Egyszerűsödik a vízjogi engedélyezési eljárás

Jelentősen egyszerűsödik az öntözéshez szükséges vízjogi engedélyezési eljárás - mondta Nagy István agrárminiszter szerda reggel az M1 aktuális csatornán.

Egyszerűsödik a vízjogi engedélyezési eljárás

Az öntözéses gazdálkodásról szóló törvény elfogadása után, kedden a miniszter az MTI-nek elmondta, a kormány 2020 és 2030 között évente 17 milliárd forintot biztosít arra, hogy emelkedjen az öntözött területek nagysága, bővüljön az öntözésbe bevont gazdálkodók száma, így emelkedjen a mezőgazdasági termelés hatékonysága.
   
Nagy István a szerdai műsorban úgy fogalmazott, az öntözésfejlesztési terveknek megfelelő öntözés folytatása esetén pedig nem kell majd környezetvédelmi, természetvédelmi és talajvédelmi hatósági eljárásokat lefolytatni. A jogszabályváltozásnak köszönhetően az öntözésfejlesztési tervek pontosan meghatározzák a továbbiakban, hogy mely területek alkalmasak az öntözésre, azokon milyen feltételekkel és technológiával lehetséges a gazdálkodás.
   
"Tehát ez úgy fog kinézni innentől kezdve, hogy a gazda megérkezik az öntözési központba, ahol benyújtja az igényét az öntözésre, adott helyrajzi számra, mi pedig a számítógépen kikeressük az ennek a helyrajzi számnak megfelelő engedélyt, és a gazda számára biztosítjuk" - részletezte.
   
Hozzátette, a törvény elfogadásától 100 hektárnyi terület öntözési engedélyezési eljárása 5 millió forinttal lesz olcsóbb.

KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Hozzászólások

Estek a vezető részvények

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 244,20 pontos, 0,56 százalékos csökkenéssel, 43 431,30 ponton zárt szerdán.
2020. 01. 29. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyetlen év alatt sokat javított megítélésén a BKIK

Komoly fordulat következett be a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) korábban jócskán megtépázott renoméjában tavaly január és december között: a tagság körében végzett elégedettségi felmérés jól látható javulást mutatott a megítélésben, miután a szervezet az év egészét szolgáltatói szerepkörének erősítésére fordította.
2020. 01. 29. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Továbbra sem vizsgálhatja a KESMA fúziót a GVH

A Fővárosi Törvényszék 2019 decemberében hozott ítéletében megerősítette, hogy a Gazdasági Versenyhivatalnak nem volt hatásköre a KESMA fúzió versenyjogi szempontú vizsgálatára. A Törvényszék egyben arra kötelezte a Hivatalt, hogy döntését más formában hozza meg egy új eljárás keretében.
2020. 01. 29. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mennyit lehet keresni fizikai munkával?

A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos órabére 1203 forint volt tavaly a negyedik negyedévben, ami 21 százalékkal magasabb az előző év azonos időszakában mért 993 forintos szintnél - derül ki a Trenkwalder és a BDO Magyarország MTI-hez eljuttatott közös közleményéből.
2020. 01. 29. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Átalakítják a szakképzés rendszerét - nagy az aggodalom a szakma részéről

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) növekvő aggodalommal tekint a szakképzés átalakítására - közölte az érdekvédelmi szervezet szerdán az MTI-vel.
2020. 01. 29. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egy kézben a MOM Park teljes energetikai rendszerének üzemeltetése

Az E.ON üzemelteti januártól a MOM Park komplex energetikai rendszerét. Az új megállapodásnak köszönhetően a bevásárló- és irodaközpont egy kézből kapja az áramot, a fűtést és a hűtést, de az épületegyüttes energetikai rendszerének üzemeltetését és karbantartását is az energiacég látja el. Az E.ON úgynevezett integrált energetikai megoldásának része, hogy a meglévő infrastruktúrát teljesen átvizsgálják és szükség esetén úgy alakítják át, hogy abban hangsúlyosan jelenjenek meg a fenntarthatósági szempontok.
2020. 01. 29. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mérséklődött a lakásárak növekedési üteme

Budapesten nominálisan 18,9 százalékos éves lakásár-emelkedés volt megfigyelhető 2018 és 2019 harmadik negyedéve között, ami jelentős lassulás a 2018 második és 2019 második negyedéve között mért 24,4 százalékos növekedési ütemhez képest a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2019. harmadik negyedévére vonatkozó lakásárindexe szerint.
2020. 01. 29. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nyolc és fél milliárd forintnyi hiteligénylést hozott a Takarékbanknak az AGROmashEXPO

Több mint 200 megkeresés és 8,5 milliárd forint értékű igénylés érkezett a Takarékbank kedvezményes gépfinanszírozási konstrukciójára, amelyet az AGROmashEXPO-ra, az agrárszakmai kiállításra dolgoztak ki - közölte a Takarékbank kedden az MTI-vel.
2020. 01. 29. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hamarosan lejár az élelmiszerlánc-felügyeleti díj befizetésének határideje

A tavalyi bevalláshoz kapcsolódó élelmiszerlánc-felügyeleti díj második részletének befizetési határideje január 31-én lejár, az átutalás csak az erre a célra elkülönített fizetési számlára teljesíthető - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kedden.
2020. 01. 29. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kétezer ügyfél alakíttatta át fix kamatozásúvá lakáshitelét

A banki értesítések eredményeképpen mostanáig már csaknem kétezer ügyfél alakíttatta át fix kamatozásúvá korábbi változó kamatozású jelzáloghitel-szerződését - közölte Binder István, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti szóvivője az MTI kérdésére kedden.
2020. 01. 29. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Bemutatták az autistákat segítő új applikációt

Az autisták mindennapi életét segítő applikációt mutattak be kedden Budapesten a Digitális autonómia-támogatás az autizmus spektrumon című projekt keretében.
2020. 01. 29. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új járásbíróság épülhet Tatán

Tatán zöldmezős beruházásban jöhet létre egy új építésű járásbíróság, miután az önkormányzattól a magyar állam megvásárolta az ehhez szükséges, közel négyezer négyzetméteres telket - mondta el a Tatabányai Törvényszék elnöke az MTI-nek.
2020. 01. 29. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új vitorláskikötő épül Balatonfüreden

Megkezdődött az építkezés a balatonfüredi Füred Camping területén, ahol közel 2 milliárd forintból egy 142 hajó fogadására alkalmas kikötői fejlesztéssel új turisztikai megállópontot létesítenek - áll a Magyar Vitorlás Szövetség MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.
2020. 01. 29. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem izgatja egyelőre a gyenge forint az MNB-t

Változatlanul hagyta az alapkamatot és az egyéb monetáris feltételeket a magyar jegybank. Tehát a forintgyengülés és a felgyorsult infláció miatt nem történt szigorítás. Ha lesz is, akkor tavasszal lehet rá számítani.
2020. 01. 29. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így változtak a vasúti jegyárak az évek során - egy ábrán

vasúti menetjegyárak alakulása Magyarországon, 1996-2019
2020. 01. 29. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Növelte bevételét és eredményét a királyegyházi cementgyár

Egy év alatt harminc százalékkal, 25 milliárd forintra növelte árbevételét és több mint kétmilliárd forintos adózott eredményt ért el 2019-ben a Lafarge Cement Magyarország Kft. (Lafarge) - közölte a társaság az MTI-vel.
2020. 01. 28. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új online szupermarket nyílt Magyarországon

Kifli.hu néven új online szupermarket és piactér nyílt Magyarországon; mivel a már működő cseh rendszert vezették be, így az induláshoz szükséges ráfordítás 5-6 millió euró volt - tájékoztatta a Kifli.hu Shop Kft. kedden az MTI-t.
2020. 01. 28. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megújulnak a nemzeti parkok igazgatóságai

Tájegységi szervezetekkel bővülve újulnak meg a nemzeti parkok igazgatóságai - jelentette be az agrárminiszter kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
2020. 01. 28. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Javította az MKB Bank besorolásait a Moody's

Javította az MKB Bank Nyrt. több osztályzatát kedden a Moody's Investors Service, elsősorban azzal a véleményével indokolva a döntést, hogy a problémás kinnlevőségek csökkenésével és a tőketartalék növekedésével folyamatosan erősödik a pénzintézet fizetőképessége.
2020. 01. 28. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tőzsdére lép a Pensum Group HR-szolgáltató

A humánerőforrás-szolgáltatásokkal, közöttük a munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó, magyar tulajdonú Pensum Group részvényeivel hamarosan elindulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) - közölte a cég az MTI-vel kedden.
2020. 01. 28. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások: