Bank of England - Anderw Sentance továbbra is kitart a kamatemelés mellett
Andrew Sentance tanácstag azonban 25 bázispontos kamatemelés mellett szavazott már harmadik hónapja - derül ki az augusztus 4-5-én megtartott monetáris ülés jegyzőkönyvéből.
A kamatszint tartása mellett a tanács úgy vélte, hogy a továbbra is fenn kell tartani a 200 milliárd fontos eszközvásárlási programot, ugyanis szignifikáns kockázatok mutatkoznak az inflációs kilátások mindkét oldalán.
A Bank of England mág tavaly márciusban csökkentette a jelenlegi rekord alacsony szintre a kamatát, és indította el a példanélküli kvantitatíve enyhítési programját. Ugyan a gazdasági helyreállás megindult, azonban a legtöbb elemző szkeptikus a gazdasági bővülés alakulását illetően, leginkább a kormányzat által meghirdetett kiadáscsökkentő lépések, és a gyenge üzleti és fogyasztói bizalom miatt.
Andrew Sentance a kamatemelésre irányuló döntését azzal indokolta, hogy a gazdasági fellendülés már lendületet vett, és fennál a kockázata, hogy az inflációs várakozások lehorgonyzottak maradnak. Az infláció az idei évben meglepően magas, júliusban 3,1 százalékos volt, amelynek nyomán a BoE kormányzója, Mervyn King már az idén harmadik alkalommal írhatott levelet a kormányzat számára, megmagyarázni az inflációs célon felüli szintet.