Enyhe idő várható az új év első hétvégéjén

Változékony, de enyhe idő várható az új év első hétvégéjén. Napsütés is lehet, de borús égre, esőre is készülni kell. Egyelőre nem hűl a levegő, napközben többfelé 10 fok körül alakulnak a csúcsértékek - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzésében, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Pénteken, január elsején délelőttig a keleti határvidéken is megszűnik a csapadék, a Tiszántúlon és az északkeleti megyékben is csökken a felhőzet, és az ország többi részéhez hasonlóan legalább néhány órára kisüt a nap. A szél több helyen megélénkül. A leghidegebb órákban mínusz 4 és plusz 5, napközben plusz 4 és 10 Celsius-fok között alakul a hőmérséklet.
   
Szombaton változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel, csak késő délután növekszik meg délnyugaton, nyugaton a felhőzet, és estétől ott eső, zápor is lehet. A légmozgás élénk, néhol erős lesz. A minimumhőmérséklet mínusz 2 és plusz 3 fok között valószínű. A nappali maximumok plusz 5 és 12 fok között alakulnak, északon lesz a hűvösebb, délkeleten az enyhébb idő.
   
Vasárnap délnyugat felől tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, de eleinte északkeleten, majd délnyugaton, délen lehetnek rövid napos időszakok. A Dunántúlon többfelé, másutt helyenként várható eső, zápor. Élénk, helyenként erős lesz a szél. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 2 és plusz 4, a legmagasabb hőmérséklet általában plusz 3 és 9 fok között valószínű, de a délkeleti, keleti tájakon helyenként 10-12 fok is lehet - olvasható az előrejelzésben.

Hozzászólások

Gyors segítséget jelent a kisvállalkozásoknak a Magyar falu vállalkozás-újraindítási program

Gyors segítséget jelent az ötezer fő alatti kistelepüléseken működő mikrovállalkozásoknak a tavasszal induló Magyar falu vállalkozás-újraindítási program - jelentette ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára szerdán, a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (HBKIK) webkonferenciáján.
2021. 04. 15. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Eddig sikeresnek bizonyul a Vállalatok munkaerő támogatása program

A tavaly október óta elérhető lehetőség érdemben élénkítette a foglalkoztatási szempontból hátrányos helyzetűek iránti munkaerő-piaci keresletet; a Vállalatok munkaerő támogatása program mostanáig több mint 8 ezer fiatal vagy alacsonyabb végzettségű álláskereső elhelyezkedését segítette - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az ITM közleménye szerint.
2021. 04. 14. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezekkel a számokkal nyert valaki a Skandináv-lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az április 14-én megtartott 15. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták ki:
2021. 04. 14. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megújult arculattal várja a nyitást Hévíz

A fiatalabb, családos vendégkörre is számító településként modernebb, fiatalosabb logóval és arculattal várja az újranyitást Hévíz - tájékoztatta a város turisztikai szervezete szerdán az MTI-t.
2021. 04. 14. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kazah-magyar megállapodás: jelentősen nőhet az Ázsiából Európába irányuló vasúti áruforgalom

Az Ázsia és Európa közötti vasúti áruforgalom jelentős növekedését, valamint az európai exporttermékek vasúti szállítását teszi lehetővé a Fényeslitkén épülő East-West Gate (EWG) intermodális terminál fejlesztője és a kazah EuroTransit Csoport között létrejött stratégiai együttműködés. A moszkvai Transrussia nemzetközi közlekedési és logisztikai szakkiállításon aláírt megállapodás keretében a két vállalat közösen kínál gyors és megbízható szállítási útvonalat az egyre élénkülő szárazföldi teherforgalom szereplőinek. A megállapodás bejelentésekor Konkoly Norbert moszkvai magyar nagykövet hangsúlyozta, hogy a fényeslitkei beruházással Magyarország ismét a nemzetközi vasúti szállítás meghatározó szereplőjévé válhat.
2021. 04. 14. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A délután indult eladási hullám lehúzta a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 350,69 pontos, 0,82 százalékos csökkenéssel, 42 514,94 ponton zárt szerdán.
2021. 04. 14. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A meteorológiai szélsőségek megkeserítik a gazdálkodók életét

A globális átlagnál is nagyobb hőmérséklet-emelkedés, a szélsőségek egyre gyakoribb előfordulása és a növekvő kiszámíthatatlanság miatt a hazai mezőgazdaságnak egyre fokozódó növényvédelmi kihívásokkal kell szembesülnie – hangzott el szerdán Agroinform.hu agrometeorológiai konferenciáján.
2021. 04. 14. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új tervezési igazgató és igazgatóhelyettes a KÖZTI-nél

Új struktúrában működik a legpatinásabb hazai építésziroda, a Középülettervező Zrt. (KÖZTI). Áprilistól Tima Zoltán Ybl-, és Prima Primissima díjas építész tölti be a tervezési igazgatói posztot, a tervezési igazgató helyettese Peschka Alfréd Ybl Miklós-díjas építész.
2021. 04. 14. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tisztul a magyar munkaerőkölcsönzési piac

Az Európai Unió rendelkezésének megfelelően 2021. április 1-jei hatállyal módosult a magyar ÁFA törvény. Ennek értelmében megváltoztak a munkaerőkölcsönzési szolgáltatások ÁFA kezelési szabályai is és megszűnik az ún. fordított áfa alkalmazásának kötelezettsége a legtöbb esetben. Mindez azt jelenti, hogy mostantól az eladó, a számla kiállítója – vagyis a munkaerőkölcsönző vállalat – fizeti meg az ÁFÁ-t. Eddig ennek terhe a munkaerőt kölcsönzött konstrukcióban foglalkoztató vállalatra, vagyis a vevőre hárult. Korábban a szektorban tapasztalt jelentős visszaélések és törvénytelenségek visszaszorításának érdekében vezették be ezt a speciális ÁFA szabályozást.
2021. 04. 14. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Miért esik napok óta a magyar tőzsde?

Az elmúlt napokban fokozódott a „gyengeség” a magyar piacon, amit párhuzamba lehet állítani a fokozódó ukrán-orosz feszültséggel, de nem biztos hogy ez tökéletes magyarázat.
2021. 04. 14. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Fejlesztik a szerb-magyar földgázkapacitást

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) a földgázszállító számára jóváhagyott díjak felett 2020-ban beszedett aukciós felár bevételekből 2,5 milliárd forintot fordít a szerb-magyar földgázbeszállítási kapacitás fejlesztésére - jelentette be Horváth Péter János a MEKH elnöke. Az előző évben meghatározott összeggel együtt közel 4 milliárd forint használható fel az aukciós felár számláról az ellátásbiztonságot növelő beruházásra - közölte szerdai közleményében a hivatal.
2021. 04. 14. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Közel 2 százalékkal nőtt az ipari termelés

Az ipari termelés volumene februárban 1,9 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit a januári 6,7 százalékos visszaesés után. Munkanaphatástól megtisztított adatok szerint 3,9 százalékkal nőtt a termelés. Az előző hónaphoz képest 4,8 százalékkal nőtt a szezonálisan és munkanappal kiigazított ipari kibocsátás, a tavaly áprilisi mélyponthoz képest 67 százalékkal emelkedett, és a járvány előtti csúcsot is meghaladta - erősítette meg szerdán második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 04. 14. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az 5G a traktor óta a legjobb dolog, ami a mezőgazdasággal történik

A mezőgazdaság gépesítése a múlt század közepétől jelentősen hozzájárult az ágazat termelékenységének növeléséhez. Most ez a folyamat kapcsol a következő sebességfokozatba a precíziós mezőgazdaság korszakában, ahol az 5G technológiának köszönhetően minden eddiginél több hálózatba kapcsolt gép dolgozhat a terméshozamok javításán. Ráadásul egy olyan időszakban, mely a klímaváltozás és a népességrobbanás miatt komoly kihívások elé állíthatja az ágazatot.
2021. 04. 14. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Most is jár a katásoknak a kedvezmény

Márciusra és áprilisra sem kell megfizetni a katát mintegy 120 ezer vállalkozásnak. Az adómentesség 10 milliárd forintot hagy az április elejéig zárva tartó üzleteknél, szolgáltatóknál, a vendéglátásban, a turizmusban, a szabadidő ágazatban tevékenykedő kisvállalkozásoknál - tájékoztatta az MTI-t Tállai András.
2021. 04. 14. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

FAO-magyar együttműködés indul a fenntartható élelmezésért

A világ élelmezési rendszereinek fenntarthatóvá alakítása nemcsak a FAO számára fontos, hanem összhangban áll a magyar nemzeti érdekekkel is. Erről Bencsik Dávid, az Agrárminisztérium nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára videokonferencia keretében egyeztetett az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének főigazgató-helyettesével, Vlagyimir Rahmanyinnal - közölte az Agrárminisztérium az MTI-vel kedden.
2021. 04. 14. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Visszatérőben a hazai kkv-k bizalma: látszik a fény az alagút végén?

A harmadik hullám okozta kihívások ellenére tovább javultak a hazai kis- és középvállalkozások következő egy évre vonatkozó várakozásai, derült ki a K&H kkv bizalmi index első negyedéves kutatásából. A cégek éledező optimizmusát igazolja, hogy az index az előző időszakhoz képest 9 pontról 14 pontra ugrott, mely erőteljesen közelít a járványt megelőző időszakban mért értékekhez. Ez többek között annak tudható be, hogy a kkv-k pozitívan ítélik meg a kormány gazdaságpolitikai intézkedéseit, valamint több európai uniós forrásra számítanak.
2021. 04. 14. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megugrott az e-sport fogadás iránti érdeklődés

Várakozáson felüli mértékben nőtt Magyarországon a tavaly augusztusban a Szerencsejáték Zrt. által bevezetett e-sport fogadás, amely mára a hatodik legnépszerűbb az 50 sportágat tartalmazó sportfogadási listán. Az összes e-sport fogadás 52,5 százaléka a Tippmixen érkezik.
2021. 04. 14. 03:44
Megosztás:
Hozzászólások:

Megalakult hazánkban a Nemzeti Állatvédelmi Tanács

Közös érdekünk, hogy az állatvédelem és az állatjólét ügye Magyarországon a jövőben is biztos pillérekre, tudományos és szakmai alapokra épüljön - jelentette ki Nagy István agrárminiszter a Nemzeti Állatvédelmi Tanács alakuló ülésén, kedden.
2021. 04. 14. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Orvosdiagnosztikai céget vásárolt a 77 Elektronika Csoport

Több mint 20 éves üzleti együttműködést követően a 77 Elektronika Csoport megvásárolta a lichtenfelsi központú, Hessen tartományban működő Analyticon Biotechnologies AG 100 százalékát - közölte a magyar tulajdonú orvostechnikai vállalat kedden az MTI-vel.
2021. 04. 14. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megújult a Vállalkozói információs portál

Megújult a Vállalkozói információs portál (Vali), az oldalon a hazai vállalkozások pár kattintással személyre szabottan tudják megtalálni a rendelkezésükre álló állami támogatásokat, fejlesztési lehetőségeket - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára kedden online sajtótájékoztatón.
2021. 04. 13. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások: