Emelkedéssel nyitottak az amerikai tőzsdék
2013. 06. 21. 15:47
Az elmúlt két nap jelentősebb esése után emelkedéssel kezdték a pénteki kereskedést a legfontosabb New York-i részvényindexek. Nyitást követően a DJIA mutatója 0,52 százalékos, az S&P 500 0,62 százalékos, míg a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 0,124 százalékos pluszban állt.
A nap folyamán érdemi makrogazdasági adat nem jelenik meg, így a kereskedést az elmúlt két nap sorá mutatott esés korrekciójaként értelmezhető. A kockázatvállalási hajlandóság érdemben nem javult erre utal, hogy az amerikai dollár ma is erősödést mutat az euróval, illetve a japán jennel szemben.
A befektetők figyelmének középpontjába ismét Görögország került, miután a közszolgálati tv és rádió bezárása körüli vita miatt kilép a görög kormányból a hárompárti koalíció legkisebb tagja, a Demokratikus Baloldal pártja (Dimar).
A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. jelentős befolyást szerezhet a CIG-ben
A Magyar Nemzeti Bank engedélyezte a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. számára, hogy a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-ben 100 százalékos közvetlen tulajdonon alapuló minősített befolyást szerezzen - közölte a CIG kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Teljes jóváhagyást kapott a Pfizer az Egyesült Államokban
Teljes jóváhagyást kapott az Egyesült Államok szövetségi élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatóságától (FDA) az amerikai Pfizer és a német BioNTech gyógyszeripari vállalatok közösen kifejlesztett koronavírus elleni vakcinája - jelentette be hétfőn az FDA.
Emelkedés jöhet nyitásban az elemző szerint
A csütörtöki negatív korrekciót követően hétfőn pozitív tartományban indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint, mert a hazai részvénypiac kimaradt a pénteki mozgásból, amikor nagyrészt felfelé tartottak a részvényindexek.