Elemzők - A megtorpanás ellenére biztató jelek mutatkoznak az ipar feől

A július havi kisebb megtorpanás után az MTI által megkérdezett elemzők azzal számolnak, hogy - köszönhetően a megrendelések bővülésének - éves összehasonlításban továbbra is javul majd az ipar teljesítménye.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán közölt adatai szerint az ipari termelés volumene júliusban - szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazítva - 1,1 százalékkal csökkent az előző hónaphoz képest, 2009 azonos időszakához képest ugyanakkor 9, munkanaphatástól megtisztítva 11,5 százalékkal nőtt. Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője elmondta: kifejezetten pozitív előjel, hogy továbbra is erőteljesen bővülnek az új rendelések, ez pedig azt vetíti előre, hogy a következő egy-két hónapban nőhet az ipari termelés havi szinten, éves szinten pedig továbbra is kétszámjegyű bővülés várható.

 

Természetes a július havi kisebb megtorpanás, mivel az előző hónapokban havi szinten növekedés volt - mondta Suppan Gergely. Az elemző augusztusra éves összehasonlításban 12,5 százalékos növekedést vár, majd később lassulhat a bővülés, mivel magasabb az egy évvel korábbi bázis. Szeptember-október-novemberben 8-9 százalékos éves növekedés valószínű - fűzte hozzá. Elmondta: december "különleges hónap" lesz, mert tavaly az utolsó hónapban nagy visszaesés volt az iparban, így az alacsony bázis miatt idén decemberre éves összevetésben 14 százalék feletti termelésbővülés várható.

 

Vannak ugyan negatívabb forgatókönyvek is az exportdinamika és a külső konjunktúra lassulásáról, ugyanakkor a német gazdaság továbbra is növekedésben van - mondta Suppan Gergely. Bizalomkeltő az is, hogy sok, nemrég fejlesztést, kapacitásbővítést bejelentő cég - például a Bosch, a Hankook, a Huawei - termelése fog beindulni év végére.

 

Török Zoltán, a Raiffeisen Bank Zrt. elemzője elmondta: nem teljesen egyedi, hogy júliusban visszaesett az ipari termelés dinamikája, a közép-kelet-európai régió többi országában is jellemző ez. A magyar ipar kibocsátásának mintája ugyanakkor nem változott: továbbra is az export húzza az ipart, azon belül is a gép- és autóiparban, valamint az elektronikai iparban nő a kivitel.

 

Biztató jel ugyanakkor, hogy a belföldi eladások az idén először júliusban haladták meg az egy évvel korábbi szintet - fűzte hozzá Török Zoltán. A belföldi eladások azért nőttek, mert az exportszektor igényei nőnek, így a beszállítói kör növelni tudja eladásait. A fogyasztói kereslet ugyanakkor továbbra is esik vissza, ráadásul az elmúlt 10 évben tavaly júliusban volt a legalacsonyabb a belföldi értékesítés szintje.

 

A termelékenység az iparban javul, ennek pedig az a magyarázata, hogy korábban nem bocsátottak el mindenkit, akire átmenetileg nem volt szükség, mivel egy későbbi új munkaerő-felvételnek nagyobbak a költségei, mintha "tartalékolták" volna a szakembereket a cégek. A megrendelések kapcsán ő is hangsúlyozta: biztató, hogy szépen nőnek az export-megrendelések, még akkor is ha a következő negyedévekben esetleg lassul a külső kereslet növekedése.

 

Török Zoltán szerint a következő hónapokban 5-10 százalékkal nőhet éves összehasonlításban az ipari termelés, 2010 egészére pedig 7,5-8 százalékos bővüléssel lehet számolni. Kiemelte: a magyar gazdaság gyakorlatilag visszaállt arra a válság előtt, már 2006-2007-ben is jellemző mintára, amelyben - a belső kereslet folyamatos csökkenése mellett - a feldolgozóipari export tartotta szinten a gazdaságot.


Kevesebb munkát vállalnak ma a diákok

Hiába nő a nyári munkák iránti érdeklődés, a cégek egyre nehezebben tudják lefedni a szükséges munkaórákat diákokkal. A MŰISZ tapasztalatai szerint az oktatási rendszer átalakulása és a kötelező szakmai gyakorlatok miatt a hallgatók kötöttebb időbeosztással rendelkeznek, ezért kevesebb munkát tudnak vállalni. A vállalatoknak emiatt rugalmasabb foglalkoztatási megoldásokkal és korábbi toborzással kell alkalmazkodniuk az új helyzethez.
2026. 05. 18. 19:00
Megosztás:

Nyugat-Magyarországon a panellakások átlagos négyzetméterára csaknem 30 százalékkal nőtt egy év alatt

Nyugat-Magyarországon a panellakások átlagos négyzetméterára idén áprilisban 814 ezer forintra emelkedett, ami éves szinten csaknem 30 százalékos növekedés, ezzel a panelpiacot tekintve az ország legdinamikusabban dráguló térsége lett - közölte értékesítési adatai alapján a Duna House hétfőn az MTI-vel.
2026. 05. 18. 18:30
Megosztás:

20 év alatt egy új autó árát bukhatja, aki lemarad a támogatott lakáshitelről

Egy átlagos, 34 millió forintos, 20 évre felvett lakáshitel esetében a jelenlegi piaci és a kedvezményes kamatszint közötti különbség havi szinten mintegy 56 ezer forintos eltérést jelenthet a törlesztőrészletben. A money.hu elemzése szerint ez összességében akár 13,5 millió forintos többletkiadást is eredményezhet azok számára, akik nem tudják igénybe venni az Otthon Start konstrukciót. A megkérdezett banki szakemberek többsége ugyanakkor a támogatási program célzottabbá tételét tartaná indokoltnak.
2026. 05. 18. 18:00
Megosztás:

Javult a K&H üzleti teljesítménye az első negyedévben

Az első negyedévben a K&H Bank üzleti teljesítménye az üzleti volumenek és az ügyfélszámok növekedésének köszönhetően javult, ugyanakkor a bank és a biztosító pénzügyi eredménye csökkent a több mint duplájára emelkedő extraprofitadó miatt, a bank hitelállománya egy év alatt 13 százalékkal nőtt, a betétállomány 7 százalékkal bővült - közölte a pénzintézet hétfőn az MTI-vel.
2026. 05. 18. 17:30
Megosztás:

Az EU meghosszabbította a korábbi szíriai rezsimhez kapcsolódó szankciókat

Az Európai Unió Tanácsa hétfőn egy évvel, 2027. június 1-jéig meghosszabbította a Bassár el-Aszad vezette korábbi szíriai rezsimhez köthető személyekkel és szervezetekkel szembeni célzott szankciókat, ugyanakkor hét szervezetet levettek a szankciós listáról, köztük a védelmi és belügyminisztériumot, hogy elősegítsék az Európai Unió és Szíria közötti kapcsolatok erősítését.
2026. 05. 18. 17:00
Megosztás:

A legjobb kriptovaluta befektetés nyomában: Kite, Hyperliquid és Toncoin vezette a 24 órás kriptoralit

A kriptopiacnak vannak reggelei, amikor a grafikonok nem egyszerű számoknak tűnnek, hanem történeteknek. Egy kereskedő ilyenkor még kávé előtt ránéz a telefonjára, és azt látja: a tegnap még csendesnek tűnő token ma a lista élén áll.
2026. 05. 18. 16:30
Megosztás:

A közel-keleti konfliktus lassítja az osztrák gazdasági növekedést

Tovább romlott az osztrák gazdasági hangulat tavasszal a közel-keleti konfliktus közepette. Az UniCredit Bank Austria konjunktúraindikátora hathavi mélypontra esett áprilisban - derült ki az UniCredit Bank Austria gazdasági elemzéséből.
2026. 05. 18. 16:00
Megosztás:

CLARITY Act: döntő szakaszba lépett az amerikai kriptoszabályozás, erre figyel most a piac

Évek óta nem látott jelentőségű kriptoszabályozási csomag került közelebb az elfogadáshoz az Egyesült Államokban. A CLARITY Act továbbjutott a Szenátus Banki Bizottságán, ezzel pedig megkezdődött az a kritikus időszak, amely meghatározhatja, hogy 2026-ban végre átfogó jogi keretet kap-e az amerikai digitális eszközpiac. A Bitcoin, az Ethereum, az XRP, a Cardano és számos altcoin befektetői most kiemelten figyelik a politikai menetrendet.
2026. 05. 18. 15:30
Megosztás:

Kriptópiaci vérengzés: 563 millió dollárt buktak a rali folytatására fogadó kereskedők

Keményen lecsapott a piac a túlzottan optimista kriptokereskedőkre: az elmúlt 24 órában több mint 563 millió dollárnyi long pozíciót likvidáltak a tőzsdék, miután a Bitcoin és az Ether árfolyama makrogazdasági félelmek miatt élesen visszaesett. A legnagyobb veszteséget az ETH- és BTC-kereskedők szenvedték el, miközben a kötvényhozamok emelkedése és az inflációs aggodalmak újra nyomás alá helyezték a kockázatos eszközöket.
2026. 05. 18. 14:30
Megosztás:

A magyarokat jobban zavarja a rossz ügyfélszolgálat, mint hinnénk

A magyar vásárlók számára sokkal fontosabb az emberi ügyfélkezelés, mint azt a cégek többsége feltételezi. Egy friss, 2000 fős reprezentatív kutatás szerint különösen a pénzügyi szektorban okoz komoly elégedetlenséget, ha az ügyfelek kizárólag automatizált rendszerekkel tudnak kapcsolatba lépni. A kommunikációs hibák ráadásul évente akár a vásárlók negyedének elvesztéséhez is vezethetnek.
2026. 05. 18. 14:00
Megosztás:

Algorand blokkláncon indult el Afganisztán első teljesen digitális mikrohitel-platformja

Afganisztánban mérföldkőhöz érkezett a digitális pénzügyi infrastruktúra fejlődése: az Algorand blokklánc technológiájára építve elindult az ország első teljesen digitális mikrofinanszírozási megoldása. A rendszer célja, hogy banki szolgáltatásokhoz nem jutó afgánok is gyorsan, átláthatóan és biztonságosan férhessenek hozzá digitális hitelekhez, támogatásokhoz és napi törlesztési lehetőségekhez.
2026. 05. 18. 13:30
Megosztás:

A Bitcoin árfolyama 77 000 dollár alá esett miközben 1 milliárd dollár távozott az ETF-ekből

Erős eladói nyomás alá került a Bitcoin, miután az amerikai spot Bitcoin ETF-ekből egy hét alatt több mint 1 milliárd dollárnyi tőke áramlott ki. Az intézményi kereslet gyengülése, a több százmillió dolláros likvidálási hullám, valamint az inflációs félelmek együttesen nyomták 77 000 dollár alá a BTC árfolyamát.
2026. 05. 18. 13:00
Megosztás:

Miért fontosak a medence alkotóelemei?

Az úszás szerelmesei sokszor álmodoznak egy saját medencéről, ami szórakozást ígér a forró nyári napokon. Mielőtt bárki belekezdene a medence építésébe, tanácsos megismerni annak legfontosabb elemeit, hogy az élmény teljes legyen. Ha bármelyik komponens nem működik megfelelően, a szórakozás helyett könnyen bosszúságot okozhat.
2026. 05. 18. 12:30
Megosztás:

Egyre több a baleset, nőtt a rollerbiztosítások átlagdíja

Jelentősen, több mint 70 százalékkal nőtt az elektromos rollerek által okozott személysérüléses balesetek száma. Még beszédesebb, hogy a személyszállító járművekkel okozott balesetek 5 százalékát okozták elektromos rollerrel, ami az egy évvel korábbi arány duplája. Közel két éve az erősebb mikromobilitási eszközökre muszáj kötelező felelősségbiztosítást kötni, a Netrisknél tavaly több mint 7200 ilyen biztosítást kötöttek, az idei év első öt és fél hónapjában pedig 2 ezer felett van a szerződések száma. Ebben az évben a mikromobilitási eszközök kötelező biztosítások átlagdíja 8300 forint fölé nőtt a múlt év egészére jellemző majdnem 6600 forinttal szemben. Az adatok szerint egyébként 79 százalékban férfiak kötnek rollerbiztosítást. A legtöbb szerződést, a biztosítások közel felét Kukirin márkájú rollerekre kötötték, utána a Kugoo, a Ztech és a Segway következik.
2026. 05. 18. 12:00
Megosztás:

Március végén a GDP 77,9 százaléka volt az államadósság

Az államháztartás bruttó, konszolidált, névértéken számított adóssága 69 012 milliárd forint, a GDP 77,9 százaléka volt az első negyedév végén, 3,3 százalékponttal magasabb a tavaly év végi 74,6 százaléknál. A pénzügyi számlák előzetes adatai szerint az államháztartás nettó finanszírozási igénye 4964 milliárd forint, a GDP 5,6 százaléka volt a március végén záruló egy évben - jelentette hétfőn a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
2026. 05. 18. 11:30
Megosztás:

Már 10 százalék alatti kamattal is adnak egymillió forintos személyi kölcsönt

A személyi kölcsönöknél általában magasabb hitelösszegeknél érhetők el a legjobb kamatok, azonban a BiztosDöntés.hu által összegyűjtött adatok szerint most már azok is találhatnak 10 százalék körüli kamatokat, akiknek csak egymillió forintra vagy ennél is kisebb összegre van szükségük. Májusban már megjelent egy 9 százalékos ajánlat is. Mindez akár úgy is lehetséges, hogy számlát sem kell nyitni a kölcsönt nyújtó pénzintézetnél.
2026. 05. 18. 11:00
Megosztás:

Diákmunka órabérek 2026: ennyit kereshetnek a diákok nyáron, az IT viszi a prímet

Diákmunka órabér 2026: már most látszik, hol kereshetnek a legtöbbet a fiatalok.
2026. 05. 18. 11:00
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők hétfőn?

Az ázsiai-csendes-óceáni tőzsdéi piros tartományban várták a zárást a kereskedés utolsó órájában ma reggel. Erősödtek a közel-keleti konfliktus eszkalációjával kapcsolatos aggodalmak a hétvégén és tovább emelkedett a nyersolaj jegyzése. A várakozásoktól elmaradó áprilisi konjunktúra indikátorok érkeztek ma reggel Kínából; az ipari termelés és a kiskereskedelmi forgalom bővülése elmaradt a várttól, míg a beruházási dinamika esett éves összevetésben.
2026. 05. 18. 10:30
Megosztás:

Erősödtek a kamatemelési várakozások és emelkedtek a hozamok a fejlett kötvénypiacokon; erősödött a dollár

Az amerikai-kínai tárgyalások nem hoztak érdemi eredményt az Irán elleni háborúban, a Hormuzi szoros zárva, az olajfelhasználás érdemben meghaladja a kínálatot, a globális tartalékok csökkennek és egyre több ország kényszerül korlátozások bevezetésére. Emiatt a múlt héten fokozatosan emelkedtek az olajárak.
2026. 05. 18. 10:00
Megosztás:

Mínuszokkal zárult a pénteki kereskedés a Wall Streeten

Eséssel zártak pénteken a vezető Wall Street-i indexek: a Dow Jones 1,1%-kal, az S&P 500 1,2%-kal, míg a NASDAQ 1,5%-kal csökkent. Az S&P szektorindexei közül csak az energia tudott emelkedni (+2,3%), a legnagyobb mínuszokat a nyersanyag- és közműszektor könyvelte el. A Philadelphia SE félvezető indexe 4%-ot esett, ahogy a mesterséges intelligenciához kapcsolódó optimizmus által vezérelt emelkedésből elkezdtek visszahúzódni az indexek, amikor a befektetők profitot realizáltak.
2026. 05. 18. 09:30
Megosztás: