Egyhangú volt a monetáris tanács döntése

Az európai pénzügyi piacokat jellemző kockázatkerülés növekedése és Magyarország kockázati megítélésének további romlása miatt döntött a monetáris tanács egyhangúlag a jegybanki alapkamat 50 bázispontos emelése mellett a testület november 29-i ülésén.

Az ülés MNB honlapján szerdán közzétett rövidített jegyzőkönyvében az áll: a tagok egyetértettek abban is, hogy amennyiben az inflációs kilátások és a kockázati megítélés nem mutatnak javulást, a monetáris kondíciók további szigorítására kerülhet sor. A tanács tagjai szinte egyöntetűen azon a véleményen voltak, hogy a növekedési kilátások a szeptemberi előrejelzéshez képest számottevően romlottak.

 

Néhányan úgy ítélték meg, hogy az alacsony belső kereslet dezinflációs hatását a forint árfolyamának elmúlt hónapokban végbement gyengülése ellensúlyozhatja, így a 3 százalékos inflációs cél elérése veszélybe került, ami szükségessé teszi a monetáris kondíciók szigorítását. Mások azon a véleményen voltak, hogy ez a kérdés csak a decemberi inflációs jelentés ismeretében dönthető el. Úgy látták, hogy az inflációs és reálgazdasági folyamatok a szeptemberi inflációs előrejelzés várakozásainak közelében alakultak. Azt is megállapították azonban, hogy a tartósan gyenge forint-árfolyam növeli az infláció kockázatait, és olyan mértékben rontja a háztartások és az állam mérlegpozícióját, hogy az a magyar gazdaság növekedési kilátásait jelentős mértékben rontja.

 

A tagok megosztottak voltak a forintárfolyam inflációra gyakorolt hatásának megítélésében. Egyes tagok úgy vélték, hogy profitkilátásaik romlása miatt a piaci szereplők már rövid távon kénytelenek lesznek beépíteni a fogyasztói árakba az árfolyamváltozásból és a kompenzációval nem érintett minimálbér-emelésből adódó többletköltségeiket. A leértékelődő forint-árfolyam fogyasztói árakra gyakorolt hatásával kapcsolatban egy tanácstag úgy vélte, hogy az elsősorban a dollár-viszonylatú, kőolajimport esetében jelentős hatású, így az inflációs várakozások meghatározódása szempontjából nagyobb jelentőséggel bíró adószűrt maginfláció csak kisebb mértékben emelkedhet. Más tagok ezzel szemben tapasztalatokra hivatkozva úgy érveltek, hogy a forint euróval szembeni árfolyamának változása mérhető hatással bír a teljes fogyasztói árindex alakulására, beleértve a maginflációt is.

 

A külső kockázati környezetet illetően a tagok úgy vélték, hogy az eurózóna válsága november második felében mélyült. A tanácstagok véleménye szerint a külső kockázati környezet romlásához az eurózóna adósságválsága mellett az Egyesült Államok költségvetési hiányának egyre súlyosbodó problémája is hozzájárul. Egyes tanácstagok szerint az elmúlt hetek forintárfolyam gyengülésében, hazai kockázati felár és hozam emelkedésében túlnyomó részt a nemzetközi befektetői hangulat romlása tükröződött. Megismételték a monetáris tanács korábbi értékelését, miszerint a forint elmúlt időszakban tapasztalt leértékelődése nincs összhangban a magyar gazdaság fundamentumaival. Mások ugyanakkor azt hangsúlyozták, hogy az összességében rendkívül kedvezőtlen külső kockázati környezet mellett a magyarországi fundamentumok alakulása is hozzájárult ahhoz, hogy az ország kockázati megítélése jelentősen romlott. Ugyanezen tagok szerint a növekedési kilátásokkal kapcsolatos kockázatok erősödése az emelkedő hozam és gyengülő árfolyam mellett az adósságpálya fenntarthatóságával kapcsolatos kockázatokat növeli.

 

Mindez a Magyarországba vetett befektetői bizalom gyengülésében, a forinteszközök relatív teljesítményében is tükröződtek. A Moody’s bejelentését, miszerint spekulatív kategóriába minősítette le a magyar államadósságot, néhány tanácstag váratlan lépésnek ítélte meg, tekintettel arra, hogy a leminősítésre a kormány IMF-tárgyalások megkezdésének szándékára vonatkozó bejelentést követően került sor. Ez utóbbi bejelentést, valamint a Bankszövetséggel folyó tárgyalások tényét több tanácstag üdvözölte. (MTI)


A tejpiaci válság kezelésére kamattámogatást hirdetett az agrágminiszter

A tejpiaci válsághelyzet kezelése érdekében 100 százalékos, illetve 70 százalékos mértékű kamattámogatást hirdetett meg a tejhasznúszarvasmarha-tenyésztéssel foglalkozó gazdaságok és a tejfeldolgozó vállalkozások likviditási, jövedelmezőségi helyzetének javítása érdekében Bóna Szabolcs agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter a friss Magyar Közlönyben megjelent rendeletében.
2026. 07. 26. 05:00
Megosztás:

Meddig marad zárva a Hormuzi-szoros? Egy elemző szerint 2027-ig is elhúzódhat a válság

A Kpler árupiaci elemzőcég szerint a Hormuzi-szoros teljes újranyitása akár 2027-ig is késhet, ami tartósan magas olajárakat eredményezhet. Matt Smith, a vállalat vezető elemzője a CNBC-nek nyilatkozva azt mondta, hogy a közel-keleti konfliktusban egyelőre nem látszik a rendezés lehetősége.
2026. 07. 26. 04:00
Megosztás:

Kevesebb antibiotikum és környezetterhelés, kisebb járványkockázat: ezért számít az állatjólét

A magasabb állatjóléti követelményekkel szemben gyakran az az ellenérv hangzik el, hogy a tágasabb férőhely, a több mozgás és a hosszabb nevelési idő növeli az állattenyésztés takarmány- és területigényét. Berezvai Zombor, a Budapesti Corvinus Egyetem docense szerint ez azonban csak a mérleg egyik oldala. A zsúfolt, nagyüzemi tartás nagyobb antibiotikum-felhasználással, koncentrált trágyaterheléssel és a fertőző betegségek gyorsabb terjedésével is együtt járhat. Ha ezeket a következményeket is figyelembe vesszük, az állatok jóléte már nem a fenntarthatóság ellenfelének, hanem bizonyos esetekben annak egyik feltételének látszik.
2026. 07. 26. 03:00
Megosztás:

Elfogadták a törvényt! Korhatár előtti nyugdíj lehetséges módjai Magyarországon

Nyugdíj korhatár előtti nyugdíjazás lehetőségei Magyarországon 2026-ban.
2026. 07. 26. 02:00
Megosztás:

Külön élnek? Egy fillért sem örökölhet!

Sokan biztosra veszik, hogy az elhunyt gyermekei mellett a házastárs minden esetben törvényes örökös. A valóság azonban ennél jóval összetettebb. Bizonyos körülmények között ugyanis a férj vagy a feleség nem jogosult örökségre – és nem kizárólag akkor, ha erről végrendelet rendelkezik.
2026. 07. 26. 01:00
Megosztás:

Az Egyesült Államok eltörli a szerb árukra kivetett 35 százalékos vámot

Az Egyesült Államok megszünteti a szerb termékekre kivetett 35 százalékos vámot, amely jelentősen érintette a szerb exportot és az abból származó bevételeket - jelentette be Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök.
2026. 07. 26. 00:05
Megosztás:

Egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete

Egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal hűlt le a Balaton vize: míg július 18-án 26,6 fokot mértek, szombat reggel már csak 20,8 fokos volt a tó - derül ki a HungaroMet Zrt. szombati Facebook-bejegyzéséből.
2026. 07. 25. 23:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A televízióban közvetített számsorsoláson az alábbi nyerőszámokat húzták ki szombaton az ötös lottón:
2026. 07. 25. 22:00
Megosztás:

Az építkezési táblák fontossága a munkaterületek biztonságában

Az építőipari munkaterületeken a megfelelő jelölések kulcsfontosságúak a biztonság fenntartásához. Elgondolkodott már azon, hogy egyetlen jelzés hiánya milyen kockázatokat hordozhat? A munkaterület megfelelő kijelölése nemcsak a törvényi előírások teljesítése érdekében szükséges, hanem a munkavállalók és a környéken tartózkodó személyek védelméért is. Egy átlátható és hatékony jelzőrendszer kialakítása elengedhetetlen.
2026. 07. 25. 21:00
Megosztás:

Koffein és CBD: tényleg érdemes együtt alkalmazni őket?

A CBD-termékek nagyon népszerűek manapság, hiszen a használóik számos pozitív hatásról számolnak be. Azonban a megnövekedett közkedveltséghez az is hozzátartozik, hogy vannak bizony különféle tévhitek is a téma körül.
2026. 07. 25. 20:00
Megosztás:

Elindul a közmédia megújulásáról szóló szakmai egyeztetés

A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős minisztérium elindítja a szakmai egyeztetést a közmédia megújulásáról, amelynek célja, hogy az észrevételekkel majd segítse a nyilvános pályázat útján kiválasztott leendő vezérigazgató munkáját - közölte a tárca pénteken az MTI-vel.
2026. 07. 25. 19:00
Megosztás:

Taxisokat ellenőriztek a fővárosban

Taxisokat ellenőrzött a főváros több kerületében a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a Budapesti Közlekedési Központ és a Nemzeti Közlekedési Hatóság munkatársainak közreműködésével.
2026. 07. 25. 18:00
Megosztás:

Az INA és a Petrol korlátozta az egyszerre tankolható üzemanyag mennyiségét Horvátországban

Az INA horvát és a Petrol szlovén olajipari vállalat átmenetileg 300 literben korlátozta az egy tranzakcióval tankolható üzemanyag mennyiségét horvátországi töltőállomásain a nyári idegenforgalmi szezonban megnövekedett kereslet miatt - közölték pénteken a társaságok.
2026. 07. 25. 17:00
Megosztás:

Vitézy Dávid: augusztus 1-jétől tovább bővül az éjszakai agglomerációs közlekedés

Augusztus 1-jétől tovább bővül az éjszakai agglomerációs közlekedés, Budapestről még több település irányába lesz könnyebb az eljutás - közölte a közlekedési és beruházási miniszter Facebook-oldalán szombaton.
2026. 07. 25. 16:00
Megosztás:

Eltávolították a szennyező anyagot a Fekete-Körösről

Eltávolították péntek délután az egy nappal korábban talált szennyező anyagot a Fekete-Körösről - tájékoztatta a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kövizig) PR-munkatársa az MTI-t.
2026. 07. 25. 15:00
Megosztás:

Hétfőn tárgyalja a szerb parlament a kormány elleni bizalmatlansági indítványt

Rendkívüli ülést tart hétfőn a szerb parlament, amelynek egyetlen napirendi pontja a Djuro Macut vezette kormány elleni bizalmatlansági indítvány megvitatása, és az arról szóló szavazás lesz.
2026. 07. 25. 14:00
Megosztás:

Berobbant a Robinhood új Ethereum-hálózata

Kevesebb mint három héttel a nyilvános indulás után már 400 millió dollár fölé emelkedett a Robinhood Chain protokolljaiban lekötött kriptoeszközök értéke. A látványos rajt komoly érdeklődést jelez, ugyanakkor még nem egyértelmű, hogy tartós ökoszisztéma épül-e, vagy elsősorban a kezdeti spekuláció és a mémcoin-kereskedés hajtja a forgalmat.
2026. 07. 25. 13:00
Megosztás:

Újabb sztrájk lehet a Hannon Systems Hungary székesfehérvári és pécsi telephelyén

A Hanon Systems Hungary Kft. székesfehérvári és pécsi telephelyén működő sztrájkbizottság és a munkáltató között 2026. július 23-án újabb egyeztetésre került sor. A tárgyaláson a munkáltató jelezte, hogy szeretné elkerülni a további munkabeszüntetéseket, ezért kész a tárgyalások folytatására. Ugyanakkor egyértelművé tette azt is, hogy a sztrájk alapját jelentő bérkérdésben nem kíván változtatni korábbi álláspontján: továbbra is legfeljebb a székesfehérvári telephelyen 4, a pécsi telephelyen pedig 4,5 százalékos béremelést tart elégségesnek.
2026. 07. 25. 12:00
Megosztás:

Franciaországban több mint 140 ezer embert telepítettek ki az erdőtüzek miatt, az államfő a hadsereg mozgósítását kérte

A Franciaország délnyugati részén pusztító erdőtüzek miatt az elmúlt két napban mintegy 141 ezer embert kellett kitelepíteni a belügyminiszter szerint.
2026. 07. 25. 11:00
Megosztás:

„Legolcsóbb”, „legjobb”, „leggyorsabb”, „legfinomabb” – óvatosan az elsőségi állításokkal!

A piacelsőségi állítások a magas kockázatú reklámállítások közé tartoznak a versenyjogi fogyasztóvédelem területén, mivel alkalmasak arra, hogy a versenytársakhoz viszonyított kiemelkedő piaci pozíciót sugallják a fogyasztók számára. Ezért alkalmazásuk csak akkor jogszerű, ha pontosak, hitelesek és objektív bizonyítékokkal alátámasztottak. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) legújabb tájékoztató kiadványában segít a fogyasztóknak kiszűrni a megtévesztő jellegű piacelsőségi állításokat, valamint ezúttal iránymutatást nyújt a jogkövetésre törekvő vállalkozások számára, az ilyen jellegű szlogenek megfelelő alkalmazásához.
2026. 07. 25. 09:00
Megosztás: