Eladói nyomás alatt maradt az OTP
Sőre Balázs, a Buda-Cash üzletkötője az MTI-nek elmondta: zárásra a nagyobb negatív tartományból a csütörtökihez közeledett a BUX. Az OTP - annak ellenére, hogy több mint egy százalékot esett - megmaradt a 3900 forintos határ felett. A többi papír is a szűk sávján belül mozgott.
Az üzletkötő kifejtette: az USA-ban a munkaerő-piaci adatok jobbak lettek a vártnál, a tőzsde mégis stagnált. Nyugat-Európában viszont pluszban nyitottak a börzék, hogy azután zárásra mínusz 1 százalék körülire essenek. A forint stagnált mind a dollárral, mind pedig az euróval szemben. A rubelre nehezedő nyomás még nem ért véget, tovább gyengült pénteken.
A Mol 60 forinttal, 0,51 százalékkal 11 760 forintra erősödött, 401,3 millió forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 49 forinttal, 1,24 százalékkal 3901 forintra csökkent, forgalmuk 3,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama nem változott 343 forintot ért, forgalma 181,1 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 12 forinttal, 0,32 százalékkal 3728 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el.