Emelkedett a német államadósságra vonatkozó előrejelzés
A teljes államadósság mértéke a legfrissebb előrejelzés szerint 2011-re GDP arányosan 76,5 százalékra (korábban: 70,5%), 2012-ben 81 százalékra (korábban: 72,5%) és 2013-ban pedig 82 százalékra növekszik. A minisztérium korábban a 2013-as évre nem adott ki előrejelzést.
A pénzügyminiszter-helyette, Joerg Asmussen még tegnap új fogalmazott, hogy az új stabilitási program előrejelzése szerint az államháztartási hiány mértéke 2010-ben GDP arányosan 5,5 százalék, 2011-ben 4,5 százalék, 2012-ben 3,5 százalék, és csak 2013-ben esik 3 százalék alá. A stabilitási programot a kormányzat jövő szerdán fogadja el, melyet aztán továbbküldenek az Európai Bizottságnak.
A szövetségi költségvetési hiány a minisztérium előrejelzése szerint 2010-ben GDP arányosan 3,5 százalék, 2011-ben 2 százalék, és 2013-ben pedig 1,5 százalék lesz. Az állami és az önkormányzati hiány 2010 és 2011-ben 2 százalékos lesz, míg az azt követő két évben 1,5 százalék.
A deficit előrejelzés a kormányzat legutóbbi idei évi 1,4 százalékos GDP bővülésén alapul. A 2011-2013-as évekre a kormányzat átlagosan közel 2 százalékos növekedéssel kalkulál.
A minisztérium emellett végzett technikai számításokat az előrejelzésében, melynél 1 százalékos EKB alapkamatot, és 1,48 dolláros euró érfolyammal számolt. Ezekben az éves GDP növekedésének +/- 0,5 százalékos eltérésével végzett kalkulációkat.
Így a +0,5 százalékos GDP növekedési eltérés esetén az államháztartási hiány GDP arányosan az idei évben 5 százalékos lehet, mely 2011-re 4 százalékra, 2012-re 3 százalékra és 2013-ra 1,5 százalékra módosulna. Ezzel szemben -0,5 százalékos GDP növekedés eltérés esetén a hiány mértéke 6 százalékos lehet az idén, 2011-ben 5,5 százalék, 2012-ben 4,5 százalék, valamint 2013-ban 4 százalék.