. 11. 05:00
Megosztás:

A szélsőséges időjárás már most kihat az élelmiszertermelésre

Interjú a FAO Éghajlatváltozási, Biológiai Sokféleségi és Környezetvédelmi igazgatójával, Kaveh Zahedivel a FAO legfontosabb üzeneteiről a COP30 kapcsán
2025. 11. 11. 04:30
Megosztás:

Enyhültek a geopolitikai kockázatokkal kapcsolatos globális üzleti félelmek

5Mérséklődtek a geopolitikai kockázatok keltette aggályok a globális üzleti szektorban, és különösen markánsan enyhültek a közel-keleti konfliktus újbóli fellángolásával kapcsolatos üzleti félelmek az egyik legtekintélyesebb pénzügyi-gazdasági elemzőműhely, az Oxford Economics hétfőn Londonban ismertetett friss befektetői felmérése szerint.
2025. 11. 11. 04:00
Megosztás:

Egyedülálló módon 2,5 százalékra csökkentek a Kisfaludy Turisztikai Hitelközpont hitelkamatai

Még kedvezőbb, 2,5%-os fix éves kamattal kínálja hiteleit a Kisfaludy Turisztikai Hitelközpont. Ezzel a turisztikai szolgáltatók számára érhetőek el a legalacsonyabb kamatozású hitelek Magyarországon, a legkedvezőbb feltételekkel. A turisztikai finanszírozás megújítása az egész ágazat dinamikus fejlődéséhez hozzájárul.
2025. 11. 11. 03:00
Megosztás:

Szlovénia és Olaszország korszerűsíti a határon átnyúló villamosenergia-vezetékeket

A szlovén Eles és az olasz Terna villamosenergiahálózat-üzemeltető vállalatok képviselői hétfőn megállapodást írtak alá a két ország hálózatát összekötő távvezetékek felújításáról. A 250 millió euró összértékű beruházásból a szlovén fél 90 millió eurót vállal, a projekt befejezését pedig 2031-re tervezik.
2025. 11. 11. 02:30
Megosztás:

Új elemekkel bővült a Hungarikumok Gyűjteménye és a Magyar Értéktár

A Hungarikum Bizottság döntése szerint két új érték került be a Hungarikumok Gyűjteményébe, a magyar nyereg és a Pető-módszeren alapuló Konduktív Pedagógia Rendszer - jelentette be Nagy István agrárminiszter a tárca hétfői tájékoztatása szerint.
2025. 11. 11. 02:00
Megosztás:

MNB: együttműködési megállapodást írt alá Varga Mihály a koreai jegybank elnökével

Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke bázeli útja során partnerségi megállapodást írt alá a Koreai Nemzeti Bank elnökével, az egyezmény lehetőséget teremt a jegybankok közötti tudásmegosztásra és közös kutatásokra, elsősorban a digitális pénzügyi innovációk területén - közölte a jegybank hétfőn az MTI-vel.
2025. 11. 11. 01:30
Megosztás:

Ha így füstöl a kéményed, azonnal hívj szakembert!

A kémény füstje nem csak füst – sokszor vészjelzés. Ha fával vagy szénnel fűtesz, a kéményből felszálló füst színe, sűrűsége és iránya sokat elárul a fűtési rendszer állapotáról.
2025. 11. 11. 01:00
Megosztás:

Magyarország és Észak-Rajna-Vesztfália gazdasági együttműködése stratégiai jelentőségű

Sok érdekazonosság fennáll Magyarország és Észak-Rajna-Vesztfália között, mint például a kontinens versenyképességének megőrzése, amihez azonban az Európai Unió politikai működésének reformjára van szükség - közölte Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára hétfőn Düsseldorfban.
2025. 11. 11. 00:30
Megosztás:

A Bitcoin valós értéke 170 000 dollár – állítja a JPMorgan: De az elemzők szerint a $TAP valós értéke akár 100-szoros is lehet

A világ egyik legnagyobb bankja, a JPMorgan merész új célárat határozott meg a Bitcoin számára.
2025. 11. 10. 23:30
Megosztás:

Stratégiai Bitcoin-vásárlás: Rekordközeli árfolyamon csapott le újabb 487 BTC-re a világ legnagyobb kripto-kincstára

A Bitcoin-vásárlási láz nem csillapodik a vállalati szektorban – különösen nem a Strategy Inc. háza táján. A Michael Saylor vezette cég újabb, közel 50 millió dollár értékű BTC-beszerzést jelentett be, amivel már több mint 641 ezer Bitcoinnal rendelkezik. A lépés újabb fontos állomás a vállalat hosszú távú kriptostratégiájában, miközben 2025-ös hozamai is kiemelkedők.
2025. 11. 10. 22:30
Megosztás:

4 legjobb altcoin, amit most érdemes megvenni – ezek akár 10-szeresen is túlteljesíthetik a Solanát ($SOL) ebben a ciklusban

Nem titok, hogy a Solana korábban az egyik legjobb altcoinnak számított a piacon. Ahogy azonban a Solana fejlődött és növekedett, bekerült a top 5 kriptovaluta közé, így mára túlságosan nagy lett ahhoz, hogy 10-szeres vagy annál nagyobb hozamot biztosítson.
2025. 11. 10. 22:00
Megosztás:

Idén 30. alkalommal indította el adventi adománygyűjtését az Ökumenikus Segélyszervezet

Idén 30. alkalommal indította el hagyományos adventi adománygyűjtését a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet hétfőn; a rendezvényen ismert önkéntesek, munkatársak, illetve vállalati partnerek képviselői segítettek a gyűjtés jelképévé vált mézeskalács szívek díszítésében.
2025. 11. 10. 21:30
Megosztás:

Bitcoin eladási hullám: az Economist szerint a kamu Satoshi Nakamoto száll ki a BTC-ből

Árnyak a Bitcoin mögött: az Economist gazdasági elemzője szerint „kamuszemély” Satoshi titokban adja el BTC-it.
2025. 11. 10. 21:00
Megosztás:

Legfontosabb kriptós előértékesítések 2025-ben: Miért okosabb választás a $TAP, mint a „Solana mémcoinok”

A mémcoinok azért vonzóak a befektetők számára, mert néhány nap alatt robbanásszerű hozamokat kínálhatnak. A Solana hálózatán percenként jelennek meg új mémcoinok, amelyek közül némelyik egyetlen éjszaka alatt több ezer százalékkal is kilőhet. Ez a vírusos vonzerő – amelyet a közösségi média hype és a mémalapú közösségek generálnak – sok befektetőt arra késztet, hogy a mémcoinokat tekintse a legígéretesebb altcoinoknak, amelyek életre szóló vagyonhoz vezethetnek.
2025. 11. 10. 20:30
Megosztás:

Magyarul is megjelent és ingyenesen hozzáférhető a controlling terület egyik alapműve

Magyar egyetemi hallgatók is tanulhatnak már a külföldön 15 kiadást megélt Controlling című könyvből, ráadásul a Péter Horváth Stiftung (Horváth Péter Alapítvány) jóvoltából ingyen juthatnak hozzá.
2025. 11. 10. 20:00
Megosztás:

Váltás a cégtulajdonosok között: az Y generáció lett a magyar vállalkozások új motorja

A rendszerváltás után alapított cégek alapítói tömegesen adják át a helyüket: az X generáció stabil, de már visszavonulóban van, az Y pedig átvette a kezdeményezést. Az új alapítások közel felét már a 30–40-es korosztály indítja, miközben a Z generáció is belépett a vállalkozói térbe.
2025. 11. 10. 19:30
Megosztás: