Dzsihádista merénylő akarta felrobbantani a New York-i Federal Reserve Bankot

Fel akarta robbantani a New York-i regionális szövetségi bank (Federal Reserve Bank) New York-i épületét egy, az al-Kaida terrorszervezettel rokonszenvező bangladesi férfi - jelentette be szerdán a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI).

A 21 éves Kazi Mohammed Rezvanul Ahszan Nafiszt szerda reggel tartóztatták le, miután az épületnél leparkolt egy mikrobuszt, amelyről a fiatalember azt hitte, hogy bő 450 kilogramm robbanóanyagot rejt. A merényletkísérlet azonban nem jelentett valós veszélyt, mert a merényletre készülő férfi "tettestársai" valójában fedett FBI-ügynökök voltak és a "pokolgép" sem volt üzemképes. A merényletet a szövetségi és a New York-i rendőrök közös terrorelhárító akciócsoportja akadályozta meg.

 

A Loretta Lynch szövetségi ügyész által kiadott közlemény szerint Nafisz idén januárban diákvízummal érkezett az Egyesült Államokba azzal a titkos céllal, hogy az ország területén merényletet kövessen el. A kiszemelt célpontok között szerepelt a Federal Reserve Bank mellett egy meg nem nevezett magas rangú kormányzati tisztségviselő és a New York-i tőzsde épülete is. Nafisz, miután a bank mellett hagyta a mikrobuszt, amelyben összekapcsolta egy "detonátorral" a 20 zsákba szétosztott "robbanóanyagot", egy közeli szállodába ment, ahol rögzített egy videoüzenetet.

 

"Nem állunk meg, amíg nem győzünk vagy mártírokká nem válunk" - hangoztatta a hivatalos tájékoztatás szerint Nafisz, aki a felvételen eltakarta az arcát, sötét napszemüveget viselt és a hangját is elváltoztatta. A férfi ezután egy mobiltelefon segítségével megpróbálta felrobbantani a "pokolgépet", ekkor fogták el. Az akcióról Jay Carney fehér házi szóvivő szerint Barack Obama elnököt is tájékoztatták. A szövetségi hatóságok azzal vádolják a letartóztatott bangladesit, hogy tömegpusztító fegyvert szándékozott bevetni és hogy anyagi támogatásban akarta részesíteni az al-Kaida terrorszervezetet. A férfi előzetes meghallgatáson már szerdán megjelent egy brooklyni szövetségi bíróság előtt. Nafisz az FBI embereinek elmondta, hogy dzsihádista világnézetének kialakulásában döntő szerepe volt annak az amerikai állampolgárságú imámnak, Anwar al-Awlakinak, aki csatlakozott az Arab-félszigeten aktív al-Kaidához, és akivel tavaly egy amerikai dróncsapás végzett Jemenben.

 

A bangladesi, aki egy Missouri állambeli főiskola hallgatója volt, készített egy B-tervet is, amely szerint öngyilkos merényletet követett volna el, ha a robbantásos terve lelepleződik. A szerdai tájékoztatásból nem derült ki, hogy Nafisz kapcsolatban állt-e az al-Kaidával. Saját bevallása szerint a merényletet, amelynek tervével kapcsolatban még sok a homályos részlet, maga találta ki. Az amerikai központi bank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) rendszerébe tartozó New York-i bank épülete mindössze néhány sarokra található az újjáépülő Világkereskedelmi Központtól (WTC), amelynek ikertornyait a 2001. szeptember 11-i terrortámadás rombolta le. Ray Kelly rendőrfőnök szerdai közleménye szerint 2001 óta az al-Kaida és a terrorszervezet szimpatizánsainak mintegy 15 merényletkísérletét hiúsították meg, amelyek New York olyan nevezetességei ellen irányultak, mint a Brooklyni híd, a tőzsde és a Citicorp Center. (MTI)


Ennyi lesz a cukor és a liszt ára novembertől

A magyar háztartások két alapvető élelmiszerének ára gyakorlatilag megállt 2026 őszére.
2026. 10. 18. 01:00
Megosztás:

Kié valójában a Bitcoin a BlackRock ETF-jében?

Sokan azt gondolhatják, hogy a BlackRock birtokolja az általa kezelt Bitcoin-alapban lévő kriptovalutát. A valóság azonban ennél összetettebb: az iShares Bitcoin Trust ETF (IBIT) mögött egy külön jogi entitás áll, amely a Bitcoinokat birtokolja, miközben a BlackRock az alap működését irányítja, a Coinbase pedig a letétkezelésért felel.
2026. 10. 18. 00:05
Megosztás:

Ezrek tüntettek Varsóban az alkotmánybíróság védelmében

Mintegy húszezren gyűltek össze szombat délután Varsóban azon a tüntetésen, amelyet a fő ellenzéki párt, a Jog és Igazságosság (PiS) hívott össze a jelenlegi összetételű alkotmánybíróság védelmében.
2026. 10. 17. 23:00
Megosztás:

Hogyan lesz elég élelmiszer? Nem csak azon múlik, mennyit termelünk

Október 16-án, az Élelmezési Világnapon világszerte arra irányul a figyelem, hogyan biztosíthatunk elegendő élelmiszert a növekvő népesség számára úgy, hogy közben hosszú távon is megőrizzük azokat a természeti erőforrásokat, amelyekre az élelmiszer-termelés épül. Az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) ebből az alkalomból arra hívja fel a figyelmet, hogy az élelmezés kérdését nem lehet pusztán a terméshozamok felől megközelíteni: számít a termesztés módja, hogy mire használjuk a megtermelt alapanyagokat, és hogy mennyi vész el belőlük a termőföldtől az asztalig.
2026. 10. 17. 22:00
Megosztás:

A hosszú hétvégén rendezik meg a 29. Csabai Kolbászfesztivált

Október 22–25. között rendezik meg a CsabaParkban Magyarország egyik legnagyobb gasztrokulturális eseményét, a Csabai Kolbászfesztivált – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
2026. 10. 17. 21:00
Megosztás:

Hétfőn ismerteti a jövő évi költségvetést az Országgyűlésben

Magyar Péter miniszterelnök hétfő délután ismerteti Magyarország 2027-es költségvetését az Országgyűlésben.
2026. 10. 17. 20:00
Megosztás:

Elindult a távfűtés Budapesten

Elindult a távfűtés mindenhol Budapesten – közölte Karácsony Gergely főpolgármester szombaton a Facebookon és a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. közleményben.
2026. 10. 17. 19:00
Megosztás:

7 kriptó a vörös tengerben: ezek mentek szembe a piaccal

Van olyan nap a kriptopiacon, amikor már a helyben maradás is győzelemnek számít. A vizsgált 24 órában a megadott TOP100-as összesítésből mindössze hét kriptovaluta tudott pozitív tartományban maradni. A Pump.fun és a PancakeSwap közel 4 százalékos emelkedéssel vezette az ellenállók sorát, miközben a lista végére egy hajszálnyi, 0,01 százalékos plusz is elegendő volt. A zöld számok mögött azonban egészen különböző történetek húzódnak: visszavásárlások, vitatott reformok, intézményi tervek és óvatos kapaszkodás.
2026. 10. 17. 18:00
Megosztás:

Közös jen-stabilcoinnal készül Japán három bankóriása: sikeres volt az első teszt

Japán három legnagyobb bankcsoportjának meghatározó bankjai sikeresen lezárták közös jenalapú stabilcoinjuk és a hozzá kapcsolódó nemzetközi fizetési rendszer próbaüzemét. Az SMBC, a Mizuho és az MUFG együttműködése közelebb viheti a bankszektort ahhoz, hogy a blokkláncon mozgatható digitális pénzt vállalati átutalásokban is alkalmazza. Az éles indulás azonban még további vizsgálatoktól és előkészítéstől függ.
2026. 10. 17. 17:00
Megosztás:

Az újraiparosítás ára: mely ágazatok a valódi nyertesek?

A GKI adatai szerint az elmúlt 10 évben 1750 milliárd forintot költöttek az újraiparosításra Magyarországon. Ennek ellenére a feldolgozóipar GDP-aránya csökkenő tendenciát mutat.
2026. 10. 17. 16:00
Megosztás:

Az elektromos hálózat állapota az ingatlan értékét is befolyásolja

A falak mögött futó vezetékek hibája sokáig észrevétlen maradhat. Egy sérült szigetelés, laza csatlakozás vagy nem megfelelően működő védőberendezés azonban áramütéshez, készülékkárhoz, sőt tűzhöz is vezethet. A rendszeres ellenőrzés ezért a lakók biztonságát és az ingatlan állapotának megóvását egyaránt szolgálja.
2026. 10. 17. 15:00
Megosztás:

14 évesen már a gyerekek több mint felének van bankszámlája

A pénzügyi önállósodás egyre korábban kezdődik a fiataloknál: míg 12 éves korban még csak minden negyedik gyermek rendelkezik bankszámlával, 14 évesen már a gyerekek több mint fele.
2026. 10. 17. 14:00
Megosztás:

Bóna Szabolcs: innovációk nélkül Európában is veszélybe kerül az élelmiszer-önrendelkezés

Innovációk nélkül Európában is veszélybe fog kerülni az élelmiszer-önrendelkezés - hangsúlyozta az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter pénteken, az élelmezési világnapon Budapesten a Magyar Élelmiszerbank Egyesület adománykonvojának indulása előtt tartott sajtótájékoztatón.
2026. 10. 17. 13:00
Megosztás:

Magyarország használtautó-piaca továbbra is az egyik legkevésbé átlátható Európában

Magyarország használtautó-piaca továbbra is a kevéssé átláthatók közé tartozik Európában - közölte a carVertical autóipari adatszolgáltató pénteken az MTI-vel.
2026. 10. 17. 12:00
Megosztás:

Moszkva kész nagyobb mennyiségben szállítani energiahordozókat Európának

Oroszország készen áll arra, hogy nagyobb mennyiségben szállítson energiahordozókat Európába - jelentette ki Alekszandr Novak orosz miniszterelnök-helyettes pénteken Moszkvában az idei Oroszországi Energiahét című fórumon.
2026. 10. 17. 11:00
Megosztás:

Ukrajnáról tárgyalt az orosz elnök és a pápa

Az ukrajnai helyzetről tárgyalt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnök és XIV. Leó pápa - közölte pénteken a Kreml sajtószolgálata.
2026. 10. 17. 10:00
Megosztás:

A kulturális tárca feljelentést tett a LOGOSZ Alapítvány kiadványai miatt

Feljelentést tett a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium csaknem 20 millió forintos feltételezett vagyoni hátrány miatt, költségvetési csalás gyanújával a LOGOSZ Alapítvány kiadványai miatt - közölte a tárcavezető pénteki Facebook-bejegyzésében.
2026. 10. 17. 09:00
Megosztás:

BlueSphere ETF, AI-támogatás vagy apránként félretett forintok – három út a befektetésekhez

Befektetni sokféleképpen lehet, és az sem mindegy, ki milyen tapasztalattal, tudással vagy éppen mekkora összeggel vág bele. Van, aki már otthonosan mozog a befektetések világában és maga szeretne dönteni, más inkább szakértővel konzultálna a befektetési lehetőségekről, sokan pedig még csak most tennék meg az első lépést.
2026. 10. 17. 08:00
Megosztás:

Elon Musk vagy a Coinbase vezére bírja jobban az italt? Különös ranglista kavart vihart a techvilágban

A Coinbase vezérigazgatója, Brian Armstrong végzett az utolsó helyen azon a listán, amely 39 technológiai vezető alkoholfogyasztását rangsorolta a Stripe Cheeky Pint című podcastjában. Armstrong szerint azonban éppen ez az eredmény teszi őt a valódi győztessé: ha az egészségmegőrzést nézzük, az alacsony alkoholfogyasztás inkább előny, mint hátrány.
2026. 10. 17. 07:00
Megosztás:

Spanyolországban 65 éve nem volt ilyen forró a szeptember

Spanyolországban az elmúlt 65 évben nem mértek olyan magas hőmérsékleteket szeptemberben a meteorológiai állomások, mint idén - közölte a spanyol meteorológiai szolgálat (Aemet) pénteken.
2026. 10. 17. 06:00
Megosztás: