Egyszerűsíti a fúziós bejelentéseket a GVH
A GVH 2011 elején kezdte meg a fúziós űrlap és saját fúziós eljárásrendjének felülvizsgálatát, melynek egyik lépéseként 2011. május 19-én kezdeményezett először nyilvános konzultációt a gyakorlati tapasztalatok összegyűjtése érdekében. A beérkezett visszajelzések alapján elkészült az új bejelentési űrlap, valamint a fúziós eljárásokhoz kapcsolódó informális egyeztetések legjobb gyakorlatát összefoglaló tájékoztató tervezete.
A most induló második konzultáció során ezekhez a dokumentumokhoz várja az észrevételeket. Mint a közleményből kiderül, a GVH célja az egyszerűsítés, és a kevesebb adminisztráció. Például az új fúziós űrlap tervezete mellékleteként nem kell cégbírósági iratokat benyújtani, és hiteles fordítást is csak a tranzakció létrejötte és versenyjogi megítélése szempontjából releváns iratrészek esetében várna el a GVH a jövőben.
Vélhetően jelentős könnyítést jelent a globális fúzióknál az, hogy az érintetteknek csak a magyarországi piac szempontjából releváns szereplőket és tevékenységeket kell majd bemutatniuk. Az új űrlapot a GVH - a korábbi fúziós bejelentések alapján - kipróbálta és annak eredményeit a fejlesztés során felhasználta - áll a közleményben.