Stabil befektető a Templeton alap - elemzők

Megbízható, stabil befektetőnek tartják a Templeton alapot banki elemzők, akik annak kapcsán nyilatkoztak az MTI-nek, hogy a Napi Gazdaság információja szerint az amerikai befektetési alap több mint ezer milliárd forintnyi magyar államkötvényt tart a portfóliójában.

Suppan Gergely, a TakarékBank elemzője szerint a Templeton nagyon megbízható, patinás alap, amelynek magyar piaci jelenléte évtizedes múltra tekint vissza. Úgy gondolja, hogy ebből a szempontból jó kezekben vannak a magyar állampapírok.

 

Azzal kapcsolatban, hogy a napilap szerint a Templeton az elmúlt fél évben vásárolt hatalmas mennyiségű magyar állampapírt, Suppan Gergely úgy vélekedett, hogy az utóbbi időben globálisan nőtt meg az alapkezelő vagyona, mivel rengeteg pénz áramlott a Templeton alapokba. Az alapkezelő valószínűleg változatlan súllyal szerepeltette a portfóliójában a magyar eszközöket, ezért vett magyar kötvényeket is.

 

A TakarékBank elemzője szerint veszélyt csak akkor jelent, hogy ennyi állappapír van egy kézben, ha a Templeton mögött álló befektetők tőkét vesznek ki az alapokból, és ezért csökkenteni kell az állományt. Kovács Mátyás, a Raiffeisen Bank elemzője úgy véli, hogy a Templeton befektetői gyaníthatóan "nagyon képben vannak" Magyarországgal kapcsolatban, és nem spekulatív, rövid távú befektetésnek szánják a magyar állampapírokat. Nyilván ők is tisztában vannak azzal, hogy ha ilyen nagy mennyiségű állampapírt öntenének a piacra azzal a szándékkal, hogy megszabaduljanak tőle, akkor csak jelentős veszteséggel tudnának kiszállni - mondta az elemző.

 

Véleménye szerint pozitív az, hogy ezek a befektetők valószínűleg hosszú távra terveznek, de fontos, hogy az ország iránti bizalmuk kitartson. A dolog negatív oldala viszont az, hogy ha a Templeton valamilyen okból megvonná a bizalmat Magyarországtól és eladná ezt a portfólióját, ekkora mennyiséggel nagymértékben tudja a piacot elmozdítani, ez pedig mindenképpen erős kockázatot jelent - fejtette ki az elemző.

 

Kovács Mátyás szerint kézenfekvő, hogy miért vett magyar állampapírokat a Templeton: azért mert a tengerentúli hozamokhoz képest ezeken sokkal jobb hozamokat tud elérni. Csak arra kell ügyelnie, hogy ezt az árfolyamveszteségen "ne bukja el" - tette hozzá, vagyis egy trendszerű forintgyengülésnek valószínűleg "nem örülne" a befektető. A Raiffesen elemzője elmondta azt is, hogy nem tudható pontosan a magyar állampapírok tulajdonosi köre, de piaci köröknek feltehetően képük van róla, hogy mennyi lehet a Templetonnál. Az Államadósság Kezelő Központ október végi adatai szerint a központi költségvetés adóssága 20.767 milliárd forint, amely fele-fele arányban deviza és forintadósság. (MTI)

A heves zivatarok elhagyták az országot

A heves zivatarok elhagyták az északkeleti határvidéket is, így a piros (harmadfokú), valamint a narancssárga (másodfokú) zivatarriasztás is lekerült a veszélyjelzési térképekről - közölte a Hungaromet Zrt. a Facebook-oldalán hétfő kora este.
2025. 07. 08. 00:30
Megosztás:

Szárnyal a FARTCOIN, belendült a TOKEN6900 előértékesítése

Bár a kriptovaluta piacot 2025-ben főként a bizonytalanság jellemezte, az utóbbi időben fellendülés tapasztalható. Erre több pozitív fejlemény van hatással, mint például Donald Trump kriptobarát politikája, az intézményi befektetők egyre nagyobb érdeklődése és a Bitcoin csúcsdöntései.
2025. 07. 08. 00:01
Megosztás:

Rekordot döntött a Duna House hitelkihelyezése a második negyedévben

A Duna House franchise ingatlanhálózata a második negyedévben 4,3 milliárd forint jutalékbevételt ért, ami 6,2 százalékkal marad el az első negyedévi rekordtól, miközben éves szinten 5,6 százalékkal nőtt; a társaság által közvetített hitelvolumen új történelmi csúcsra ugrott az április-június közötti időszakban - közölte az ingatlan- és pénzügyi közvetítő társaság hétfőn az MTI-vel.
2025. 07. 07. 23:00
Megosztás:

Ezeket a részvényeket keresik leginkább a magyar befektetők a nemzetközi piacokon

A magyar befektetők élénk érdeklődést mutatnak a technológiai szektor, a kriptovaluta-piac és a nemesfémek iránt, kiegészítve olyan ETF-ekkel, amelyek kriptovalutákra, széles piacra és defenzív kötvényekre fókuszálnak. A legnépszerűbb eszközök listája jól tükrözi az innováció (pl. mesterséges intelligencia, kripto) és a konzervatív eszközök (pl. arany, kötvények) iránti érdeklődés egyensúlyát. Ez a keverék illeszkedik Magyarország helyzetéhez: fejlett EU-tagállamként befektetési piaca még fejlődőben van. A következtetések a Freedom24 kereskedési platform elemzéséből származnak, amely közel 2900 magyar felhasználó elmúlt évi befektetési szokásait vizsgálta.
2025. 07. 07. 22:00
Megosztás:

Üzemeket zár be Németországban az amerikai Dow vegyipari konszern

A magas működési költségek és a csökkenő kereslet miatt üzemeket zár be Németországban az amerikai Dow Inc. vegyipari konszern.
2025. 07. 07. 21:30
Megosztás:

Együttműködési megállapodást kötött az MKIK és a NAV

Együttműködési megállapodást kötött hétfőn a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a megállapodás célja a vállalkozások működési feltételeinek javítása és az üzleti környezet átláthatóságának erősítése - közölte a NAV hétfőn az MTI-vel.
2025. 07. 07. 21:00
Megosztás:

Lefelé korrigált a kiskereskedelem májusban

A KSH ma reggel tette közzé a kiskereskedelmi forgalom májusi adatait. Kisebb negatív meglepetést okozott, hogy havi szinten lefelé korrigált az adat: az áprilisi 2 százalékos bővülést 1,3 százalékos visszaesés követte. Így az éves növekedés is a vártnál nagyobb lassulást mutatott.
2025. 07. 07. 20:00
Megosztás:

Áttörés!? Az amerikai SEC zöld utat adhat a kriptovaluta ETF-eknek

Az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyelete (SEC) végre megmozdult – új iránymutatása nemcsak a régóta várt kripto ETF-ek előtt nyithatja meg az utat, hanem az egész szektor szabályozásának új szakaszát is elindíthatja. Solana, XRP, sőt, még Trump nevével fémjelzett mémcoin is a sorban áll – de vajon tényleg közeledik a piac áttörése?
2025. 07. 07. 19:00
Megosztás:

Forró helyzet az építőiparban: a klímaváltozás már a betonba is beépül

A nyári kánikula nemcsak a hőérzetünket tolja a határokig, hanem az építőipar fizikai és technológiai tűréshatárát is. Ma már egyre többször kell trópusi forrósággal számolni, ami a legalapvetőbb feladatokat is megnehezíti. Hogyan alakítja át az építőipart a klímaváltozás?
2025. 07. 07. 18:30
Megosztás:

Magyarország felett dübörög a forgalom

Magyarország felett dübörög a forgalom; a hétvégén először haladta meg a magyar légtérben a repülők szám a 4070-et, ami abszolút csúcsot jelent - mondta a léginavigációs szolgáltatásokat ellátó HungaroControl Zrt. vezérigazgatója hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
2025. 07. 07. 18:00
Megosztás:

Musk politizál, a Tesla zuhan

Az elektromos autógyártó árfolyama több, mint 6%-ot esett a tőzsdenyitás előtti órákban.
2025. 07. 07. 17:30
Megosztás:

Új személyautók: stabil növekedést mutat Csehország piaca

Három százalékkal 122 639-re nőtt az eladott új személyautók száma az első fél évben Csehországban - közölte a cseh autóipari szövetség a honlapján.
2025. 07. 07. 17:00
Megosztás:

A MET Csoport felvásárolja a KGE német gáztárolóvállalatot

A MET Csoport svájci központú európai energiavállalat 100 százalékban megvásárolta a KGE (Kommunale Gasspeichergesellschaft Epe mbH & Co. KG) nevű, az észak-rajna-vesztfáliai Gronau városában működő földgáztároló-üzemeltetőt. Ezzel a felvásárlással a MET tovább erősíti elkötelezettségét a németországi földgázinfrastruktúra-beruházások iránt.
2025. 07. 07. 16:30
Megosztás:

Az ABB felkerült a TIME magazin „A világ legfenntarthatóbb vállalatai” listájára

Az ABB a TIME “World’s Most Sustainable Companies 2025” című listáján a 14. helyet szerezte meg, Svájcban pedig a harmadik helyen áll az összes iparágat figyelembe véve.
2025. 07. 07. 16:00
Megosztás:

Amit az intimplasztikáról tudni kell

Az intimplasztika napjainkban egyre nagyobb figyelmet kap. A nők közül sokan küzdenek olyan esztétikai vagy funkcionális problémákkal, amelyeknek megoldása nem tűr halasztást. De vajon miért döntenek egyre többen a beavatkozás mellett? Az okok között találhatjuk az esztétikai megfontolásokat, de gyakran egészségügyi szempontok is befolyásolják a döntést.
2025. 07. 07. 15:30
Megosztás:

Trump megfenyegette a BRICS-országokat

Donald Trump további 10%-os vámmal fenyegette meg azokat az országokat, amelyek a BRICS „Amerika-ellenes politikáját” követik.
2025. 07. 07. 15:00
Megosztás:

Budapest verhetetlen - hova kérik a legtöbb lakáshitelt?

A lakáshitelek több mint 30 százaléka budapesti ingatlanhoz kapcsolódott idén – derül ki a K&H friss adataiból. Pest vármegye a második helyen áll 15 százalékos aránnyal, míg Győr-Moson-Sopron vármegye 7 százalékkal a harmadik. Sok más vármegyében azonban jóval kevesebb lakáshitelt vettek fel: számos térség részesedése csak 1-2 százalék.
2025. 07. 07. 14:30
Megosztás:

A kormány mindent megtesz a kiskereskedelmi forgalom további növelése érdekében

A kormány töretlenül azon dolgozik, hogy a családok több pénzből tudjanak gazdálkodni, ezáltal pedig többet is tudjanak költeni, ezért Európa legnagyobb adócsökkentési programját hajtja végre. A fogyasztás bővüléséhez a bérek növekedése és az áremelések letörését célzó kormányzati intézkedések is hozzájárulnak.
2025. 07. 07. 14:00
Megosztás:

A száraz kontinentális klíma változása sújtja térségünket: gyorsul a nyári felmelegedés, súlyosbodnak az aszályok

Magyarország és a Balkán-félsziget Európa leggyorsabban melegedő és száradó térségei közé tartoznak a klímaváltozás miatt. A nyarak forróbbá és szárazabbá válása növeli az aszályok gyakoriságát és súlyosságát, miközben a felmelegedés üteme a 2020-as években újra gyorsul, és az idei év is ezt a tendenciát erősíti. Szabó Péter, az ELTE Meteorológiai Tanszék munkatársa elemzi a helyzetet és régiónk kilátásait.
2025. 07. 07. 13:30
Megosztás:

Otthon Start: nem lesz elég a jogszabályi feltételeket teljesíteni

Orbán Viktor bejelentése az első saját tulajdonú lakás megvásárlására igényelhető Otthon Start lakáshitelről valósággal felrobbantotta az internetet. Nem véletlen, hiszen már tudjuk, hogy a szeptembertől igényelhető, 3 százalékos fix kamatú lakáshitelnek nem lesz fetétele a házasság és a gyermekvállalás, mint ahogy felső korhatárt sem szabnak majd meg. Hiába felel meg azonban valaki a támogatott konstrukció személyi feltételeinek, a banki hitelbírálaton is át kell menni ahhoz, hogy élhessen az egyedülálló lehetőséggel - hívja fel a figyelmet Fülöp Norbert Attila, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
2025. 07. 07. 12:30
Megosztás: