Elutasította a Hungária Takarék keresetét a Fővárosi Törvényszék

Elutasította a Hungária Takarék Takarékszövetkezet devizahitelekkel kapcsolatban a magyar állam ellen benyújtott keresetét a Fővárosi Törvényszék csütörtökön kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében.

A döntés szóbeli indoklásában a bíró emlékeztetett arra, a bíróságnak azt kellett vizsgálnia, hogy a felperes pénzintézet által alkalmazott általános szerződési feltételek megfelelnek-e a törvényben foglalt hét alapelvnek. Az alapelvek - egyértelmű és érthető megfogalmazás, objektivitás, tételes meghatározás, ténylegesség és arányosság, szimmetria, átláthatóság, felmondhatóság - bármelyik sérelme esetén az általános szerződési feltételek tisztességtelennek minősülnek.

 

A bíróság elsődlegesen az átláthatóság elvét vizsgálta, ennek körében azt, hogy az általános szerződési feltételek tartalmaznak-e oklistát és az megfelel-e az átláthatóság követelményének, és az alapján döntött az általános szerződési feltételek tisztességességéről. Azaz, a fogyasztó láthatta-e előre, hogy milyen feltételek teljesülése esetén és milyen mértékben háríthatnak rá további terheket. A felperes takarékszövetkezet általános szerződési feltételei a bíróság megítélése szerint a keresetben megjelölt idősávokban nem feleltek meg az átláthatóság követelményének.

 

A bíróság elutasította a felperes azon indítványát is, hogy függessze fel a pert és kezdeményezze az Alkotmánybíróság eljárását. Indoklása szerint nem észlelte, hogy akár a jogegységi határozat, akár a vonatkozó törvény alaptörvény-ellenes lenne. A bíróság a felperest arra kötelezte, hogy 5 napon belül fizessen meg 1 millió 141 ezer 160 forint perköltséget. Az alperes magyar állam jogi képviselőinek ügyvédi munkadíját eltúlzott mértékűnek tartotta a bíróság, 56 munkaóra helyett 5 órát tartott elfogadhatónak, figyelembe véve, hogy jelenleg hasonló perek zajlanak, a többi költséget elfogadta.

 

A felperes jogi képviselője a határozathozatal előtt egyebek mellett kifejtette, hogy a referenciakamatláb változásából adódó kamatváltozást nem tekinti a per tárgyának. A takarékszövetkezet konverziós díjat nem számolt fel és a vizsgált időszakban háromszori kamatemelésen kívül más költségemelés nem volt. Hangsúlyozta, hogy a pénzintézet mindenkor a hatályos jogszabályok és a bírói gyakorlat alapján járt el, jogkövető magatartását igazolja, hogy a felügyeleti szervek a fogyasztói szerződések körében semmilyen megállapítást nem tettek ellene. A jogi képviselő szerint a bíróságok mindig egyedi szinten vizsgálták a szerződések tisztességességét.

 

Kijelentette, a megjelölt időszakban a felperes általános szerződési feltételei és az egyedileg meg nem tárgyalt szerződései tisztességesek és érvényesek. Az alperes állam jogi képviselője a keresetek elutasítását kérte, mert a takarék által alkalmazott általános szerződési feltételek álláspontja szerint egyetlen idősávban sem feleltek meg maradéktalanul a törvényben foglalt alapelveknek.

 

A referenciakamat alkalmazásával kapcsolatban leszögezte, hogy a kamatfelárra vonatkozó szerződéses rendelkezések érvénytelenek, mert megváltoztatásának lehetőségével kapcsolatban semmilyen objektív okot nem jelöltek meg, s a felperes nem is próbálta erre vonatkozóan a tisztességtelenségre vonatkozó vélelmet megdönteni. A felperes jogi képviselője a tárgyalás berekesztésének bejelentését követően egyebek között kifejtette: utólag minősítenek tisztességtelennek olyan eljárásokat, amelyek a mindenkori törvényeknek megfeleltek.

 

Ha a takarékszövetkezet magatartása tisztességtelen volt, akkor a törvények is azok voltak - jegyezte meg. Hozzátette, nem vonja kétségbe, hogy voltak, akik nem jártak el tisztességesen, azonban fűnyíróelv érvényesül, a törvény kiiktatja a piaci mechanizmusok érvényesülését és olyan elvárásokat fogalmaz meg, amelyeket a jogalkotó maga sem tud betartani.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Példaként az szja törvényt hozta fel, mondván, ha olyan szintre lebutítanának egy törvényt, hogy az átlagpolgár számára is érthető legyen, a törvény jellege veszne el. A felperes kérte a részleges érvénytelenség megállapítását. Az alperes jogi képviselője a felperes által elmondottakra reagálva megjegyezte, hogy a szerződéses feltételek vizsgálata közérdekű kereset formájában is lehetséges volt, a szerződéses feltételek pedig már egy feltétel nem teljesülése esetén is érvénytelenek. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a régi és az új Ptk. is megfogalmazza azokat az alapelveket, amelyeket törvényi szintre emeltek.   (MTI)


Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: