Elviheti a válság a finn mikulás szánkóját
A minisztérium azzal számol, hogy idén 2,6 százalékkal nő a hazai össztermék (GDP), majd a jövő évi minimális emelkedés után 2013-ban a gazdaság már 1,7 százalékkal bővül. A minisztérium szerint, ha nem lesz jelentősebb gazdaságnövekedés legfontosabb kereskedelmi partnereinél, Oroszországban, Svédországban és Németországban, akkor a finn gazdaság recesszióba kerülhet az idei év végén, vagy a jövő év elején.
Jövőre elsősorban a hazai kereslet élénkíti a gazdaságot, az export csökkenhet a pénzügyminisztérium szerint. A finn kormány várakozása szerint a munkanélküliség jövőre fokozatosan 8 százalékra szökik, miután idén novemberben három éve legalacsonyabb, 6,2 százalék volt. A múlt héten a finn központi bank ugyancsak 0,4 százalékos jövő évi gazdaságnövekedési előrejelzést közölt, hozzátéve: a bővülés kisebb is lehet, ha mélyül az euróövezeti válság. (MTI)