Emelkedéssel próbálkozhatnak az európai piacok
A befektetői hangulatot az javítja, hogy Németország hajlandó lenne engedményeket tenni egy újabb görög segélycsomag összeállítása érdekében. A vezető ázsiai részvénypiacok emelkedést mutattak a mai nap folyamán, köszönhetően annak, hogy áprilisban már bővülni tudott a japán ipar a márciusi rekord mértékű csökkenés után, igaz némiképp árnyalja az optimizmust, hogy a Fitch Ratings után már a Moody's is leminősítést valószínűsítő felülvizsgálat alá vette Japán szuverén adósbesorolását.
A kereskedés kezdete előtt két órával piaci elemzők arra számítanak, hogy a londoni FTSE-100 0,7 százalékkal, a frankfurti DAX-30 0,8 százalékkal, a párizsi CAC-40 0,7 százalékkal emelkedik nyitáskor. Hétfőn a legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,13 százalékos napi süllyedéssel 1.133,01 ponton végzett. A londoni értéktőzsde zárva volt, a DAX-30 0,04 százalékos visszalépéssel 7.160,30 ponton végzett, a CAC-40 0,21 százalékkal 3.942,53 pontra apadt.