Elnökválasztást tartanak az Egyesült Államokban
A legnagyobb figyelem természetesen az elnökválasztást övezi. A szavazás előtti utolsó napon, hétfőn 8 állam 14 helyszínére kiterjedő rohamot indítottak az amerikai elnökjelöltek a még mindig bizonytalan szavazók megnyeréséért, a voksolás kimenetele ugyanis egyelőre megjósolhatatlan. "Holnap van a választás, és még mindig nem tudjuk, hogy ki győz majd" - írta a The Washington Times hétfői számában John Zogby, a Zogby Poll közvélemény-kutató intézet alapítója. Zogby rámutatott, hogy a jelöltek között az országos támogatottságban holtverseny alakult ki. Az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint szerda délben nyílnak, s majd hajnali egykor zárnak. Az első olyan eredmények, amelyek már mutathatják a győztest, magyar idő szerint szerdán hajnali 4 körül várhatóak.
A két jelölt között az országos támogatottság terén de facto holtverseny alakult ki. A fontosabb mérések átlagával számoló RealClearPolitics hétfő éjszakai adata szerint Obama mindössze 0,7 százalékponttal vezetett. Az összesítés szerint a 12 "csatatérállam" közül 10-ben ugyancsak nála volt az előny, de ez a legtöbb esetben belül volt a statisztikai hibahatáron. A Romney-tábor abban bízik, hogy a keddi protest-szavazás lesz az elmúlt négy évvel szemben és hogy a felmérések alábecsülik a republikánusok lelkesedését.