Kínai gazdaság - már bennük sem bízhatunk?
2008-as gazdasági válságot követően nemcsak Kínában, hanem a Nyugaton is egyre több szó esett az úgynevezett kínai modell - a tekintélyelvű, autoriter politika és az állami irányítású kapitalizmus - előnyeiről. A legutóbbi kínai politikai megrázkódtatások nyomán viszont mind több befolyásos hang sürgeti Kínában a szabadabb gazdaságpolitikához való visszatérést.
Úgy tűnik, hogy a diadalmas hangütés elhamarkodott volt, talán komoly tévedés is. A kínai vezetők bizonytalanságok egész sorával birkóznak, az évtizedenként egyszer esedékes vezetés idén politikai botrány zavarja, a gazdaság pedig lelassult ebben az országban, ahol a mélyen beágyazott állami tulajdonú vállalatok és politikai főnökeik lebéklyózzák a piaci erőket és a magánvállalkozásokat.
"Előttünk számos olyan dilemma áll, mint a gazdaság és az országban érvényesülő tulajdonviszonyok természete, vagy mint a rejtett érdekcsoportok létezése, ám ezek valójában álcázott politikai problémák" - mondta a NYT-nak Csang Ming (Zhang Ming), a pekingi népi (Renmin) egyetem politológusa, aki szerint "a problémák olyan súlyosak, hogy nem tűrnek halasztást".
Lassul a kínai gazdaság
Csütörtökön Kína olyan adatokat tett közzé, amelyek jelezték: folytatódik a gazdaság gyengülése. Számos közgazdász szólította fel a kormányt arra, hogy folytasson rugalmasabb pénzpolitikát, támogassa a magáncégeknek szóló kölcsönzést, engedélyezzen nagyobb mozgást az árfolyamoknak és a kamatoknak és növelje a szociális juttatásokat.
A kínai GDP alakulása
Az ilyen változások korlátoznák az állam szerepét, fékeznék a korrupciót és ösztönöznék a versenyt. Ám, írja a NYT, ezek az intézkedések óriási hatalmi harcot váltanának ki, mivel a PB-tagok, a helyi tisztségviselők és a kommunista párt veteránjainak leszármazottai, a "hercegecskék" számára korántsem vonzó a pénztárcáikat megtöltő rendszer átszabásának lehetősége.
A kínai modell további szembetűnő vonása a társadalmi stabilitás fenntartására szolgáló biztonsági apparátus növekedése. Keménykezű fellépéseit azonban megkérdőjelezik az olyan események, mint az elkeseredett tibetiek által elkövetett több mint 30 önégetés, vagy az amerikai nagykövetségre menekült kínai emberjogi aktivista ügye, nem beszélve a dél-kínai Vukan (Wukan) település korrupt tisztségviselői ellen kirobbant lázadásról, amelynek nyomán vita alakult ki a tiltakozások kezeléséről: a biztonsági erők kardjával vagy a pártvezetők közvetítő erőfeszítéseivel kell-e megoldást találni.
Különösen nagy kihívást jelentett a nemrég megbukott Po Hszi-laj (Bo Xilai) csungkingi pártvezető hatalmi törekvése: ő nem az utóbbi évtizedekben eddig bevált módon, a háttéralkukkal próbált feljebb jutni a ranglétrán, hanem a bűnözés elleni kemény hadjárattal, a Mao-korszak dalaival és annak szociális politikájával próbált populista támogatásra szert tenni.
Kínában ma az figyelhető meg, hogy a vezetők hatalma minden nemzedékkel csökkent: Hu Csin-tao (Hu Jintao), a jelenlegi vezető gyengébb, mint elődje, Csiang Cö-min (Jiang Zemin), aki maga is jóval gyengébb volt, mint elődje, Teng Hsziao-ping (Deng Xiaping), aki a Mao-féle "kulturális forradalom" (1966-1976) zűrzavara után bevezette a "gazdagodjatok" jelszóra alapozott jelenlegi kurzust.
A hatalom fellazulásával az egypártrendszeren belül számos frakció és szövetség alakul ki és ma nincs olyan hang, amely képes lenne rendet teremteni - vélekedik a NYT. A lap szerint Po Hszi-laj politikája rávilágított a kinai modell további törésvonalára is: arra, hogy a gazdasági fejlődést olyan beruházási projektekre alapozzák, amelyeket állami vállalatok valósítanak meg az állami bankok bőkezű támogatásával.
Az infrastrukturális beruházásokban bővelkedő 31 millió lakosú Csungking (Chongqing) tavaly 16,4 százalékos növekedést ért el, nagyobbat, mint bármely más kínai város. Ám a városi kormányzat és a helyi állami cégek 160 milliárd dollárnak megfelelő adósságot halmoztak fel, a kölcsönök közül sokat soha nem fognak visszafizetni.
A politikacsinálók Kína-szerte ehelyett olyan más modellt sürgetnek, amely jobban ösztönzi a fogyasztók vásárlásait és bátorítja a magánvállalkozást, és kitartóan szorgalmazzák, hogy kezdjék újra a hosszú ideje halogatott szerkezeti átalakításokat. Egyesek a közelgő vezetőváltásban látnak erre alkalmat - de a legnagyobb akadály az lehet, hogy mind a távozó, mind az érkező vezetőknek szoros kapcsolatai vannak a status quo fenntartásában érdekelt állami tulajdonú cégekkel.
A következő lépéssel kapcsolatos bizonytalanságot fokozza a kínai gazdaság lefékeződése: az első negyedévben a növekedési ütem 8,1 százalékra csökkent és Ven Csia-pao (Wen Jiabao) miniszterelnök márciusban 7,5 százalékra becsülte az idei bővülést. A csütörtökön közzétett adatok szerint a hazai kereslet csökken és az export növekedése is lanyhul.
Kína 580 milliárd dollárnak megfelelő ösztönző csomaggal és a bankhitelezés lazításával védte ki a globális válságot. Ha a gazdaság tovább hűl, a vezetés visszatérhet az állami beruházások eszközéhez - ettől azonban visszatartja az inflációtól való félelem, mivel az növelné a szociális nyugtalanságot. Ám amíg a gyors növekedés a fő prioritás, nincs mód a növekvő jövedelmi különbségek enyhítésére. Az utóbbiak elleni mind gyakoribb tiltakozások a kínai modell további stresszét jelzik.
A hatalom erősen támaszkodik a hazai biztonsági erőkre az úgynevezett "tömegincidensek" kezelésében - ezek számát 2010-ben 180 ezerre becsülték. A vukani incidens és a Csen-ügyben az Egyesült Államokkal támadt diplomáciai válság tárgyalásos megoldása azonban a keménykezű fellépések közvetett bírálatát jelentette - mutatott rá egy további ellentmondásra a NYT.
