Nem okozott rallyt a Fed döntése a BÉT-en
Králik István, a KBC Securities üzletkötője az MTI-nek elmondta: átlagon felüli volt a forgalom csütörtökön a tőzsdén. Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerdán közölte, hogy nem csökkenti a likviditásnövelő kötvényvásárlási program havi 85 milliárd dolláros keretösszegét, ami kedvezően hatott a piacokra. A nap elején Magyarországra is átgyűrűzött az optimizmus, de napközben már látszott, hogy ez nem lesz hosszú távú, elfogyott a lendület - közölte.
BUX index

A szakértő szerint a magyar piac korábban is visszafogottan reagált az amerikai hírekre, de általában az európai tőzsdéken sem volt erőteljes az emelkedés csütörtökön. A hazai börzén az OTP lendületesen kezdett, de a nap végére valamennyit vesztett értékéből. A többi papírnál nem volt jelentősebb árfolyammozgás - mondta a szakember.
MOL részvény

A Mol 100 forinttal, 0,62 százalékkal 16 300 forintra erősödött, 1,1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 10 forinttal, 0,23 százalékkal 4405 forintra csökkent, forgalmuk 7,8 milliárd forintot tett ki.
OTP részvény

A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,32 százalékkal 318 forintra nőtt, forgalma 268,3 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 14 forinttal, 0,38 százalékkal 3651 forintra esett, a részvények forgalma 1,8 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 278,9 millió forintos forgalom mellett 45 forinttal, 0,21 százalékkal 21 795 forintra emelkedett.