2019. 06. 06. 04:30
Fennállása eddigi legnagyobb nettó árbevételét érte el tavaly a Hungaropharma Gyógyszerkereskedelmi Zrt.; a társaság konszolidált árbevétele 344,4 milliárd forint volt, 56 milliárddal több a 2017-esnél - mondta Feller Antal vezérigazgató szerdán újságíróknak, Budapesten.
A cég fennállása 70. évfordulója alkalmából rendezett eseményen Feller Antal beszámolt arról is, jövő januárra készül el a Hungaropharma X. kerületi telephelyén az új logisztikai központjuk, a beruházás értéke négymilliárd forint.
A tavalyi jó eredményt Feller Antal a piaci bővüléssel, növekvő piaci részesedéssel magyarázta. Hozzátette, mivel a Teva 2017 novemberében beszüntette gyógyszer-nagykereskedői tevékenységét, a Hungaropharmának 10-15 százalékkal kellett a kapacitását növelni a megnövekedett kereslet miatt.
Visszatekintésében a vezérigazgató utalt arra, hogy a cég élete mindig is híven tükrözte a magyar gyógyszer-kereskedelem gazdasági és morális állapotát. A vállalat története visszanyúlik a 19. század elejére, újkori történelme pedig az 1949-es államosításhoz köthető, amikor is megalakult a Gyógyáruértékesítő Nemzeti Vállalat.
Jelezte, hogy a rendszerváltás gyökeres változást hozott az egész ágazat számára, az addig elosztó vállalat nagykereskedővé vált, monopolhelyzetének megszűnése ellenére is piacvezető tudott maradni.
A Hungaropharma évente 135 millió doboz gyógyszert értékesít, napi rendelései elérik a 9500-at, 18 ezer feletti az általa forgalmazott termékek száma, gyártói és beszállítói partnerei száma 350.
A cégcsoport adózás előtti eredménye tavaly 5,59 milliárd forint volt a 2017-es 5,47 milliárd forint után. A nyilvános cégadatok szerint az adózás utáni nyereség 4,44 milliárd forintot tett ki az előző évi 4,73 milliárd forint után.

Mennyire táplálkozol egészségesen? ITT megtudhatod!