Devizahitelesek! A kezelési költségnek is van árfolyamkockázata

A devizahitelesek számára a kezelési költségnél is megjelenik az árfolyamkockázat, hiszen ezt is devizaalapon számítják, holott erre a bank a hitel felvételekor nem köt fedezeti ügyletet.

Bár a pénzügyi felügyeletnek az a javaslata, hogy a törlesztőrészleteknél a bankok a jegybanki középárfolyamot alkalmazzák, a kezelési költséget is csökkenti néhány százalékkal, ám így is marad árfolyamkockázat. A középárfolyam alkalmazása akár 5-6 százalékkal is csökkenthetné a törlesztőrészleteket, bár a bankoknak - mivel az MNB középárfolyamánál drágábban jutnak forráshoz - egy ilyen intézkedés veszteséget okozna, s kérdéses, hogy azt áthárítanák-e az ügyfelekre.

 

Míg a banki források eladási és vételi árfolyama közötti különbség például a svájci franknál nem éri el az 1 forintot, a kereskedelmi bankok gyakorlatában a svájci franknál az eladási és a vételi árfolyam közötti különbség ennek akár háromszorosa, négyszerese. A középárfolyamtól eltérő kereskedelmi banki devizaárfolyamnak van indoka - legalább részben -, a kezelési költség "devizaalapúságát" azonban sok szakértő szerint nem indokolja semmi. A válságot követően, a forint gyengülésével nemcsak a forintban fizetendő kamat- és tőketartozása nőtt meg az ügyfeleknek, de még a hitel kezeléséért is többet kell fizetniük.

 

A devizahitelezés indulásakor ez a kockázat nem volt jelentős, hiszen az árfolyamok nem "lengtek ki", szűk sávban mozogtak, ma már azonban jelentős pluszterhet jelent. Megoldás lehetne, ha a kezelési költséget a hitelfelvételkori árfolyamon rögzítenék, de nem valószínű, hogy erről a bankok maguk döntenének - vélik a pénzügyi szakértők. A bankok egyelőre más irányban tettek lépéseket a devizahitelesek terheinek könnyítésére. Az OTP Banknál az ingatlanfedezetű svájci frank és japán jen alapú hitelek állományát érintette az a kamatcsökkentés, amelyet június elejétől alkalmaznak azzal a céllal, hogy könnyítsenek az ügyfelek - a jelenlegi gyenge forint miatt megemelkedett - fizetési terhein.

 

A svájci frank alapú hiteleknél 0,75 százalékpontos, a japán jen alapú hiteleknél pedig 0,50 százalékpontos volt a kamatcsökkentés. Az intézkedések az árfolyamgyengülést 10 forinttal mérséklik a svájci frank és a japán jen hitelek törlesztőrészleteiben.

 

Az FHB három hónapig maximum 205 forintos kedvezményes törlesztési árfolyamon számolja el a svájci frank alapú jelzáloghitelek esedékes törlesztő részletét, ha a frank erősebben állna. A kedvezményes törlesztési árfolyam alkalmazását azonban felfüggesztik, ha a Magyar Nemzeti Bank (MNB) svájci frank középárfolyam jegyzése a megelőző 30 nap átlagában meghaladja a 215 forintot. A Budapest Bank 60 bázisponttal csökkenti a svájci frank alapú és 100 bázisponttal forint alapú jelzáloghiteleinek kamatát a hitelüket rendben törlesztőknek.

 

Az Erste Bank pedig 5 forint árfolyamkedvezményt nyújt a svájci frankban eladósodott lakossági ügyfelének. Emellett a pénzintézet most a szerződésmódosítási díj elengedésével is támogatja a bajba jutott ügyfeleit. A Raiffeisen Bank Zrt. a devizában felvett hitelek forintra történő átváltásakor az ügyfeleinek elengedi a hitelbírálati díjat és az előtörleszési díjat. Bába Ágnes, a K and H Csoport vezérigazgató-helyettese korábban azt közölte az MTI-vel, hogy a K and H Bank 2010. június 1-től a svájci frank alapú jelzáloghitelek forintra átváltását a MNB középárfolyamán biztosítja az adósoknak, amíg a svájci frank és forint keresztárfolyam tartósan - legalább 30 napon át folyamatosan nem csökken 175 forint alá.

 

Az UniCredit Bank arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az ügyfelek terheinek mérséklése érdekében 2010. július 15-étől a svájci frank alapú hiteleknél - a szerződésekben szereplő devizaeladási árfolyam helyett - az UniCredit magánszemélyekre vonatkozó deviza-középárfolyamát alkalmazza a havi rendszeres törlesztőrészlet meghatározásánál. Ez a jelenlegi árfolyamszintek mellett svájci frankonként akár 5-6 forint megtakarítást jelent az ügyfeleknek. A könnyítést a magánszemélyeknek nyújtott frank alapú jelzáloghitelek (lakáscélú és szabad felhasználású jelzáloghitelek) és a személyi kölcsönök esetében az UniCredit legalább 2010. október 31-éig fenntartja. Ha a svájci frank árfolyama ezután a határidő után is erős marad, az UniCredit dönthet a kedvezményes árfolyam meghosszabbításáról. A hitelintézet a tavasz folyamán már csökkentette a svájci frank alapú jelzáloghitelei kamatát, illetve továbbra is ügyfelei rendelkezésére áll hitelkönnyítő csomagjával, amely a törlesztésükben rövidebb-hosszabb ideig nehézséggel küzdő hitelesek számára kínál megoldást függetlenül a kölcsön devizanemétől.

 

A CIB Bank a fizetési nehézségekkel szembesülő ügyfelei számára számos megoldást dolgozott ki, közülük legtöbben a CIB Megoldást Hitelt választották. Eddig több mint 10.000 ügyfelük hitelét ütemezték át - közölte a bank az MTI-vel. A CIB Bank a 2008-as jelentős árfolyam emelkedést követően lehetővé tette a svájci frank alapú devizahitelek átváltását euróra, kedvezményes árfolyam alkalmazása mellett a CIB Megoldás Hitel keretén belül. A megoldás hitel révén a havi fizetési kötelezettség megfizetésére a bank 1, 2, vagy 3 éves könnyített időszakot biztosít, amely alatt az eredeti részletnek csak 75, 50 vagy csupán 25 százalékát kell teljesíteni. A bank közleménye megemlíti, hogy 2008 végén a CIB Bank évi 4,69 százalékról 4,99 százalékra, mindössze 0,3 százalékponttal emelte meg a frank alapú lakáshitelek kamatát. A forrásköltség- és a kockázati felár emelkedésének (2-4 százalék) nagy részét a CIB Bank vállalta magára.


Itt a nagy cigaretta áremelés! Ennyibe kerül egy doboz cigi mától - Árlista

Novemberben ismét többet fizethetnek a dohánytermékekért a magyar vásárlók: a jövedéki adó emelése a cigaretták, a hevített termékek és a vágott dohány fogyasztói árára is hatással lehet. Cikkünkben bemutatjuk az egyes cigaretták 2026. november 2-től érvényes dobozárait.
2026. 11. 02. 01:00
Megosztás:

Kiírta az MTI vezérigazgatói pályázatát a Független Közmédia Testület

Nyílt pályázatot írt ki a Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt. vezérigazgatói tisztségének betöltésére a Független Közmédia Testület (FKT). A testület erről vasárnap közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2026. 11. 01. 23:00
Megosztás:

Halottak napja - Temetői körkép

Meghosszabbított temetői nyitvatartással, nagyobb közösségi közlekedési kapacitással és megerősített rendészeti jelenléttel segítik a megemlékezőket mindenszentek és halottak napja alkalmából Budapesten és több vidéki városban. Az MTI tudósítóinak vasárnapi beszámolói szerint idén is sokan keresték fel a sírkerteket, a legtöbb helyen zavartalan volt a közlekedés és a parkolás.
2026. 11. 01. 22:00
Megosztás:

A BlackRock a jenalapú stabilcoinok felé nyit: új együttműködés indul

A BlackRock, az SBI Holdings és a Startale azt vizsgálja, hogyan kapcsolhatók össze a tokenizált pénzpiaci alapok a japán jenhez kötött JPYSC stabilcoinnal.
2026. 11. 01. 21:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 44. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 01. 20:00
Megosztás:

Mintegy 455 ezer nyugdíjas kaphat kiegészítő emelést 2027-ben

A januári 3 százalékos általános nyugdíjemelésen felül mintegy 455 ezer alacsony nyugdíjú ember járandóságát növelné a 2027-es költségvetés tervezete - olvasható a kormány honlapján közzétett közleményben.
2026. 11. 01. 18:00
Megosztás:

Így emelkedik a pedagógusok bére

További jelentős lépésekkel folytatódik a pedagógusok bérrendezése - olvasható a 2027-es költségvetésről szóló törvényjavaslatban. A péntek éjszaka benyújtott törvényjavaslat szerint 2027-től átlagosan öt és fél százalékos fizetésemelésben részesülnek a pedagógusok és oktatók, az intézkedés 164 ezer dolgozót érint, a költségvetési ráfordítás pedig 120 milliárd forint.
2026. 11. 01. 17:00
Megosztás:

Borult, többfelé esős idővel indul november első hete

Borult, többfelé esős idővel indul november első hete, általában 8-13 Celsius-fokos csúcshőmérséklettel. Szerdától egyre naposabbra fordul az idő, de kissé csökken a nappali felmelegedés: a legmelegebb órákban már csak 7 és 11 fok közötti hőmérséklet várható, miközben visszatérnek a fagyos hajnalok is - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 11. 01. 16:00
Megosztás:

Munkacsoport alakul a Palatinus-tó megmentésére

Munkacsoportot alakítanak a Komárom-Esztergom megyei Palatinus-tó megmentésére az érintett polgármesterek, önkormányzatok, tulajdonosok és vízügyi szakemberek részvételével - közölte Radnai Márk működő és emberséges Magyarországért felelős kormánybiztos a Facebook-oldalán vasárnap.
2026. 11. 01. 15:00
Megosztás:

Tíz észak-balatoni vasútállomás és megállóhely felújítása kezdődik el

Tíz észak-balatoni vasútállomás és megállóhely felújítása kezdődik el, annak köszönhetően, hogy elérhetővé váltak az uniós fejlesztési források - erről a közlekedési és beruházási miniszter számolt be vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. 11. 01. 14:00
Megosztás:

A Kreml haszontalannak tartja, hogy Európa most részt vegyen rendezési tárgyalásokon

Európának ott kell lennie az ukrajnai rendezéséről szóló tárgyalásokon, de a jelenlegi hozzáállása mellett ez a részvétel haszontalan lenne - jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára a Rosszija 1 televízióban vasárnap sugárzott nyilatkozatában.
2026. 11. 01. 13:00
Megosztás:

Binance-hack: milliárdokkal pótolják a veszteséget, készül a kiutalások újraindítása

Több mint 6,34 milliárd dollárt különített el a Binance a mintegy 6,3 milliárd dolláros kibertámadás veszteségeinek fedezésére. A kriptotőzsde vállalása szerint a pénzügyi terhet a vállalat viseli, miközben az ellopott kriptovaluták pótlása és a kiutalások helyreállítása párhuzamosan zajlik. A legfontosabb kérdés most az, hogy az ügyfelek mikor és milyen hálózatokon férhetnek hozzá ismét szabadon az eszközeikhez.
2026. 11. 01. 12:00
Megosztás:

Az államháztartásról, a kiskereskedelemről és az ipari termelésről érkeznek adatok a jövő héten

Az államháztartás központi alrendszerének október végi helyzetéről, az ipari termelésről és a kiskereskedelemről is érkeznek adatok a jövő héten.
2026. 11. 01. 11:00
Megosztás:

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX pénteken 145 257,34 ponton zárt, 3208,75 ponttal, 2,26 százalékkal magasabban az előző hetinél.
2026. 11. 01. 10:00
Megosztás:

Bulgáriában megkezdődött az elnökválasztás második fordulója

Bulgáriában vasárnap megkezdődött az elnökválasztás második fordulója, amelyen két, az ukrajnai háborúval és az Oroszországhoz fűződő viszony kérdésében egymással ellentétes álláspontot képviselő jelölt száll szembe egymással.
2026. 11. 01. 09:00
Megosztás:

Az oktatási tárca több mint 3224 milliárd forint kiadással gazdálkodhat jövőre

Az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium teljes kiadása jövőre meghaladja a 3224 milliárd forintot, a bevétele pedig a 42,7 milliárd forintot - olvasható az Országgyűlés honlapjára felkerült büdzsétervezetben.
2026. 11. 01. 08:00
Megosztás:

Visszatérhet a Szerb Haladó Párt élére Aleksandar Vucic

Ismét Aleksandar Vucic volt szerb köztársasági elnököt választaná elnökévé a Szerb Haladó Párt (SNS), amely az október 25-i parlamenti választáson elveszítette a hatalmat. A párt december 13-án rendkívüli tisztújító közgyűlést tart - jelentette be Milos Vucevic pártelnök szombaton Belgrádban.
2026. 11. 01. 07:00
Megosztás:

Csaknem 100 milliárd forinttal nő a honvédelmi költségvetés

Öt százalékkal, 95 milliárd forinttal nő a Honvédelmi Minisztérium költségvetése 2027-ben, ezen belül a Magyar Honvédség személyi juttatásai 75 milliárd forinttal emelkednek a parlamentnek pénteken benyújtott törvényjavaslat szerint.
2026. 11. 01. 06:00
Megosztás:

Felügyeleti biztos a Quartz Alapkezelőné

A Magyar Nemzeti Bank felügyeleti biztost rendelt ki a QUARTZ Befektetési Alapkezelő Zrt.-hez annak további jogszerű működésének szavatolása érdekében, ugyanis a társaság vezérigazgatója jelenleg nem tudja ellátni a feladatát.
2026. 11. 01. 05:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Franciaország adósosztályzatának kilátását a Fitch Ratings

Leminősítés megnövekedett valószínűségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról Franciaország elsőrendű "A plusz" államadós-besorolásának kilátását a Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő.
2026. 11. 01. 04:00
Megosztás: