Egyszerűsödik az uniós pályázati rendszer

Egyszerűbb lesz az uniós pályázati rendszer a 2014-2020-as fejlesztési ciklusban, a pályázók kevesebb bürokráciával és sokkal inkább szolgáltató típusú államigazgatással találkoznak majd - hangsúlyozta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára az MTI-nek csütörtökön.

A jövőben csak elektronikus formában lehet majd pályázni, és a megújuló elektronikus felületen követni lehet majd a teljes pályázati életcikluson keresztül az ügyintézési folyamatot. Csökken a pályázathoz beadandó dokumentumok száma, például az adóhatósági, cégnyilvántartási, illetve földhivatali papírokat az intézményrendszer szerzi be. Egyszerűbb lesz a változások bejelentése is, a jövőben elegendő lesz egyetlen változást bejelentő űrlapot kitölteni, és majd az intézményrendszer dönti el, hogy azt változás bejelentésként vagy támogatási szerződés módosításaként kell-e értelmezni.

 

Továbbra is marad a korábban is létezett pályázati eljárás, de a közszférában a pályáztatás helyett kijelölés alapján lesz a forráskihelyezés. A területi programok, illetve a közösségvezérelt helyi fejlesztések esetében a helyi szereplőknek lehetőségük lesz a kiírásban, illetve a döntésben részt venni, a 300 millió forint alatti beruházásoknál pedig egyszerűsített eljárást vezetnek be. Jövő év január elsejétől a vállalkozások közteherviselését figyelembe veszik a biztosíték nyújtási kötelezettségüknél, az előlegnyújtásnál pedig a projekt sajátosságait is figyelembe veszik és ehhez kapcsolják a kifizetés ütemezését.

 

Ha valaki a vállalt ütemezés szerint végzi a beruházását, annál a fenntartási kötelezettség ideje alatt a garancia mértéke jelentősen csökken. Változik a támogatás kifizetésének és az önerő igazolásának szabályozása is, a jövőben a támogatást szinte annak teljes összegében kifizetik, és csak az utolsó 10 százalék lehívásához kell igazolni az önerő rendelkezésre állását. A "jó pályázókat" honorálják, a "rosszakat" pedig szankcionálnák azzal, hogy azok, akik a 2007-2013-as időszakban nem fejezték be a projektjüket a vállalt határidőben és módon, azok a 2014-től induló időszakban addig nem juthatnak támogatáshoz, amíg be nem fejezték az előzőt.

 

Nem jelennek meg olyan pályázati kiírások, amelyek keretösszege 1 milliárd forint alatt lenne, továbbá a pályázati felhívás megjelenése és a benyújtási időtartam kezdete között legalább 30 napnak el kell telnie. Csökken a pályázatokhoz elszámolható közvetlen és közvetett költségek mértéke. A fejlesztésekre rakódó, de annak nem a szakmai érdemi megvalósítására fordított költségtételek együttesen 12,5 százalékban lettek maximalizálva, ellentétben a korábbi időszakkal, amikor azok elérhették a 35,5 százalékot is.

 

A 2007-2013-as időszakban a közvetlen költségek mértéke fél százaléktól 12 százalékig mozgott, az új időszakban maximálisan 7 százalék lehet. Ezen belül a terület előkészítésére a korábbi 0-6 százalék helyett maximum 2 százalékot, a projekt előkészítésére, tervezésre a korábbi 0,5-6 százalék helyett legfeljebb 5 százalékot lehet az új időszakban elszámolni. A közvetett költségek mértéke maximálisan 5,5 százalékot tehet ki a korábbi 6-23,5 százalék helyett. Például a projektmenedzsmentre 2-12 százalék helyett legfeljebb 2,5 százalékot, közbeszerzésre 1-1,5 százalék helyett 1 százalékot, műszaki ellenőrzésre 2-7 százalék helyett 1 százalékot, könyvvizsgálatra 0,5-1 százalék helyett maximum 0,5 százalékot, tájékoztatásra a korábbi 0,5-2 százalék helyett 0,5 százalékot lehet fordítani.   


Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: