Egyre jobban csökken a bérünk

A legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél a számviteli nyilvántartások alapján jelentett bruttó átlagkeresetek 2009 első tíz hónapjában 0,9 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 1,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. A reálkereset (a fogyasztóiár-index 4,0%-os növekedése mellett) 2,1 százalékkal maradt el az előző évitől. A versenyszférában 0,4 százalékkal emelkedett; a költségvetési szférában (döntően a 13-ik havi juttatás kifizetési szabályainak változása miatt) 8,1 százalékkal csökkent a reálkereset az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az alkalmazásban állók létszáma 2009. január– októberben átlagosan 2 millió 665 ezer volt.

2009. január–októberben a költségvetési szférában 747 ezren, a versenyszférában mintegy 1 millió 829 ezren dolgoztak. Ez a megfigyelt körben a foglalkoztatottak létszámának 3,9 százalékos csökkenését jelentette az előző év azonos időszakához képest. A költségvetési szférában döntően a közfoglalkoztatás bővülése miatt 3,2 százalékkal nőtt a létszám, e nélkül számolva 0,6 százalékkal kisebb létszámot foglalkoztattak, mint egy évvel korábban. A versenyszférában 6,8 százalékos volt a létszámcsökkenés.

 

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 196 100 Ft volt, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 196 200 Ft-ot, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóké 198 600 Ft-ot ért el. Nemzetgazdasági szinten a bruttó keresetek 0,9 százalékkal haladták meg az előző év január–októberit. Ezen belül a versenyszférában 4,6 százalékkal növekedtek az átlagkeresetek, a költségvetés területén pedig a 13. havi illetmény kifizetési szabályainak változása miatt 7,5 százalékkal maradtak el az előző évitől. Jelentősebben felülmúlták az előző év azonos időszakit az energiaipar (7,0%), a szállítás, raktározás (5,4%), valamint az építőipar és az ingatlanügyletek (5,0%) január–októberi keresetei.

 

A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) kereset az év első tíz hónapjában átlagosan 3,6 százalékkal haladta meg az előző év január–októberit, a versenyszférában dolgozók alapbére 5,1 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit, míg a költségvetési szféra alkalmazottainak alapilletménye az előző évivel azonos szinten maradt. A versenyszféra keresetnövekedésében szerepet játszott, hogy – a fizikaiakat jellemzőnél kisebb létszámleépítés eredményeként – a magasabb keresettel rendelkező szellemi foglalkozású munkavállalók aránya megnőtt az összes létszámon belül.

 

Nemzetgazdasági szinten az átlagos nettó kereset 122 000 Ft volt; (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 90 500 Ft, a szellemi foglalkozásúaké 154 600 Ft). A nettó kereset így átlagosan 1,8 százalékkal volt magasabb az előző évinél. A versenyszférában 4,4 százalékos növekedés, a költségvetési szervezeteknél pedig 4,4 százalékos csökkenés jelentkezett, ami a közfoglalkoztatottakat figyelmen kívül hagyva 3,1 százaléknak felelt meg. (2009. júliustól a havi nettó átlagkeresetek előző év azonos hónapjához képest mért emelkedése az adójogszabályok változása miatt rendre meghaladja a havi bruttó átlagkereset növekedését.)

 

A 208 600 Ft-os nemzetgazdasági szintű átlagos havi munkajövedelem 1,5 százalékkal haladta meg az előző év január–októberit. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 6,0 százalékot tett ki.

Országszerte megszépülnek az iskolák

Országszerte 800 iskola jelentkezett a Szépítsük együtt a magyar köznevelést! programra, a tavaszi szünetben 200 iskola vesz részt a munkában - mondta Balatoni Katalin miniszterelnöki biztos szerdán Kazáron, az Aba Sámuel Általános Iskolában.
2026. 04. 09. 07:00
Megosztás:

Nem mindenhol jó az erdő: a homoki fásítás kiszáríthatja a tájat

A száraz homokhátsági tájakon az erdők nem feltétlenül javítják, hanem akár ronthatják is a vízháztartást. Tölgyesi Csaba, a Szegedi Tudományegyetem kutatója szerint a Kiskunság és a Nyírség erdőtelepítései hozzájárulhatnak a táj szárazodásához, mert a zárt erdők csökkentik a csapadék talajba szivárgását, miközben a fák jelentős mennyiségű vizet párologtatnak el. A megoldás nem feltétlenül több erdő, hanem a táj adottságaihoz igazodó tájhasználat: a száraz homoki területeken a nyílt gyepek területe nőhetne, a vízjárta ártereken viszont kifejezetten kedvező lehet az erdők terjeszkedése. Így egyszerre javulhat a vízgazdálkodás, a biodiverzitás, és összességében erdeink területe sem csökken.
2026. 04. 09. 06:30
Megosztás:

Sikeres lehet egy vagyonadó Magyarországon, vagy a dúsgazdagok elszelelnek?

Az elmúlt időszakban ismét felerősödtek a vagyonok külföldre mozgásáról szóló hírek. A Blochamps szerint a vita egyik alapvető félreértése, ha néhány érintett rendkívüli, pánikszerű mozgását általános újdonságként értelmezik. Valójában egy bizonyos vagyonméret fölött a földrajzi és deviza-diverzifikáció nem alkalmi reakció, hanem üzemszerű kockázatkezelés. A Blochamps szerint ezért egy „krőzusadó” bevezetése nem fékezné a folyamatot, viszont a belföldön maradó vagyon szerkezetét és a gazdasági aktivitást egyaránt torzíthatja.
2026. 04. 09. 05:30
Megosztás:

Vezetői magabiztosság kontra dolgozói bizonytalanság: ki hidalja át a 2026-os AI-szakadékot?

A mesterséges intelligencia szintet lépett: 2026-ra az egyszerű chatbotokat felváltották az önálló munkavégzésre képes AI-ágensek, ám ez új feszültséget szült a munkahelyeken. A Microsoft Work Trend Index adatai szerint a vezetők 67%-a már magabiztosan delegál feladatokat AI-ágenseknek, miközben a munkavállalóknak csupán 40%-a érzi úgy, hogy rendelkezik a technológia irányításához szükséges ismeretekkel. Ez a „bizalmi szakadék” (Trust Gap) alapjaiban rengeti meg a szervezeti hatékonyságot.
2026. 04. 09. 05:00
Megosztás:

Folyamatosan érkeznek a kedvezményt tartalmazó áramszámlák

Április második hetétől folyamatosan érkeznek a januári rezsistopban biztosított kedvezményt tartalmazó villanyszámlák is, a kedvezményt az áramszámlákon a ’Támogatás’ soron kell keresni, a számla harmadik oldalán, a számlarészletezőben - közölte az MVM kedden az MTI-vel.
2026. 04. 09. 04:30
Megosztás:

Márciusban a fogyasztói árak átlagosan 1,8 százalékkal haladták meg az előző év azonos hónapi értékeket

2026. márciusban a fogyasztói árak átlagosan 1,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Egy hónap alatt átlagosan 0,4 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak - jelentette szerdána a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 04. 09. 04:00
Megosztás:

Miért támogatják világszerte a kormányok a Z generációt az MI korszakában?

Sokszor hangzik el, hogy a Z generáció nem alkalmas, hogy megfeleljen a mai munkakörnyezet elvárásainak: nem elég ambiciózus, nem elég elkötelezett, és nem hajlandó kellő időt fordítani a munkára. Ez a viszonylag leegyszerűsített állítás azonban téves következtetésen alapul, hiszen a valóság ennél jóval árnyaltabb. A Z generáció alapvetően szorgalmas, vállalkozó szellemű, és a globális munkaerőpiac, valamint a gazdaság jövőjének egyik meghatározó pillére. Nem a motivációjuk hiányzik. A mai fiataloknak az elmúlt évtizedek egyik legnehezebb munkaerőpiacán kell helytállniuk.
2026. 04. 09. 03:30
Megosztás:

Donald Trump 50 százalékos büntetővámot jelentett be

Donald Trump amerikai elnök azonnali hatállyal 50 százalékos büntetővámot jelentett be az Iránnak fegyvereket szállító országokra szerdán, miközben vám- és szankciókönnyítést ígért Irán számára.
2026. 04. 09. 03:00
Megosztás:

Mikrózott étel: káros vagy sem? Itt a tudományos válasz

A mikrohullámú sütőről évtizedek óta keringenek rémisztő állítások. Sokan ma is úgy gondolják, hogy a mikró „szétroncsolja” az ételt, elpusztít minden értékes tápanyagot, sőt egyesek odáig mennek, hogy szerintük a rendszeresen mikrózott étel hosszú távon az egészségre is veszélyes lehet. A valóság azonban jóval árnyaltabb – és tudományos szemmel nézve sokkal kevésbé drámai, mint ahogy az internetes legendák sugallják.
2026. 04. 09. 03:00
Megosztás:

Saját tollal menjünk szavazni? Ezért terjed futótűzként a figyelmeztetés a magyar választások előtt

A magyar választások közeledtével újra és újra felbukkan ugyanaz a tanács a közösségi médiában: „vigyél magaddal saját tollat, és azzal ikszelj!” Sokak fejében ilyenkor azonnal beindul a gyanú: vajon tényleg meg lehet „piszkálni” a szavazólapokat, ha a szavazóhelyiségben lévő tollat használjuk? A rövid válasz: nem ez a legvalószínűbb veszély, de van rá magyarázat, miért ragaszkodnak mégis ennyien a saját tollhoz.
2026. 04. 09. 02:00
Megosztás:

Alapvető gyógyszerek akár 75 %-kal is drágulhatnak

Az Európai Unió új szennyvíztisztítási szabályozása alapján a gyógyszer- és kozmetikai cégeknek kellene állniuk a tisztítási költségek jelentős hányadát. Ennek következményeként egyes termékek ára jelentősen, akár 75 százalékkal is emelkedhet, miközben a szabályozott árú piacokon gyógyszerhiány is kialakulhat. Nézzük a részleteket!
2026. 04. 09. 01:00
Megosztás:

Horvát miniszterelnök: a lebegő áfakulcs csak végső eszköz lehet az energiaárak fékezésére

A horvát kormány csak végső eszközként vezetné be az energiahordozókra alkalmazott úgynevezett lebegő áfakulcsot az energiaárak jelentős emelkedése esetén - mondta Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök kedden újságíróknak a parlamentben.
2026. 04. 09. 00:30
Megosztás:

Ukrán elnök: Ukrajna kész arányosan válaszolni, ha az oroszok beszüntetik a támadásaikat

Ukrajna kész arányosan válaszolni, ha az oroszok beszüntetik a támadásaikat, mivel a tűzszünet megteremtheti a megfelelő feltételeket a megállapodásokhoz - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdán a Telegramon.
2026. 04. 08. 23:30
Megosztás:

Uniós szóvivő: az iráni konfliktusból eredő energiaválság nem lesz rövid távú

Nem szabad abba az illúzióba ringatni magunkat, hogy a jelenlegi, magas energiaárakat okozó válság rövid távú lesz - jelentette ki Anna-Kaisa Itkonen, az Európai Bizottság illetékes szóvivője szerdán Brüsszelben.
2026. 04. 08. 23:00
Megosztás:

Külföldi kiskereskedelmi ingatlanokkal bővíti portfólióját a Shopper Park

A Shopper Park Plus (SPP) lengyelországi és csehországi kiskereskedelmi ingatlanokkal bővíti portfólióját, az akvizíciós tervben négy, összesen körülbelül 132 millió euró összértékű projekt szerepel - tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
2026. 04. 08. 22:30
Megosztás:

Bitcoin 70 ezer dollár fölé kapaszkodott, de a piac még nem meri elhinni a kitörést

A Bitcoin ismét áttörte a lélektani 70 000 dolláros szintet, azonban a látványos emelkedés ellenére a piaci szereplők továbbra sem dőlnek hátra. Bár a geopolitikai enyhülés reményt adott a kockázatos eszközöknek, a befektetői hangulat továbbra is törékeny, és sokan úgy érzik: a mostani rali mögött még nincs meg az a magabiztos intézményi támogatás, amely tartóssá tehetné az emelkedést.
2026. 04. 08. 22:00
Megosztás:

A tűzszünet ellenére a szállítási bizonytalanság még az online rendeléseket is drágíthatja

Az Egyesült Államok és Irán között létrejött, két hétre szóló, feltételes tűzszünet nyomán megindult a forgalom helyreállása a Hormuzi-szoroson, amely az elmúlt napokban a közel-keleti konfliktus miatt jelentősen visszaesett. A fejlemények rövid távon enyhítették a globális piacokra nehezedő nyomást.
2026. 04. 08. 21:30
Megosztás:

Az Elektrorider forgalmazza az indiai Ultraviolette elektromos motorjait a közép-európai régióban

Az Elektrorider stratégiai együttműködést kötött az Ultraviolette-tel, így az Elektrorider válik a high-tech indiai motormárka hivatalos importőrévé és forgalmazójává Magyarországon, Horvátországban, Szlovákiában, Romániában, Szlovéniában és Csehországban - közölte az elektromos motorokra specializálódott társaság, az Elektrorider az MTI-vel.
2026. 04. 08. 21:00
Megosztás:

Az Elektrorider forgalmazza az indiai Ultraviolette elektromos motorjait a közép-európai régióban

Az Elektrorider stratégiai együttműködést kötött az Ultraviolette-tel, így az Elektrorider válik a high-tech indiai motormárka hivatalos importőrévé és forgalmazójává Magyarországon, Horvátországban, Szlovákiában, Romániában, Szlovéniában és Csehországban - közölte az elektromos motorokra specializálódott társaság, az Elektrorider az MTI-vel.
2026. 04. 08. 21:00
Megosztás:

A TRON 150+ blokklánccal kapcsolódik össze, miközben fundamentumai rekord erősek

A TRON ökoszisztéma látványos fejlődési szakaszba lépett 2026 elején: az interoperabilitás bővülése, az intézményi elfogadottság erősödése és a stabilcoin dominancia együttesen új narratívát épít a hálózat köré. A legfrissebb fejlemények alapján a TRON nemcsak megőrizte piaci pozícióját, hanem komoly eséllyel válhat az interchain stabilcoin infrastruktúra egyik központjává.
2026. 04. 08. 20:30
Megosztás: