Előzetes adatok alapján 4 százalékkal csökken a III. negyedéves spanyol GDP
2009. 11. 12. 13:04
A csütörtökön kiadott előzetes becslések szerint a spanyol gazdaság teljesítmény a harmadik negyedévben az éves bázishoz viszonyítva 4 százalékkal esett, mely halvány javulást jelent az előző negyedévihez képest.
A második negyedévben a spanyol GDP 4,1 százalékkal csökkent az éves bázishoz képest. A harmadik negyedévben negyedéves szinten a visszaesés 0,3 százalékos volt a második negyedéves 1,1 százalék után. Az előzetes adat részletes információkat nem tartalmaz. Az előzetes elemzői konszenzus 0,3 százalékos negyedéves csökkenéssel kalkulált, míg a Bank of Spain 0,4 százalékos csökkenésre számított.
Elemzők véleménye szerint az ingatlan befektetések tovább mérséklődnek, melynek hatására a megkezdett ingatlanépítések további 40 százalékkal csökkenhetnek 2010 végére. Azonban más típusú befektetések viszont emelkedhetnek.
Felejtsd el az altcoinokat – Bitcoin és Ethereum marad a fókuszban
Újabb éles fordulatot vett Kevin O’Leary kriptovalutákkal kapcsolatos álláspontja. A „Mr. Wonderful” néven ismert befektető ezúttal határozott üzenetet küldött: a kezdő és tapasztalatlan befektetőknek érdemes elkerülniük az altcoinokat, és inkább a két legnagyobb digitális eszközre, a Bitcoinra és az Ethereumra koncentrálniuk. De mi áll a véleményváltás mögött, és mit jelent ez a kriptopiac jövőjére nézve?
A RAY árfolyam kilőtt: 24%-os emelkedés mögött új lendület a Solana DeFi-ben
Erőteljes mozgással hívta fel magára a figyelmet a Raydium (RAY), amely egyetlen nap alatt közel 25%-ot erősödött. A látványos árfolyam-emelkedés mögött nem csupán spekuláció, hanem a Solana (SOL) ökoszisztémájában tapasztalható növekvő aktivitás is áll. De mi hajtja pontosan a RAY token új lendületét, és meddig tarthat a rali?
Az erős, viharos szél felkavarhatja a port
Vasárnap az erős, több helyen viharos szél felkavarhatja a port, ami a látótávolság csökkenéséhez vezethet - hívta fel a figyelmet a HungaroMet Zrt. vasárnap reggeli veszélyjelzésében.
Súlyos problémák vannak e-cigaretták körül Európában
Egyre súlyosabb problémával néz szembe az eldobható ízesített e-cigaretták (vape) európai piaca, mert a termékek csaknem felét a szürke- vagy a feketekereskedelem adja - mondta Christos Harpantidis, a Philip Morris International (PMI) globális vállalati ügyekért felelős vezetője a 11. delphi gazdasági fórumon az MTI-nek.
Dupla családi pótlék érkezik! - politikai bejelentés
A Tisza Párt álláspontja szerint már 2026 folyamán megvalósulhat több jelentős gazdasági lépés. Magyar Péter úgy nyilatkozott, hogy ezek közé tartozhat a családi pótlék összegének megduplázása, a nyugdíjak növelése, valamint egy új, az iskolakezdést segítő támogatás bevezetése is.
Trump újra kriptogálán: milliókat mozgatott meg a $TRUMP memecoin
Donald Trump szombaton ismét részt vesz saját memecoinjához kötődő exkluzív rendezvényen, a Mar-a-Lagóban tartott gálán, ahová csak a $TRUMP token legnagyobb befektetői kapnak meghívást. Az eseményen üzleti és kriptós szereplők mellett ismert vendégek is felszólalnak, például Mike Tyson és Tony Robbins.
Orbán Viktor visszaadja mandátumát
Orbán Viktor, a Fidesz-KDNP listavezetője, leköszönő miniszterelnök visszaadja a választáson elnyert mandátumát - ezt a Fidesz elnöke maga jelentette be szombaton, hozzátéve, hogy rá most nem a parlamentben, hanem a nemzeti oldal újjászervezésében van szükség. Azt is közölte: Gulyás Gergely lesz a Fidesz frakcióvezetője.
Euró-alapú stabilcoin tör előre: az EURAU belép a DeFi világába
Az euróhoz kötött stablecoinok piaca új lendületet kapott, miután az AllUnity az EURAU tokennel megjelent a legnagyobb decentralizált tőzsdéken. A lépés nemcsak a DeFi ökoszisztéma fejlődését gyorsíthatja, hanem új kérdéseket is felvet az európai szabályozás jövőjével kapcsolatban.
Metaplanet nagy dobása: 50 millió dolláros kötvénykibocsátás a Bitcoin-felhalmozás felgyorsítására
A vállalati Bitcoin-stratégiák újabb szintre léptek: a japán Metaplanet jelentős tőkebevonással erősíti kriptós pozícióját. A lépés nemcsak a cég ambícióit mutatja, hanem azt is, hogy a vállalatok egyre agresszívebben építik digitális eszközalapú tartalékaikat.
Ripple Miami-ban: látványos XRP kampány indította be a kriptoközösséget
A kriptovilág figyelme ismét az Egyesült Államokra szegeződött, miután egy látványos Ripple-kampány jelent meg Miami partjainál. A fizikai reklám és az online spekulációk találkozása új lendületet adott az XRP körüli diskurzusnak – de vajon valódi piaci hatásról van szó, vagy csak ügyes marketingről?
Bitcoin ár hullámvasúton: merre tovább az árfolyam bizonytalanságában?
A Bitcoin ismét reflektorfénybe került, miután jelentős emelkedést produkált, mégis továbbra is komoly kérdések övezik a jövőjét. Vajon egy újabb zuhanás küszöbén állunk, vagy a piac már stabilizálódott? A legfrissebb elemzések szerint a válasz nem egyértelmű – de vannak erős jelek.