Elhalt a BUX tegnapi lendülete
Elemzők arra számítottak, hogy az európai piacokon emelkedés indulhat a tegnapi visszaesést követve, miután a befektetők megint jobban bíznak abban, hogy az amerikai Fed és az Európai Központi Bank gazdaságösztönző lépéseket fog tenni.
A magyar piac tegnap messze felülmúlta európai társait, így a mai korrekció némiképp indokolt is. A vezető magyar papírok közül háromnegyed tízkor az OTP árfolyama 0,77 százalékos csökkenés mellett 3746 forintnál, a MOL jegyzése 0,5 százalékos emelkedés mellett 16.585 forintnál jár. Az OTP esetében jelentősebb forgalomra és elmozdulásra nem számíthatunk, ugyanis a bank holnap hajnalban hozza nyilvánosságra gyorsjelentését, a befektetők pedig várhatóan addig kivárnak. A Magyar Telekom árfolyama az elmúlt napok emelkedése után 1 százalékos csökkenést jelez, 419 forintnál tartózkodik. A Richter jegyzése fél százalékkal 40.100 forintra csökkent.